A Sas hullámának második napján teret kapunk arra, hogy feltegyük Vízióinkkal kapcsolatos kérdéseinket, melyet a Harcos energiái hívnak életre. A Lunáris tónus ma rámutat arra, hogy milyen változásokat kell meghoznunk Életünkben ahhoz, hogy a tegnap megalkotott céljaink beteljesülhessen.
A mai napunk a mérlegelés jegyében telik. A Harcos intelligenciáját felhasználva gondoljuk végig a következő kérdéseket, de akár újakat is kreálhatunk ezek mellé: Valóban arra vágyunk, amit előző nap megfogalmaztunk magunknak? Mi történne, ha teljesülne álmunk? Mit kellene feladnunk érte? Mit veszítenénk azáltal, hogy elérjük a kívánt állapotot? Mint tudjuk a változás velejárója, hogy az újért valamit hátra kell hagynunk, áldozatot kell hozzunk; hiszen tudjuk, ha egy edény már tele van, de mégis tovább szeretnénk tölteni, az előbb-utóbb túlcsordul. A Harcos ma mellénk szegődik és a megfelelő kérdés megfogalmazásával (vagy ezek megválaszolásával) már tiszta képet kapunk. Mit ér meg nekünk a fejlődés? Nem elég vágynunk a változásra, a jelenlegi valóságunknak is búcsút kell intenünk. Tudatosítsuk magunkban azt is, hogy ez az „áldozat” megtérül, hiszen általa többek leszünk, elérjük célunkat.
Adjuk meg ma magunknak a teret és az időt ahhoz, hogy elcsendesedjünk, és hogy figyeljünk a Belső hangunkra, az Ösztöneinkre. Ne bonyolítsuk túl ezeket az érzéseket, kérdéseket, egyszerűsítsünk reálisan. A Harcos ma támogat és bátorságot nyújt ahhoz, hogy a Sas hullám energiáiban ne csak a vágyainkat, látomásainkat tartsuk szem előtt, hanem azokat a dolgokat is, amelyek életünkből távozniuk kell ezekért a víziókért.
Nincs ötleted Karácsonyi ajándékra? Válasz akcióinkból december 6-ig és írj nekünk: majaharmonia@gmail.com
- Ajándékozz egy személyre szóló elemzést, egyedi Maja karkötővel! Ha december 6-ig elemzést rendelsz, az elemzés áráért (8000 ft) most egy ajándék karkötővel is meglepünk!
- Rendelj 2 személyes karkötőt és a 3-at ajándékba adjuk! Tökéletes ajándék barátnőidnek.
Aromaterápiás lázban égsz? Igény szerint, egy bazalt kővel kiegészítve, akár illóolajjal is viselhetők!
Mantra:
Polarizálok, hogy kérdezzek
Stabilizálva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A kihívás lunáris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”