A tegnap felfedezett elakadásainkat, ma az Önálló Világáthidalóra bízhatjuk, aki felerősíti az elengedés és megbocsátás képességét. Azáltal, hogy letisztázzuk energiáinkat, olyan stabil belső teret alakíthatunk ki, ahonnan bátran elrugaszkodhatunk, és ahová bármikor visszatérhetünk a hullám során, ha szükségét látjuk feltöltődni.
A mai nap arra kér, legyünk határozottak és kitartóak célkitűzésünket illetően, maradjon meg hitünk, de engedjük át az irányítást a Felsőbb erőknek. Egyszerűen csak legyünk. Tervezzük meg mi az, amit és ahogyan el szeretnénk érni, de engedjünk szabad kezet a Mindenség energiáinak. Ha valaminek mennie kell, engedjük. Mindennapi utunk során mindannyiunknak el kell engedni dolgokat, át kell adnunk önmagunkat, meg kell halnunk a régi rejtegetett mintáknak, kinőtt én-részeinknek. Minél tudatosabban képesek vagyunk végrehajtani ezeket az apró, mindennapi „halálokat”, annál gyorsabban halad ön-átadásunk folyamata is. Gondoljunk úgy ezekre, hogy energiát szabadítunk fel, melyet majd célkitűzéseinkre fordíthatunk, hisz tudjuk az Élet (és benne minden energia) folyamatos körforgásban van. Minden pillanata egy új kezdet amint a régitől távolodunk. Készítsünk helyet az új befogadására. A mai nap vezetője a Fehér Szél, mely a Szellemi vezettetéssel és a kommunikációval vezet ki bennünket a nehéz helyzetekből. Ehhez azonban tudatosan és teljes mértékben felelősséget kell vállalnunk mindazért, ami történt és történik velünk. Minden egyes gondolatunk (belső kommunikáció) a jövőnket alakítja! Le kell mondanunk múltbeli sérelmekről és meg kell bocsátsunk mind önmagunknak , mind környezetünknek.
Még elérhető a Vörös Kozmikus Hold év támogató karkötő, mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít megbékélnünk és lezárnunk a múlt eseményeit és stabilan tart még a legerőteljesebb érzelmi hullámok alatt is.
Mantra:
Meghatározok, hogy kiegyenlítsek
Megszabva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.
Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.
Az elektromos tónusú Kígyó ma kimozdít bennünket a végletekből, megmutatva az arany középutat. A Kígyó napja mindig az ösztönös megérzések, az intuíció napja. Ezen a napon, akkor cselekszünk a legjobban, ha figyelünk testünk jelzéseire, megérzéseinkre, és ha megnyílunk az előttünk álló lehetőségeknek.
Ma a Galaktikus Aktiváló Portálnapok támogató ereje köszönt ránk, hogy felfedezhessük a bennünk nyugvó értékes kis Magokat, melyek hatalmas potenciával rendelkeznek, és máris magukban hordozzák a megvalósult lehetőség hologramját; csupán arra várnak, hogy gondos törődésünk és szeretetünk által kibontakozhassanak.
A Mágneses Éjszakával kezdetét veszi egy új Hullámvarázs, mely alatt Lelkünk legmélyebb bugyraiba tehetünk látogatást. Ez a 13 nap egy mélyebb Önismeretre hív bennünket, hogy felfedhesse előttünk rég eltemetett, elnyomott kincseinket. Ennek érdekében néha szembe kell néznünk belső félelmeinkkel, árnyrészeinkkel, melyekkel eddig bekorlátoztuk magunkat.
Elérkeztünk a Fehér Kutya Hullámvarázs utolsó napjához, melyet a Kozmikus Szél kódol. Az elmúlt 12 napban belső munka folyt, az Önmegvalósítás és Önelfogadás jegyében. Ma mindezt a Kozmikus Szél segítségével egy magasabb szintre emelhetjük.
A Kristályos tónus elhozza számunkra a felismeréseket, melyekre az elmúlt időszakban rálátást kaphattunk. A Sárkány jegye pedig támogatja, hogy ezen felismerésekkel egy új fejlődési körbe léphessünk.
A Szoláris tónus mindig a Hullámvarázs kihívás minősége. Ezeken a napokon megkezdődik a differenciálódás, a leválás a hullám témájáról. Mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk, most beintegrálódott és új formát ölt. Esetünkben a Szoláris Nap arra hívja fel figyelmünket, hogy engedjük el azt a berögzült mintát, akik régen voltunk és merjük felvállalni megújult Énünket.