Kin 63* Kék Spektrális Éjszaka* 11.07

b13785e3a8dcd972bbdcc793698a4a76Az Égenjáró hullámvarázs a felfedezésekről, a komfortzónánkból való kitörésről szólt, arról, hogy kitágítsuk nézőpontunkat. A tegnapi napon kiteljesedett eme küldetésünk, a mai napon pedig megkezdődik a differenciálódás, a leválás erről a témáról. Az Éjszaka energiáival immáron elkezdünk felkészülni változásra.

Az Éjszaka, mint mindig, most is egy belső utazásra hív, hogy felfedezhessük mindazt, ami az elmúlt napokban megérett bennünk. Ma segítséget kapunk ahhoz, hogy szembe nézhessünk félelmeinkkel, hogy végre felszabadíthassuk magunkat ezen kötések alól. Azáltal, ha megtanulunk félelmeink ellenére cselekedni, nem csupán hatalmas energiákat szabadíthatunk fel, de a bennük rejlő lehetőségeket is. A mai egy passzívabb, csendesebb napnak ígérkezik, leginkább a belsőnkben zajlik a munka, mely szélsőséges érzelmi reakciókat válthat ki. Fordítsuk figyelmünket befelé és lássuk meg mely területek maradtak felfedezetlenül, hol vannak még megbúvó félelmek, gondolatok, érzelmek, melyek felbukkanásakor bíráljuk Önmagunkat. Lássuk meg hogy mindez csupán álca, melyet mi építettünk ki, hogy „megvédjük” magunkat. Nézzünk ma mindezek mögé és az Égenjáró segítségével merjünk kilépni ebből az érzésből. Ha át tudjuk törni eme kemény falakat, olyan felismerésekben lesz részünk, mely nagyban elősegíti fejlődésünket. Szabadítsuk fel magunkat ebből a börtönből azáltal, hogy bátran szembenézünk árnyrészeinkkel és ahelyett, hogy ellenállnánk nekik, öleljük magunkhoz ezt a folyamatot és gyűjtsük be bölcsességét. A mai nap tehát igen érzelmessé válhat, de ne engedjük, hogy érzelmeink, félelmeink eltérítsenek bennünket utunkról! Szánjunk ma magunkra időt és teret, hogy fel tudjuk ezeket a megéléseket dolgozni.

Ma éjszaka dolgozzunk álmainkkal. Közvetlenül az ébredés után, vessük papírra azt a néhány mondatot ami eszünkbe jut. Néhány lényeges momentumot az álmunkból, a záró képet, gondolatokat, vagy bármit ami eszünkbe jut. Ne feledjük tudatalattink az álmainkon keresztül üzen nekünk. Mindezt úgy is megtehetjük, hogy meditatív állapotban előhívjuk az Éjszaka minőségeit. Ehhez használjuk a Mantrát és a meditációs mondatot. Figyeljük meg érzékelésünket, gondolatainkat a meditáció után

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy álmodjak,
Szabaddá téve az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés: 
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Kin 62* Fehér Planetáris Szél* 11.06

2802136b4c15263fb9492654248d564bA Planetáris Szél ma a kommunikáció erejével arra ösztönöz, hogy mindazt a tudást és tapasztalást, amit az elmúlt 10 napban átéltünk, adjuk át környezetünknek. Amit az első napon célként kitűztünk, ma végre fizikai formát ölthet.

