A halál, a megadás, az elengedés, a megbocsátás és az átalakulás, vagyis a Fehér Világáthidaló Hullámvarázs 6. napjához érkeztünk, melyet a Ritmikus Kék Majom kódol. A mai nap a döntéshozatalé, hogy az elmúlt napok tapasztalatait egyensúlyba hozva/mérlegelve elköteleződjünk célunk felé. Azonban ha ma mindezt túl komolyan, vagy túl merev nézetek szerint tesszük, a Kék Majom ma nemigen fogja megkönnyíteni dolgunkat. Ő ugyanis egy új nézőpontot hoz ma felénk.
Ahogy a Majom minőségeitől már megszokhattuk, a legjobban akkor járunk el, ha bármit is sodor elénk az élet, ahhoz gyermeki ártatlansággal állunk hozzá! A humor ilyenkor a legfőbb eszközünk! A Ritmikus tónus a békés megoldások híve, így ez ma kicsit tompítja a Majom trükkjeit, játszmáit. A mai nap tehát arra kér, hogy adjuk meg magunkat az így elénk táruló lehetőségnek és mérlegeljünk belátásunk szerint. Hozzuk egyensúlyba elménk és szívünk érveit és így tegyük le voksunkat célkitűzéseink mellett, vagy ha úgy látjuk jónak, igazítsuk ehhez céljainkat. A Világáthidalóban megjelenő Majom minősége ugyanakkor arra is figyelmeztet, ha életünket esetleg már túl komolyan vesszük. Azt mondják a bölcsek, hogy „Nem a Halál a legnagyobb veszteség, hanem az, amikor úgy élsz, hogy legbelül már rég meghaltál!”. Gondoljuk végig, vajon mennyire vagyunk Életteliek? Mennyire merünk élni és játszani, vagy csupán csak Élvezni az életet? Sose szabad túlon-túl felnőni és elfelejteni játszani! Engedjük ma felszínre törni belső gyermeki énünket, játszunk, legyünk spontánok és nevessünk, míg a hasunk meg nem fájdul. Használjuk a Majom legfőbb tanítását, hisz humorral és nevetéssel minden könnyebben átvészelhető! Ha tehetjük, ma kapcsolódjunk ki; találkozzunk barátainkkal, nevessünk sokat, szórakozzunk és engedjük ki az elmúlt napokban felgyülemlett „év végi stresszt”, az összes feszültséget és régi sérelmeket!
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Szervezek, hogy játsszak
Kiegyenlítve a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.