Kin 167* Kék Spektrális Kéz* 09.17

mayanski-kin-za-18082013_800x600A Spektrális tónusú Kéz ma arra kér bennünket, hogy zárjuk le a hullámvarázsban tapasztaltakat. Összegezzük, építsük be tanulságait és engedjünk el minden mást, ami nem visz előre.

A mai napon törekedjünk arra, hogy mindazt, amibe a Föld hullámvarázs során belekezdtünk zárjunk le. A Spektrális tónus mindig az adott hullámvarázs témájának a kihívás jegye, ezzel segít leválnunk a hullámvarázs témájáról. Esetünkben, a Föld hullámvarázsban, előfordulhat, hogy picit mintha a két világ (idő/tér) között „lebegnénk”… Törekedjünk arra, hogy megérkezzünk, és teljes mértékben megtapasztaljuk a jelenben felmerülő témákat. Fejezzük be a halogatást és vigyük véghez mindazt, amit elterveztünk, fejezzük be a nyitott projektjeinket. Azzal, hogy sok befejezetlen dologgal kell most szembe néznünk, rádöbbenhetünk, hogy életünk mely területén kell esetleg megtanulnunk „nemet” mondanunk. Ne essünk pánikba, ha rajta kaptuk magunkat, hogy túlvállaltuk magunkat. Használjuk a Föld erejét és összpontosítsunk, állítsunk fel fontossági sorrendet és lépésenként zárjuk le mindet. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, hagyjuk, hogy ezek szépen kiteljesedjenek.

Engedjük el mindazt az Életünkből, mely nem szolgál bennünket és fejlődésünket. Mindaz, amit ma elengedünk, hasznossá válik, mert helyét valami új töltheti be. Engedjünk hát, teret a Változásnak. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre.

Mantra:
Feloldok a tudás érdekében
Szabaddá téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.

Kin 166* Fehér Planetáris Világáthidaló* 09.16

249f5d9cbda27f1cdcf40329af16bcceA Planetáris Világáthidaló energiáival ma kiteljesedik a Föld hullámvarázs. A Világáthidaló a szimbolikus halál az elengedés energiáit hordozza, a Föld hullámvarázzsal együtt arra kér, hogy engedjünk el mindent, ami a múlthoz köt és helyezkedjünk bele a Jelen pillanatába, megélve ennek teljességét.

Az elengedés nem azt jelenti, hogy nem próbálsz változtatni, hogy nem törődsz többet vele, vagy, hogy elzárkózunk valamitől, csupán annyit jelent, hogy elfogadjuk, tudomásul vesszük valaminek a létezését és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni a Jelen helyzetből.
„A teljes elfogadás a kulcs. Ez a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit… Ez egyszerűen olyan kulcs, ami minden zárba beleillik – mert abban a pillanatban, hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen nincs többé konfliktus.” (Osho)
Ne siettessünk semmit hát, tudjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje, így azzal foglalkozzunk, amiért Most tehetünk. Mindennek elérkezik a maga ideje. Lehet, hogy akad olyan dolog, amire már nagyon vágyunk, de látszólag mégsem kapjuk meg. Egyszerűen lehet azért, mert még nem jött el az ideje annak, hogy az életünkbe megérkezzen.

Használjuk a Föld által nyújtott stabilitást, tartsuk meg belső középpontunkat és sugározzuk ki környezetünknek mindazt a szeretetet és elfogadást, ami bennünk rejlik. Ebben a mai helyzetben, ez a legtöbb, amit tehetünk. Alkossunk egységet mely a Szeretetet és a Tudatosságot erősíti.
In Lak’ech

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kiegyenlítsek
Előállítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Kin 165* Vörös Szoláris Kígyó* 09.15* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Hermes (2)Ma egy Galaktikus Aktiváló Portálnap támogatását élvezhetjük, melyet a Kígyó energiái erősítenek. A Kígyó ma felszítja belső energiáinkat, feltöltve bennünket lelkesedéssel és életigenléssel.