Az Égenjáró hullámvarázsban megjelenő Szél, arra kér, hogy egy percre csendesedjünk el és összegezve az elmúlt napok tanításait, változtassuk meg magunkban mindazon ítélkezést nézőpontot, melyhez eddig ragaszkodtunk. Az Égenjáró kalandozó energiái végre beértek és már másként láthatjuk a világunkat! Ne torpanjunk meg ettől, lépjünk tovább ezen az új és ismeretlen úton, mely most megnyílt előttünk. Vállaljuk a felelősséget eddigi utunkért és a következőkért. Legyünk hűek kitűzött céljainkhoz és ne hagyjuk veszni. Önmagunkért! Bízzunk ebben az új szemléletben és önnön képességeinkben. Sokszor a Személyiség vágyai háttérbe szorítják a Szellem hangját, de az is előfordulhat hogy lelkünkben túl nagy a „hangzavar”. Ha azon kapjuk, hogy kissé „elveszettnek”, érezzük magunkat, álljunk meg egy kicsit. Meditációban kapcsolódjunk össze a Mindenség energiáival és legyünk nyitottak. Hallgassuk meg, mit súg legbelül a kis hang. Figyeljünk eme inspirációra és kövessük őt az úton.

Ma használjuk fel a kommunikáció teremtő erejét és bátran adjunk hangot vágyainknak, álmainknak. Fontos, hogy szavainkat őszintén és tiszta szívvel válogassuk meg! Sohasem tudhatjuk, hogy ki és mikor hallja meg szavainkat, melyekből akár csodák is születhetnek.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kommunikáljak
Előállítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 61* Vörös Szoláris Sárkány* 11.05

josephine_spirit_of_winter_43041-1920x1200A Szoláris tónusú Sárkány, ma elhozza számunkra az újjászületés erejét, terveink körvonalat alkotnak, és már-már látjuk a célunkat. A Sárkány az Ősanyai minőséget képviseli, így ma minden lehetőség adott, hogy céljainkat tápláljuk, gondozzuk, és még utoljára „kigyomláljuk” a hátráltató tényezőket.

A Sárkány mindig valami új kezdetét hozza el, erősítve bennünk a bizalom és a biztonság érzését, melyre nagy szükségünk van a cél előtti utolsó hajrában. Ez a jegy az Égenjáró hullámvarázsban feltölt bennünket a szükséges erővel és bizalommal. Arra sarkall, hogy cselekedjünk, hogy lépjünk fejlődésünk felé, hogy a tegnap már leltárba vett értékeinket figyelembe véve, most szánjunk időt és nézzünk rá arra, hogy melyek azok a dolgok, változások, amelyeket ideje bevezetnünk életünkbe. Adjuk át magunkat a mai nap kezdeményező energiáinak. Fogalmazzuk meg elsősorban Önmagunknak, hogy mi az, ami bennünket feltölt, és amennyire csak tudjuk, adjuk is meg magunknak. Ez lehet egy séta és levélgyűjtés ezen a késő őszi napon, vagy egy forró csokizás baráti társaságban, de akár egy jó aromaterápiás fürdő is. A lényeg, hogy bizalommal, szeretettel és elismeréssel forduljunk ma önmagunk és vágyaink felé és tegyük is meg a változáshoz szükséges lépéseket.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Pulzálok, hogy tápláljak
Megvalósítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 60* Sárga Galaktikus Nap* 11.04

399_500_csupload_60219173A Sárga Nappal ma visszajelzéseket kapunk eddigi munkánkról, beért-e az előző hullámvarázs tanítása, vagy sem. Ma szó szerint Fény derül belsőnk igaz erejére, lássuk meg mi mindent sajátítottunk el az elmúlt időszakban és élvezzük ezt a megújulást a benne rejlő lehetőségeket.

A Sárga Nap ma az elfogadásra, a toleranciára tanít bennünket. Arra kér, hogy fogadjuk el önmagunkat és környezetünket is hibáikkal együtt. Engedjük el az ítélkezést, a bírálást. Emlékezzünk rá, hogy ahol Fény van ott bizony meg kell jelenjen az Árnyék is, hiszen a Mindenségben rend és EGYség uralkodik. Ha az egyik erősödik, a másik is fog. A Legegyszerűbb ezzel mielőbb tisztában lenni és nem küzdeni ellene. A tagadás az ellenkezés csak szítja a belső nézeteltérést. Ám ha felvértezzük magunkat az Égenjáró nyújtotta bátorsággal és szembe néznünk árnyékainkkal és ezeket beintegráljuk életünkbe, megszabadulhatunk az elmúlt „énjeink” fogságából.
Mindenkinek jogában áll úgy élni az életét, ahogy azt ő választotta, és minden úgy tökéletes, ahogyan van. Engedjük meg másoknak, és legfőképp önmagunknak, hogy tapasztaljunk, éljünk, mosolyogjunk, mert így teret adunk a változásnak, és a szeretet beömlésének életünkbe.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok, hogy megvilágítsak
Formálva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 59* Kék Rezonáns Vihar* 11.03

