A Ritmikus tónusú Mag jegye, ma egyensúlyt hoz a hullám témáját illetően. Most hogy már az eső elmosta a hordalékokat, előtűnnek rejtett képességeink, kezdünk tisztában lenni belső erőforrásainkkal. A mai nap lehetőséget kapunk arra, hogy ezek segítségével, újlehetőségek bontakozzanak ki előttünk.
A Vihar felkorbácsolta érzelmeink tengerét, nem csoda hát, ha elveszítettük szemünk elől a célt, a „partot”. Ilyen esetekben jön jól egy vasmacska, melyet ha kidobunk, lerögzít bennünket, így a felfokozódott hullámok nem visznek ki bennünket a „nyílt vízre”. Lefordítva; ügyeljünk rá, hogy konfliktus helyzetekben, őrizzük meg hidegvérünket, ugyanis a mai nap folyamán a Mag rávilágít új lehetőségekre, melyek beteljesítéséhez már megvannak a szükséges képességeink, tehetségünk, csak éppen ki kell őket fejlesszük, finomra hangolnunk. A Mag jegy arra kér bennünket, hogy fordítsunk időt és energiát önmagunkra és fejlődésünkre. Mindez csak döntés kérdése: merünk e valami újba belevágni, vagy megelégszünk a jelenlegi helyzettel? Tudatosítsuk, hogy ezek a képességek azért kerültek most a felszínre, mert Itt és Most érettünk meg arra, hogy kamatoztathassuk őket. Használjuk ki a Vihar energiáit, hogy magával ragadja mindazt, mely feladatunkat gátolja, vagy elveszi tőlünk az energiát. A választás, mint mindig, megint csak a Mi kezünkben van: merjünk bátran változtatni és higgyünk! Higgyünk Önmagunkban és a nagyobb Célban!
Mantra:
Szervezek, hogy célozzak
Célozva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.
Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.