KIN 245* Vörös Szoláris Kígyó* 08.16

Tzolkin Challenge: 19. Hullámvarázs 2021. 08.06-08.18

245-chicchan-11Miután tegnap kiteljesedtünk feladatunkban, ma elkezdjük elengedni a hullámvarázs témáit, melyben a Vörös Kígyó lesz segítségünkre. A Kígyó ma a testtudatosságra, az ösztönökre tereli a hangsúlyt, felhívva a figyelmet testünk jelzéseire, zsigereinkből érkező megérzéseinkre.

Testünk emlékszik. Elraktároz minden olyan információt, behatást, traumát, mely életünk során ért bennünket. Legyünk ma nyitottak, hogy megérthessük üzeneteit. Figyeljük meg azt is, hogy életünk mely területét uralja túlságosan a megszokás, a rutin és az előre-jelezhetőség. Próbáljunk ma ide egy kis spontaneitást, egy kis változatosságot csempészni. Ma elkezdünk leválni a hullám témáiról, figyeljük meg önmagunkban az elért változásokat, tanulságokat. Minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött minket, az most leválhat rólunk, hogy valami friss és új léphessen a helyébe. A mai nap feladata, hogy úgy éljük meg ezt az elengedést, hogy közben észleljük és élvezzük is az átalakulás pillanatát. A Változás, még ha néha fájdalmas is, mindig jót hoz, hiszen kimozdít az állóvízből, a stabilitás illúziójából. Használjuk ki a Kígyó lelkesedését arra, hogy előmozdítsuk eme változásokat, még akár csak fizikai szinten is.

Méregtelenítsünk, hidratáljunk, fogyasszunk gyógyteát, vagy csak mozgassuk át, masszíroztassuk meg fáradt testünket. Érezzük ahogy feltöltődünk életerővel és energiával. Használjuk ki a mai nap nyújtotta spontaneitást, hogy újdonságot teremtsünk, ezáltal megszabadítva magunkat a rutin és megszokás szürkeségéből. Építsük be ezt az energiát Vízióink és cselekedetünk elengedésének folyamatába is, miközben mély tisztelettel és hálával fordulunk az elmúlt időszak felé. Bármibe is kezdjünk ma bele, vessük bele magunkat teljes odaadással és szenvedéllyel. Meglátjuk, hogy az eredmény, nem várt sikereket hoz majd!

 
MÉG ELÉRHETŐ AZ IDEI ÉV TÁMOGATÓ KARKÖTŐJE!
SÁRGA ELEKTROMOS MAG ÉV: 2021.07.26-2022.07.24
Sárga Elektromos Mag év
A KARKÖTŐ ÁRA 4100 FT (+ POSTA KÖLTSÉG)
AZ OMNIVERZUM SZABADEGYETEM DIÁKJAINAK: 3500 FT
ÉRD.: MAJAHARMÓNIA@GMAIL.COM

TZOLKIN CHALLENGE / Kék Sas Hullámvarázs feladata:

  • Végy egy tiszta lapot és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
  • Engedd szárnyalni Lelked! Tedd azt, amihez kedved van minél többször.
  • Ha úgy érzed, elárasztanak a feladatok, az elvárások, picit állj meg és mérd fel a helyzetet.
  • Mérsékeld a szolgálatot ahol ez lehetséges. Most picit Önmagad kerüljön a középpontba.
  • Kövesd vágyaidat, látomásaidat, bármennyire is képtelennek tűnnek, most ha elköteleződsz mellettük, megkapsz hozzá minden támogatást!
  • Helyezkedj külső megfigyelő nézőpontba, mintegy Sas madár és onnan tekints rá a felmerülő helyzetekre, konfliktusokra.

Mantra: 
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
a tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.