Az utolsó előtti MAG napon a Szoláris Vihar napja nyújt számunkra letisztulást és megnyugvást, hogy feloldva az elmúlt napok okozta nézeteltéréseket, sérüléseket, nehezteléseket, letisztítsa a célunkhoz vezető utat. A Vihar elementáris ereje felszabadít, letisztít mindent mi erőnket eddig lekötötte, így hatására ma új erőre kaphatunk. Csak úgy duzzad bennünk a tetterő, mely a holnapi Planetáris Nap napján fog kicsúcsosodni.
Ahogy a Vihar napokon már hozzászokhattunk ma egy kicsit érzelmesebb nap elébe nézünk, amikor is mélyről fakadó érzelmek kerülhetnek a felszínre. Érdemes lenne visszatérni belső erőközpontunkba, meditálni, töltődni, gyökeret verni, hogy a Vihar tehesse a dolgát és lecsupaszítson mindent, ami felesleges. Ne próbáljunk ellenállni, elnyomni érzéseinket, mert azt a Vihar csak még jobban felfújja, hogy a kellő pillanatban berobbanjon az arcunkba. Ne felejtsük, hogy a Vihar alázatra és elengedésre tanít! Ha úgy érezzük nagyon magával ragadott az érzelmeink hullámzása, használjuk a mai nap vezető minőségének a Sas-nak tanítását. Lépjünk hátra akár érzelmileg, akár fizikailag is a konfliktus helyzetben, hogy jobb rálátásunk lehessen az eseményekre. Lássuk meg a nagyobb képet, hogy kirajzolódhassanak a miértek. Minden okkal történik. Nincsenek véletlenek. A Világmindenségben minden teljes egész és tökéletes! A Majom hullámvarázsban megjelenő Vihar napja tehát ma segít, hogy az elmúlt napokban kapott új nézőpontok mentén, kicsit újra-igazítsuk terveinket.
Mantra:
Lüktetek, hogy katalizáljak
Megvalósítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”