Miután tegnap kiteljesedtünk feladatunkban, ma elkezdjük elengedni a hullámvarázs témáit, melyben a Vörös Kígyó lesz segítségünkre. A Kígyó ma a testtudatosságra, az ösztönökre tereli a hangsúlyt, felhívva a figyelmet testünk jelzéseire, zsigereinkből érkező megérzéseinkre.
Testünk emlékszik. Elraktároz minden olyan információt, behatást, traumát, mely életünk során ért bennünket. Legyünk ma nyitottak, hogy megérthessük üzeneteit. Figyeljük meg azt is, hogy életünk mely területét uralja túlságosan a megszokás, a rutin és az előre-jelezhetőség. Próbáljunk ma ide egy kis spontaneitást, egy kis változatosságot csempészni. Ma elkezdünk leválni a hullám témáiról, figyeljük meg önmagunkban az elért változásokat, tanulságokat. Minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött minket, az most leválhat rólunk, hogy valami friss és új léphessen a helyébe. A mai nap feladata, hogy új éljük meg ezt az elengedést, hogy közben észleljük és élvezzük is az átalakulás pillanatát. A Változás, még ha néha fájdalmas is, mindig jót hoz, hiszen kimozdít az állóvízből, a stabilitás illúziójából. Használjuk ki a Kígyó lelkesedését arra, hogy előmozdítsuk eme változásokat, még akár csak fizikai szinten is.
Méregtelenítsünk, szaunázzunk, vegyünk egy finom forró fürdőt, vagy csak mozgassuk át, masszíroztassuk meg fáradt testünket. Érezzük, ahogy feltöltődünk életerővel és energiával. Használjuk ki a mai nap nyújtotta spontaneitást, hogy újdonságot teremtsünk, ezáltal megszabadítva magunkat a rutin és megszokás szürkeségéből. Építsük be ezt az energiát Vízióink és cselekedetünk elengedésének folyamatába is, miközben mély tisztelettel és hálával fordulunk az elmúlt időszak felé. Bármibe is kezdjünk ma bele, vessük bele magunkat teljes odaadással és szenvedéllyel. Meglátjuk, hogy az eredmény, nem várt sikereket hoz majd!
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Email: majaharmonia@gmail.com
Mantra:
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
a tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”