tumblr_mml7l5cyj81s1fji4o1_500A mai Rezonáns tónusú Vihar segít feldolgozni és elengedni a tegnapi visszatükröződéseinket.
A Rezonáns tónus ma segít összekapcsolódnunk a Forrással, hogy megleljük belső erőnket, amíg a Vihar magával ragadja mindazt a felesleges érzelmet, gondolatot, szituációt, mely a tegnapi nap során felmerült, de nincsen már hasznunkra.

A Vihar tisztító záporaival, ma elmos minden gátat, minden akadályt, mely köztünk és célunk között áll. Vizsgáljuk hát meg, melyek azok a dolgok, érzelmek, melyek már megérettek az elengedésre és engedjük, hogy a hömpölygő víz magával ragadhassa. Ezáltal elhozza számunkra a szabadság eksztázisát, azt a felszabadító érzést, mely a Lelkünkről való leszakadt terhek miatt érzünk. Bár a Rezonáns tónussal elindul az Égenjáró hullámvarázs cselekvési szakasza, a Vihar ma mégis egy kissé Önmagunkra irányítja a figyelmet. Arra kér, hogy találjunk rá belső középpontunkra, stabilizáljuk magunkat gondolatilag, érzelmileg és csak ezek után kezdjünk cselekvésbe.

Az Égenjáró és a Vihar jegyek segítségével, ma bátran nézhetünk szembe a változással és végre azzá válhatunk, akivé valójában szeretnénk. Jelöljük ki céljainkat, ezzel fókuszálva az energia irányát, majd megtartván a belső stabilitásunkat, adjuk át magunkat a történéseknek és hagyjuk, hogy a Vihar lecsupaszítson bennünket. Ne feledjük, a vihar egyszer eláll, és utána nem marad más, csak a letisztultság, melyből ismét Újjászülethetünk!

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Levezetek, hogy katalizáljak,
Ösztönözve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció: 
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 58* Fehér Ritmikus Tükör* 11.02* Galaktikus Aktiváló Portálnap

tumblr_nsjgik0hxo1qcxmsho1_500A Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével ma betörhet a Fény az életünkbe, rávilágítva azon megmaradt illúziókra melyek szerint életünket éljük  A Tükör, mint mindig most is szembesít bennünket szűk-látókörű aspektusunkkal, felhívja a figyelmet hogy életünk mely területén érdemes alkalmaznunk az Égenjáró hullámvarázs tanítását. Váljunk nyitottá az újra és merjünk változtatni!

A Ritmikus tónus mindig a célirányos cselekvést szorgalmazza, arra kér, hogy mérlegeljünk és hozzunk felelősségteljes döntést célunk érdekében. Ehhez azonban felül kell vizsgáljuk jelenlegi helyzetünket, és célkitűzéseinket. Használjuk ítélőképességünket és mérjük fel, hogy döntéseink mennyire állják meg helyüket, mennyire van valóságalapjuk célkitűzéseinknek, illetve, hogy életünk mely területein ringatjuk még mindig magunkat illúziókba. Nagyon fontos azonban, hogy a Tükörbe nézve legyünk őszinték magunkhoz, ám tartsuk meg maguknak a jogot a hibázásra. Ne okoljuk, vádoljuk magunkat, ha épp rajtakapjuk magunkat hogy hamis illúziókba menekültünk. Engedjük meg magunknak ezt az átmeneti gyengeséget. Tudatosítsuk a problémát, de most már álljunk fel, poroljuk le magunkat és (ahogyan a Nap hullámvarázsban is tanultuk) büszkén, egyenes háttal álljunk vissza a helyes útra! Ilyen egyszerű ez. Csak döntés kérdése!
Ezen illúziók felbukkanására környezetünkből számíthatunk. Könnyedén észrevehetjük, ha önnön érzelmeinkre, reakcióinkra összpontosítunk. Ugyanis ha ma valamilyen szélsőséges érzelmi reakciót vált ki belőlünk az általában mindig egyfajta üzenetet hordoz. A dekódolás azonban ránk vár és önismeretet feltételez.

