KIN 037* Vörös Spektrális Föld* 05. 05

gaiaA Spektrális tónus jegye, mindig az aktuális Hullámvarázs kihívás energiája is egyben, hogy megkönnyítse a leválást. Ezen a napon feloldódunk a hullám témája alól, hogy megpihenve, elménket immáron a tanultak feldolgozására fordíthassuk. A Kék Kéz Hullámvarázsban megjelenő Vörös Föld erre tökéletes alkalmat biztosít, hisz lelassulásra, a jelenbe való visszatérésre ösztönöz.

Ahogy azt már a Vörös Föld napokon megszokhattuk, ma olyan véletlennek tűnő szinkron-események tanúi lehetünk, melyek fontos iránymutatást tartogatnak számunkra, még ha elsőre nem is értjük őket. Ahhoz azonban, hogy ezeket a jeleket észrevehessük, a Jelenben kell tartózkodnunk! Elménk, a 11-es Varázsló hónapja miatt, eleve túlterhelt. Úgy érezhetjük, hogy túlságosan is elveszhetünk az időben, gondolataink a múlt eseményei és a jövő lehetőségei között csaponghatnak. Ránk fér egy kis kikapcsolódás! Hagyjuk, hogy az események megérkezzenek hozzánk és felfedjék üzenetüket. Legyünk türelmesek és ne ítélkezzünk elhamarkodottan. Helyezkedjünk belső stabil középpontunkba. Összpontosítsunk, figyeljük meg jelen helyzetünket, hol akadhat még lezárásra, elengedésre váró szituáció, gondolat vagy érzés. Most jött el az idő, hogy hazatérjünk önmagunkba és a Kéz hullám alatt tanultakat beintegráljuk mindennapjainkba.

A mai nap energiáit elősegíthetjük meditációval, vagy például ha tudatosan összekapcsolódunk a természet energiáival. Ha tehetjük, kertészkedjünk, vagy csak ültessük át szobanövényeinket. A lényeg, hogy kapcsolódjunk össze Földanyácskánkkal, hogy feltöltekezhessünk erejéből és stabilitásából.

Maradj Otthon Akció:

„Maradj otthon!” és használd ki ezt az időt, Önmagad fejlesztésére!
Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.

Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “

Megerősítés: 
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.