A Föld hullámvarázs során olyan véletlenszerű események történtek, melyek célunk felé terelgettek. Most a Kígyó arra hívja fel figyelmünket, hogy figyeljük meg a testünkben megjelenő tüneteket, érzeteket, érzéseket, mert ma ezek fognak utunkon tovább vezetni. Ezt Test-tudatnak is nevezik. Testünk magában hordozza elménk, szellemünk, sőt érzelmeink emlékezetét, egyben a traumákat és sérüléseket is. Nagyon fontos tudatosan összekapcsolódni testünkkel és figyelni jelzéseire. Ha tehetjük, ma végezzünk csakra tisztítást, akár zenével, akár meditációval, vagy bármilyen más technikával, hogy feloldjuk a blokkokat, elakadásainkat, hogy a Kígyó energiáinak szabad áramlást biztosítsunk.

Szakadjunk ma el a rutintól, a megszokottól és cselekedjünk spontán. Fordítsunk ma picivel több figyelmet önmagunkra, testünkre. Tornáztassuk meg izmainkat, vegyünk egy forró fürdőt, esetleg masszíroztassuk meg magunkat. Adjuk meg magunknak a szeretetet és a törődést, de ne azonosítsuk magunkat testünkkel. Adjunk hálát neki amiért ezen földi létben befogadott bennünket és otthont ad lelkünknek.

Mantra:
Lüktetek, hogy túléljek
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem az életerő tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés:
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

Kin 164* Sárga Galaktikus Mag* 09.14

7074761907_4ded95ccb3_zMa visszaköszönnek a Sárga Mag hullámvarázs tanításai, emlékeztetve arra, milyen új képességek, lehetőségek állnak rendelkezésünkre, melyekkel könnyebben vehetjük az előttünk álló akadályokat.

A Föld energiáinak köszönhetően ma ezek a Magok, új lendületet vehetnek, és fizikai formát ölthetnek életünkben. Vállaljunk felelősséget és merjük megmutatni mindazt, ami az elmúlt napokban megérett bennünk. Ragadjuk meg az élénk táruló lehetőségeket, hogy ezeket az új képességeinket kamatoztathassuk. Ne engedjünk a feltörő kétségeknek, bizonytalanságnak. Használjuk a Föld stabilitását és jusson eszünkbe mindaz amit ezen hullámvarázsban tanultunk. Tudatosítsuk, hogy minden szükséges képesség megtalálható bennünk, ami célunk eléréséhez szükséges, de „előcsalogatni” csakis mi tudjuk! Mi magunk vagyunk a termőtalaj, melyben ezek a magok szunnyadnak és előtörnek, ha megérettünk rá. Ehhez az kell, hogy szeretettel és gondoskodással forduljunk magunk felé. Bízzunk önmagunkban!

Mantra:
Harmonizálok, hogy célozzak
Formálva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

Kin 163* Kék Rezonáns Éjszaka* 09.13

FB_20150215_10_29_59_Saved_PictureBár már a Vörös Föld hullámvarázs cselevő, aktív fázisában vagyunk, a Rezonáns tónusú Éjszaka, ma mégis arra kér, hogy álljunk meg egy pillanatra és tegyünk egy utazást önmagunk belső mélységeibe.

Az Éjszaka egy mélyebb önismeretre hív bennünket, hogy megmutathassa számunkra a bennünk lakozó rejtett tartalékainkat, azon képességeinket, melyekre szükségünk lesz a fejlődésünkhöz. Távolodjunk el a mindennapi problémáinktól. Teremtsünk ma időt és teret arra, hogy kikapcsolódjunk ebből az őrült körforgásból és összekapcsolódhassunk belső energiaközpontunkkal. Csakis innen meríthetjük azt az erőt és lendületet, mely elröpíthet célunkig. Nézzünk szembe azon akadályokkal, falakkal, melyeket mi magunk húztunk fel és lássuk meg azt is, hogy ez a fal (átalakulásunk miatt) itt-ott már mállik, rogyadozik. Régi hitrendszerünk, belénk nevelt rögeszméink, ideáink, már nem állják meg a helyüket. Idejét múltak. A Föld jegy, támogató erejének köszönhetően, Most jött el az ideje annak, hogy ezt a falat földig romboljuk, hogy helyére egy új, már stabil alapokon álló várat építsünk, ahová bármikor visszatérhetünk feltöltődni. Vizsgáljuk meg, mi szükségünk van a falainkra, mit, vagy kit akartunk vele kizárni? Tudatosítsuk, hogy ezzel a fallal nem csupán az ártó szándékot, de a segítő kezeket is távol tartottuk. Nem csoda hát, hogy olykor egyedül éreztük magunkat a nagy Világban… Használjuk ki a mai kínálkozó lehetőséget és dobjuk ki a „repedezett téglákat” életünkből. A megmaradt épekből és az új hitrendszerünk „tégláiból” alkossunk egy belső várat, szentélyt, ahová bármikor visszavonulhatunk, hogy erővel és bizalommal töltődhessünk fel. Ez a mai nap ajándéka, és ez a feladat.

