A Kozmikus Ember minőségével zárul a fenséges Nap Hullámvarázs, valamint a Tzolkin első palotája: A Fordulat vörös keleti palotája – a születés terme. Nevében a lényege.
Vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:
- Vörös Sárkány Hullámvarázs – az életre hívás/születés ereje. Az új kezdetek/tervek/ének elindítója
- Fehér Varázsló Hullámvarázs – az időtlenség ereje. Növekedés. Összekapcsolódás a belső Szellemi vezetővel útmutatásért.
- Kék Kéz Hullámvarázs – a beteljesülés ereje. Átalakulás. Véghez vinni, befejezések.
- Sárga Nap Hullámvarázs – az Univerzális Tűz ereje. Befejezés. Megvilágosodás.
Ha tudatosan sikerült megélni az elmúlt napokat, ma dicsőségben és magabiztosan zárhatjuk az elmúlt Palotát és bátran állhatunk elébe a következőnek, mely Az átmenet fehér északi Palota lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az elmúlt napokban Önnön fényünket, belső ragyogásunkat erősítettük, políroztuk azáltal, hogy helyre raktuk önértékelésünket. Most, hogy immár felelősségteljesen ki tudjuk kommunikálni környezetünk felé igényeinket, meg tudjuk mutatni igaz valónkat, már csak rajtunk múlik, hogy mihez is kezdünk mindezzel.
A Sárga Ember jelképezi a bőséget és kiteljesedést éppen ezért feszegeti a hiány-minták kérdés körét is. A döntés a miénk. Ne azon keseregjünk, ami nincs, vagy amit el kellett engedjünk utunk során, hanem sokkal inkább örvendjünk minden új minőségnek, lehetőségnek, hisz ezekből valami újat alkothatunk. Az Élet tele van lehetőségekkel és nekünk, embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Ne mástól várjuk, hogy „kipótoljon” bennünket! Csakis mi magunk válhatunk teljes egésszé! Ha nincs meg hozzá a szükséges eszközünk, képességünk, találjunk rá más megoldást! Ne a veszteségeinken, hibáinkon keseregjünk. Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!
Hamarosan Új évet kezdünk, melyre már készül az Év Támogató karkötője!
Előjegyzés: majaharmonia@gmail.com Email címen.

A karkötő ára: 4500 FT (+ 600 Ft postaköltség)
Mantra:
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.
- Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”
Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”
A mai napon a trükkös és kiszámíthatatlan Kék Spektrális Majom teszi nálunk látogatását, ráadásul egy Galaktikus Aktiváló Portálnap erejével… Hát, kössük fel, aminket csak lehet, mert a mai nap gondoskodik arról, hogy egy percre se lankadjon figyelmünk. Bár a Kék Majom mindig jó és nevelő szándékkal érkezik, az eszközökben azonban nem válogat.
A Planetáris Hold minőségével ma kiteljesedik a Sárga Nap hullámvarázs Önérvényesítő témája. Mindaz, amiért az elmúlt 9 napban dolgoztunk, ma testet ölt, kiteljesedik. Ahogy a természetben is a Holdnak (bolygó) nincsen saját fénye, Ő csupán visszatükrözi a Nap sugarait. Figyeljünk ma meg minden olyan szituációt, ami érzelmileg felkavar bennünket (hevesebb indulatok, fellángolások), mert ezek azok a témák/területek melyeknél még érzelmi tisztítás szükséges ahhoz, hogy Napunk – Igaz valónk- tisztán ragyoghasson.
Rohan az idő és máris a Nap hullámvarázsunk 9. napjánál tartunk, mely egy további hajrára ösztönöz bennünket és segít terveinket véghez vinni. Ugyanakkor, a Sárga Csillag ma összeszedettségre és harmóniára ösztökél bennünket, arra kér, hogy adjunk időt magunknak, hogy összekapcsolódhassunk Szellemi vezettetéssel és hogy „utolérhessen” Lelkünk.. Csendesedjünk el és adjunk időt Önmagunk számára, hogy aztán újult erővel folytathassuk az utunkat.
A Galaktikus tónusú nap emlékeztet bennünket arra, hogy mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, csupán saját lényünk és viselkedésünk visszhangja. Ezáltal a hullám 8. napján visszaköszönnek az előző hullámvarázs témái, hogy felmérjék sikerült-e elsajátítani a leckéket. Ha jól vesszük a mai akadályokat, nagyot léphetünk előre. Ha mégsem, akkor sincs ok csüggedni, hisz ma gyorstalpalón emlékeztetni fognak rá, hogy tanulhassunk belőle.
Nap hullámvarázs 7. napja a kapcsolódásé és az energia gyűjtésé. A Rezonáns Világáthidaló napja megtanít bennünket a töretlen hitre. Segít, hogy megvizsgáljuk hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk, a Világáthidaló pedig segít mindezektől búcsút venni.
A hétvégét a Vörös Ritmikus Kígyó tüzeli fel, beindítva elakadásainkat, feltölt bennünket életigenléssel, szenvedéllyel, szerelemmel. Miközben dübörög bennünk az endorfin, gyógyulunk, hangolódunk. Ahogy a Ritmikus tónusú napokon már hozzászokhattunk, ez az aktív tervezés, átszervezés, átcsoportosítás napja. Ma döntenünk kell, hogyan hasznosítjuk eddig szerzett tapasztalatainkat, értékeinket. Vagyis a Nap hullámvarázsban megjelenő Kígyó hozza el ma azt a pluszt, mely előre mozdítja törekvéseinket.