A tegnapi nap után ma rálelhetünk az arany középútra, hisz immáron ismerjük mindkét végletet. Váljunk nyitottá a változásra és találjuk meg a két végpont ismeretében (mágneses tónus és Lunáris tónus) az egészséges egyensúlyt. Lássuk meg, a céljainkat és kihívásainkat hogyan tudjuk egységbe rendezni, ezáltal egy új fejlődési szintet elérni.
Mind az Elektromos tónus, mind az Ember az egyensúlyra törekszik, míg az elektromos tónus a cél és kihívás köztes pontját kutatja, addig az Ember, elménk és szívünk szavát hivatott egyensúlyba hozni. Az Ember alapvető joga és ereje a Szabad Akaratban rejlik. Éppen ezért bíznunk kell belső hangunkban és vállalnunk kell a felelősséget gondolatainkért, képességeinkért, hibáinkért de még az előttünk álló lehetőségekért is. A mai, nap felhívja a figyelmünket a múltban meg nem dolgozott témákra, melyek a jelenünkben hiányként jelennek meg. Vizsgáljuk meg, vajon életünk mely részén mutatkozik „hiány” és honnan eredhet? Tudatosítsuk, hogy ezekkel a hiány-mintákkal csak önmagunknak szabunk gátat, ez mind csak a múltból táplálkozik. Ami volt már elmúlt, senki sem töltheti ezeket fel, csakis önmagunk! Senki sem tudja már pótolni az elmulasztott gyermekkori szeretetet, a gyermekkort, sem az anyagi javakat. Mi magunknak kell ezt most pótolnunk azzal, hogy elfogadjuk a múltunkat és tovább lépünk.
A Kutya hullámvarázsban megjelenő Ember, ma a bőséget hívja életre. Arra biztat, hogy találjunk rá belső hangunkra és bízzunk a Szellemi vezettetésben, erősítsük meg Önmagunkba vetett hitünket.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Aktiválok, hogy befolyásoljak
Megkötve a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
Meditáció:
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.
Megerősítés:
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.
A Lunáris Majom minőségével haladunk tovább a Kutya hullámvarázson, mely ma felforgatja elképzeléseinket, terveinket csakis azért, hogy rámutasson az előttünk álló lehetséges akadályokra.
A Hold tisztító napja után a Fehér Kutya lép be hozzánk, hogy elhozza számunkra az érzelmi gyógyulást és a feltételek nélküli szeretet életérzését. Emlékeztet bennünket arra, hogy minden botladozásunk és „hibáink” ellenére, (de legfőképpen ezek miatt) megérdemeljük azt, hogy szeressük Magunkat! Bocsássuk meg magunknak múltunkat, tévedéseinket és lássuk be, ezek vezettek el minket oda ahol most vagyunk.
A mai nappal zárul a Föld hullámvarázs és ebben ma a Vörös Hold is partnerünkké válik. A Hold ma segít meghúznunk az érzelmi határvonalainkat, hogy búcsút mondhassunk a Föld témáinak.
A GAP nap erejével, ma a Kristályos tónusú Csillag Fényt gyújt elménkben. Mindaz a gondolat, tett vagy találkozás, ami az elmúlt napokban történt, ma végre értelmet nyer. A Csillag megtanítja, hogy bízzunk a mindenség Rendjében, hisz még ha most nem is látjuk a Világmindenségben minden RENDben van.
A mai nap energiáival, a tegnap elengedett minőségek, tulajdonságok lezárásra kerülnek, sebeinkre pedig a Kéz energiái nyújtanak gyógyírt.
A Planetáris Világáthidalóval ma kiteljesedik a Vörös Föld hullámvarázs, megmutatkozik mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk. A Világáthidaló, mint a „szimbolikus halál” megjelenítője, mindig egyfajta lezárást, megadást hoz, mellyel bár egy ajtót bezár, egy másikat mégis kinyit előttünk. Ne féljünk hát tőle.