Mantra:
Levezetek, hogy álmodjak
Inspirálva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon

7. Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Kin 162* Fehér Ritmikus Szél* 09.12

wind 3A Ritmikus tónus ma döntéshozatalra sarkal, míg a Szél energiái a kommunikációt emelik be ma életünkbe. A mai nap ideális a dolgok tisztázására, ezért ma különösen fontos, hogy őszintén és tiszta szándékkal kommunikáljuk célunkat, visszajelzéseinket.

Kapcsolódjunk össze a belső középpontunkkal és Szellemi esszenciánkkal és ezzel együtt hozzuk meg döntéseinket. Csendesedjünk el, hogy meghallhassuk benső hangunkat. Hagyjuk ma el a felesleges fecsegést, az üres szavakat és forduljunk kissé befelé, összpontosítva önnön esszenciánkra. A kimondott szónak teremtő ereje van, melyet a mai napon a javunkra fordíthatunk. Még mielőtt kimondanánk, csupán egy gondolattal kezdődik így megkezdődik egyfajta „fixáció”, amelynek ha még hangot is adunk, aktivizáljuk Teremtői mivoltunkat, és megjelenik a fizikai valóságban is. Bánjunk hát óvatosan a gondolatainkkal és szavainkkal!

A Szél a Föld hullámvarázsában a jelenlétet testesíti meg. Legyünk jelen életünkben, Itt és Most. Az elmúlt időszakban jelentős átalakulásokon mentünk át, létrejöttek saját tapasztalások, melyek előre visznek bennünket. Ügyeljünk azonban arra, hogy döntéseinket ne a múlt fájdalmai vagy a jövő kecsegtető ígérete vezérelje. Itt és most kell döntést hozzunk, azon képességeink és lehetőségeink alapján, amink a Jelenben megtalálhatóak.

Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés:
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 161* Vörös Felhangos Sárkány* 09.11

images2A Felhangos tónussal ma belépünk a Föld hullámvarázs cselekvő fázisába. Ma mindaz az információ, tapasztalat, amit az elmúlt napokban gyűjtöttünk, átfordul aktív cselekvéssé. Ebben siet segítségünkre a Sárkány energiája is, mely minden kezdete, maga az eredet.

A Sárkány felhívja figyelmünket a Bizalom és a gondoskodás minőségeire. Tudunk e bízni önmagunk képességeiben és abban, hogy a Mindenség mindent megad számunkra, amire valóban szükségünk van. Minden, ami kell, amire szükségünk van, az a megfelelő időben érkezik el hozzánk. Kapcsolódjunk ma össze az Ősanyával, érezzük tápláló gondoskodását. Emlékezzünk arra, hogy biztonságban vagyunk, hogy minden egy nagyobb Rendező elv szerint alakul. Még ha most nem is látjuk, világunkban minden rendben van.

Mindemellett fontos megtartani, vagy megteremteni az egyensúlyt Önmagunk igényei és mások szolgálata között. Másokat csak akkor tudunk támogatni, ha mi magunk is RENDben vagyunk, Egységben önmagunkkal. Ehhez tudnunk kell pontosan, hogy nekünk milyen szükségleteink vannak, és hogy azokat mennyire toltuk a háttérbe mások szolgálata érdekében. Bátran fejezzük ki igényeinket környezetünk felé, hogy ők is alkalmat kapjanak arra, hogy viszonozzák ezt a törődést. Tanuljunk meg ne csak adni, de elfogadni is.

Mantra:
Megerősítek, hogy tápláljak
Irányítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”