Az Égenjáró hullámvarázsban megjelenő Tükör tehát most önnön belső világunk feltérképezésére hív bennünket. Időről időre nem árt megállni és egy kis Önvizsgálatot tartani. „Reality check” ahogy az angolok tartják, ékes magyar fordításban ez „Valós-ság ellenőrzés”-t jelent, amikor is az egyénnek meg kell vizsgálnia külső és belső világát, hogy vajon hű maradt-e elveihez, céljaihoz. Ma szánjunkerre egy kis időt.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szervezek, hogy visszatükrözzek,
Kiegyenlítve a rendet.
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció: 
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Kin 57* Vörös Felhangos Föld* 11.01

a3213cedd3be727cf6a15998d0cc7b1e.jpgA mai napon mind a Felhangos tónus, mind a Vörös Föld minősége az összpontosításra hívja fel figyelmünket, arra, hogy leljünk rá belső erőközpontunkra és onnan vegyünk lendületet, a következő napok cselekvéséhez.

A tegnapi nap folyamán elkészítettük a sikerünk lenyomatát, megszabtuk a szükséges lépéseket, ma pedig össze kell gyűjtenünk célunk eléréséhez szükséges képességeinket, erősségeinket. Olyan ez, mint amikor egy hosszú útra készülünk: tudjuk hová fogunk eljutni, ismerjük úti célunk kihívásait, ennek megfelelően elkészítettük az útvonal tervünket. Most pedig következik a csomagolás. Koncentráljunk és figyelmünket fordítsuk befelé. Vegyük számba mindazon képességeket, erősségeket, melyekre a következő napokban szükségünk lehet. Engedjük el a múlt félelmeit, hiszen tudjuk, hogy a bennünk elindult változás immáron megkövetel egy másfajta hozzáállást. A Vörös Föld éppen ezért ma elénk tár olyan véletlenszerű találkozásokat, eseményeket, melyek utat mutatnak ebben az ismeretlen helyzetben. Nagyon fontos, hogy összpontosítsunk a Jelen eseményekre és ne hozzunk elhamarkodott döntéseket. A múlt sémái már nem működnek, a jövőét még nem sejthetjük. Engedjük meg a mai napnak, hogy szépen lassan kibontakozhasson előttünk tanítása.

A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha a napot egy rövid meditációval kezdjük. Lépjünk kapcsolatba a Föld és az Ég energiával és (akár vizualizáció segítségével) lássuk, érezzük, ahogyan keresztüláramlik rajtunk, tisztító fénye. Legyünk nyitottak és forduljunk kicsit befelé, hallgassuk meg, mit súgnak érzékszerveink, merre felé induljunk el. Ha nyitottak és türelmesek vagyunk, akkor a felfedezés és az elmélyülés, kaput nyithat az új tapasztalásokra.

Vihar éve, erőteljes átalakító és átformáló energiáihoz feltétlenül szükséges a belső erőközpont megtalálása és az oda való lehorgonyzás. Ezt elősegítendő, elkészítettük Nektek az Év minőségeit támogató Kristály karkötőket, melyek még korlátozott számban kaphatóak. Mindamellett, hogy szépek és mindegyik egyedi, segítik az átalakulás folyamatát, az elengedést valamint stabilan tartanak ebben az érzelmi hullámzásban.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Megerősítek, hogy fejlődjek,
Irányítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem az életerő ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés: 
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”