Az Önálló tónusú Sas ma a Látomások ajándékát hozza el nekünk. Segítségével ma kibontakozik előttünk az az út, melyet a következő napokon, be kell járjunk. A Sárga Ember hullámvarázsban megjelenő Kék Sas minősége, ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett, miközben az Önálló tónus segítségével megteremtjük a biztos alapokat célunk eléréséhez.
A Sas ma arra kér, hogy távolodjunk el a Világ drámáitól, – úgy a külső, mint a belső világunkétól – hogy kivonódva az érzelmi érintettségből, tisztább képet kaphassunk a miértekről és a hogyanokról. Madártávlatból lássunk ma rá, hogy merrefelé visz életünk útja, milyen kanyarok, hegyek és völgyek állhatnak előttünk. Erősítsük meg, ha szükséges, ezek alapján fogalmazzuk újra kitűzött céljainkat. A Sas elhozza a Reményt és az elkötelezettséget mind Önmagunkat és céljaink, mind a Mindenség támogatása felé. Az Ember hullámvarázsban megjelenő Sas energiái, ma támogatást nyújtanak abban, hogy ezen felismerésekkel, kiaknázhassuk az előbukkanó lehetőségeinket, ráláthassunk az esetleges bukkanókra, de ugyanígy a segítő kezekre is. Rugaszkodjunk hát neki és engedjük szárnyalni a szívünket, had ismerjük meg igaz vágyait. Engedjük el a kétségek és korlátok illúzióit, melyek visszaránthatnak a földre. Merjünk nagyot álmodni, higgyünk belső erőnkben, hogy a Sárga Ember segítségével végül elérhessük a bőség állapotát. Ma este készítsünk részletes tervet, hogyan is szeretnénk mindezt elérni. Dolgozzuk ki a lépéseket, hogy könnyebben teljesíthető legyen és minden apró lépés elérésekor jutalmazzuk meg magunkat valami csekélységgel; egy szál virággal, egy finom süteménnyel, vagy akár csak 1 órányi szabadidővel, hogy feltöltődhessünk.
Mantra:
Meghatározok, hogy teremtsek
Megszabva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”
Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”