Kin 42* Fehér Elektromos Szél* 08. 28

füstjelekA Szél elhozza számunkra a kommunikáció jótékony hatásait. Figyeljünk oda, hogy ma tisztán és érthetően fogalmazzuk meg igényeinket, nézőpontjainkat.

A Szél nap előtérbe helyezi a személyiség és a Szellem közötti űrt, vagyis előfordulhat, hogy nem érezzük az összeköttetést a Szellemi esszenciánkkal. Mivel önálló Szellemi Létezők vagyunk fizikai testben, az eltávolodás csakis a Mi részünkről lehetséges, hiszen a Szellem bennünk él. A mai nap megmozgatja az energiákat, új minőségeket, nézőpontokat adhat nekünk. Találjunk rá tudatosan erre a kapcsolatra, meditáljunk, vagy olvassunk ezzel kapcsolatos cikkeket (akár itt ezen az oldalon is). Az mondják, konfliktushelyzetekben azért emeljük meg a hangunkat, mert a két Lélek annyira eltávolodott egymástól, hogy már nem hallják meg egymást… Jusson ez mindig eszünkbe!

Ha szívünkből, a Lelkünkből kommunikálunk összekapcsolódva a Szellemi esszenciánkkal, akkor ma sok félreértést előzhetünk meg. Ez elhozhatja a megértés és feltárulkozás ajándékait. Válogassuk meg ma szavainkat, emlékezve a kimondott szó, teremtő erejére! Hallgassunk a belső inspirációkra és ne féljünk megnyílni. A Szél lehetőséget ad a tudatos kommunikációra, amikor szavainkkal önmagunkat fejezzük ki, nem fecsegünk feleslegesen, és nem támadunk. Vállaljunk felelősséget tetteinkért, szavainkért.

Mantra:
Aktiválok, hogy kommunikáljak
Megkötve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 41* Vörös Lunáris Sárkány* 08. 27

4092133A Lunáris tónussal megláthatjuk a Nap hullámvarázs kihívását, mely segítségünkre lesz abban, hogy ezzel dolgozván közelebb kerülhessünk a megoldáshoz. Szánjuk időt arra, hogy ezt befogadjuk és feldolgozzuk.

A Sárkány elhozza számunkra az Ősanya minőségeit, a gondoskodó, tápláló és kreatív energiákat, melyek biztonságot adnak. A Nap-pal együtt, ma előtérbe kerülhetnek mások problémái. Figyeljünk azonban arra, hogy csak annyit vállaljunk magunkra mellyel még nem károsítjuk Önmagunk igényeit, szükségleteit. Ne feledjük, hogy fontos megtartanunk önmagunk határait ahhoz, hogy másoknak adhassunk!

Engedjük, hogy a Nap energiái feltöltsenek bennünket ezzel a gondoskodó és tápláló energiával és ma helyezzük Önmagunkat az első helyre.

Mantra:
Polarizálok, hogy tápláljak.
Stabilizálva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a tér ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 40* Sárga Mágneses Nap* 08. 26

sunA Sárga Nappal ma egy új hullámvarázs veszi kezdetét, mely az Önértékelésünkkel kapcsolatos témát veszi górcső alá. Éppen ezért a Mágneses tónus ma biztosan bevonja azon helyzeteket melyekben túlságosan alul, vagy éppen túlontúl felül-értékeljük magunkat.

A Nap ezen felül elhozza a feltétel nélküli szeretet és az önmagunkra ébredés lehetőségét is. Felveti a kérdést, hogy mennyire van hitünk Önmagunkban, de rávilágít azon régi élményekre is, melyek miatt eltorzult Önértékelésünk. Merjük elengedni ezeket a régi érzéseket, élményeket és lássuk meg magunkat tiszta Önvalónkban. Fogalmazzuk meg magunknak kik is vagyunk, és milyen céljaink vannak, de engedjük el az ezekhez fűződő elvárásainkat. Fogadjuk el önmagunkat és környezetünket is olyannak, amilyenek valójában. Ne ítélkezzünk, és ne akarjuk megváltoztatni őket.
A feltétel nélküli szeretet csak így bontakozhat ki; előbb önmagunkat fogadjuk el és szeressük, hogy ez kivetülhessen a környezetünkre is.

Mantra:
Egyesítek a megvilágítás érdekében
Vonzva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1. Tónus
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Spirituális fejlődéslélektan 8. rész

40-c3a9v40 éves kor után

S ami most következik, talán még furcsább, mint az eddigiek. Mert bizony 40 éves kor után – mikor már kirepültek a gyermekek – ki kell lépni a párkapcsolatból, nőtlennek vagy férj nélkülinek kell lennie, ha még egyszer ki szeretné tárni szárnyait az ember.

Ezeket a szárnyakat 10-20 éves kor között (szüzessége alatt) tanult meg használni. S eljött az idő – miután teljesítette szülői feladatának „kötelességét” –, hogy folytassa a korai évek repülését.

A hattyú, mely a vizek felett repítette ebben az időszakban sassá válik, ami el fogja vinni őt a Naphoz, vagyis a Szellemhez. Előre és felfelé kell repülni, szárnyalni a Nap felé.

A nagy repüléshez az elme és a test minden erejére szüksége lesz. Akarni kell és tenni kell érte. Magától ez nem tud megtörténni. Az ember fejlődése és aktivitása kell hozzá.

Az első 40 évben elvetettük a magokat, és most a második 40 évbe lépve elkezdhetjük learatni a spirituális gyümölcsöket.

40 évesen újra meg kell születni, méghozzá a spirituális tudatosság új világaiba. Vajon a mai ember tudja ezt? Tudja, hogy van spirituális tudatosság? Tudja, hogy földi életének és létezésének célja a spirituális fejlődés? Hogy nem az anyagi javak és a diplomák gyűjtögetése a feladat, hanem a Szellemmel átitatott, Lélekkel teli élet. Tudja vajon, hogy FELELŐS életéért, választásaiért, fejlődéséért?

40 év repülésMilyen tudással kell rendelkeznie, hogy közelebb kerüljön a spirituális tudatossághoz?

* Meg kell szabadulnia ez elkülönültség több évszázados téveszméjétől! Mi nem különálló emberek vagyunk egyéni céllal és akarattal, hanem SZELLEMI LÉTEZŐK, és itt az ideje, hogy a Logosz Akarata szerint éljünk! Mert ezzel tartozunk a Mindenségnek. El kell sajátítani és élni az EGYSÉG művészetét.
S ha eddig eljutnánk, nem háborúznánk tovább, és nem lenne egyik embernek rengeteg, a másiknak pedig semmi! Mert megértenénk és élnénk, hogy mind egyek vagyunk. A szívedet sem részesíted előnyben a májaddal szemben. Mindkettőre szükséged van az egészséges élethez. Ugyan így, minden emberre szükség van egy egészséges földi társadalomban és a boldog, beteljesült élethez.

* Meg kell tanulnia az embernek látni magát MINDEN formában: az emberben, az állatban, a növényben, a drágakőben, a sziklában, a Szentekben és a Megváltóban is.

* Itt az idő meditálni ezen az EGYségen. Le kell ülni egy fa alá, és eggyé válni vele. Érezni azt, amit a fa érez. Vele lélegezni, lüktetni a Mindenség ritmusára.

* Meg kell tanulni átlépni a „valótlanból a valóba, a sötétségből a fénybe, a halálból a halhatatlanságba”.

Erről énekel Sai Baba is:

… befejező rész következik ….

Steinmüller Csilla
spirituális tanító
2014. 06. 27.
spiritualislelekgyogyasz.wordpress.com

Kin 39* Kék Kozmikus Vihar* 08. 25 Galaktikus Aktiváló Portálnap

tumblr_mml7l5cyj81s1fji4o1_500A Vihar Galaktikus Aktiváló Portálnap energiáival búcsúzunk a Kéz hullámtól. Ez azt jelenti, még lehetőséget kapunk arra, hogy mindent lezárjunk és elengedjünk, aminek távoznia szükséges életünkből. Ehhez segítséget nyújt a Vihar tisztító, és elsöprő ereje.

Minden változás először lemondással, veszteséggel is jár. Ahhoz, hogy kapjunk először adnunk is kell. Így van ez minden mesében is. A szegény legénynek hátra kell hagynia a biztonságot jelentő otthont, hogy elnyerje a fele királyságot és a király lányát. Sokszor még három próbát is ki kell állnia. A kérdés csak az, hogy vajon hajlandóak vagyunk e lemondani és hátrahagyni nem csak a biztonságot, de vele együtt az esetleges jó dolgokat is, a fejlődésünk érdekében. Ha a válasz igen akkor ez inspirálóan, hajt majd célunk felé, hogy értelmet adjon a „lemondásnak”. Ha a válaszunk Igen, akkor ma a Vihar hatalmas segítséget és lendületet adhat nekünk azáltal, hogy erejével, letép mindent béklyót. Elindítja mindazt az átalakulást, azt a lecsupaszodást, amire a változáshoz szükségünk van, minden szinten: fizikai, érzelmi, mentális és szellemi szinteken egyaránt. Zárjuk le a múltat, tanuljunk belőle és békével engedjük el.

Mantra:
Transzformálok az újjászületés érdekében
Mozgásba hozom a tisztító esőt
Lepecsételem az önmegújulás végkifejletét
A megtisztulás kozmikus tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
“
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 38* Fehér Kristályos Tükör* 08. 24

dali-self-reflection-art-small-300-300x180A Kristályos tónusú Tükör ma megmutatja az elmúlt napok tanítását, de azon részeinkre is rávilágít, melyek eddig az árnyékban húzódtak meg.

Ma alkalmunk nyílik szembenézni életünk, személyiségünk azon területeivel, melyek az elmúlt napokban rejtve maradtak, de még feladatként várnak ránk, hogy dolgozzunk velük. Emlékezzünk erre és tudatosan foglalkozzunk vele tovább. Lezárásra került egy ciklus; lássuk meg tanításait és békéljünk meg a hiányosságainkkal és törekedjünk a meglévő tulajdonságaink továbbfejlesztésére.
A Tükörnek két oldala van, számunkra is megmutathat dolgokat, de ugyanígy mi is tükörként szolgálhatunk másoknak. Nagyon fontos, hogy ne másokhoz mérjük magunkat, mert ez gyakran kudarcélményhez vezethet, hiszen nem tudhatjuk mi valós, mi illúzió a másik életében. Sokszor csak egy ábrándképet kergetünk.

A múltbeli döntéseink és cselekedeteink azok, amelyek a jelen pillanatunkat létrehozták. A Tükör által ma rálátunk magunkra egy új nézőpontból, és akár választhatunk új döntéseket, új megoldásokat, új lehetőségeket. Forduljunk ma szeretettel és törődéssel önmagunk és környezetünk felé.

Mantra:
Szentelek, hogy visszatükrözzek
Egyetemessé téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Kin 37* Vörös Spektrális Föld* 08. 23

synchronicityA Spektrális tónussal ma elkezdődik a leválás a hullámvarázs témájáról, megkezdődik az átalakulás. A Föld jegye pedig arra kér, hogy összpontosítsunk a Jelenre, és hogy ítélkezés nélkül tekintsünk a körülöttünk történő eseményekre.

A mai napon olyan különös szituációkat, mondatokat kaphatunk, melyek véletlenszerűnek tűnnek, de ha a Jelenben tartózkodunk, akkor megmutathatják számunkra, a célunkhoz vezető utat. Fogadjuk el és dolgozzuk fel a kapott információkat, de ne ítéljünk elhamarkodottan. Adjunk időt és teret ezeknek a különös véletleneknek, míg a tanulságok, végkövetkeztetések fel nem fedik magukat. Ne akarjunk belemagyarázni semmit a szituációkba.

Engedjük meg magunknak, hogy a Vörös Föld energiája az Itt és Mostban tartson bennünket, lássuk és érezzük a dolgok eredendő egyszerűségét és szépségét. Ha tehetjük, menjünk ki a természetbe és kapcsolódjunk össze a Föld éltető energiáival.

Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “

Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”