KIN 227* Kék Ritmikus Kéz* 02. 24

04a227964828823e18db88ce9e1b7247A ma hajnali erős széllökésekkel aktivizálódik a Szél Hullámvarázs cselekvési fázisa. A Ritmikus tónus a hullámvarázs során mindig egyensúlyt teremt a tervek és a tettek között. A Kézzel együtt pedig a mai nap kifejezetten a célirányos cselekvésre ösztönöz. Segít befejezni, pontot tenni az eddig elkezdett, de félbe maradt, vagy épp halogatott terveink végére.

A tegnapi Újholddal elkezdtük a lelki rendrakást, ugyanis az újhold hatása éppen ellentétes a holdtöltével: minden elenged, kienged, kiárad. Mindez a Kék Kézzel párosulva, ma hathatós segítséget nyújt az elmúlt napok során felszaggatott, megbolygatott érzelmi életünk sebeire. Ha jól figyelünk keletkezésük okaira is fény derült. Lassan jó lenne mindezzel megbékélnünk.
Ahogy a Szél Hullámvarázsban már lassan hozzászokhattunk, elménk, kommunikációnk csapongó. Öröm az ürömben, hogy ez szinte mindenkire igaz. A különbség csupán annyi, hogy ki mit hoz ki ebből. Hogy könnyebben megtalálhassuk a hangot környezetünkkel érdemes ma a Kéz kreatív és alkotó energiáit is kihasználni. Alkossunk, rajzoljunk, írjunk. Például egy előadásnál, vagy przentációnál, ma mindenképp használjunk folyamatábrákat, rajzokat, mert a szavaink magukban félreérthetők lehetnek. Zárjuk le folyamatban lévő, de eddig halogatott ügyeinket. Otthon pedig használjuk az így felszabadult energiáinkat arra, hogy alkossunk valamit fejlődésünk érdekében. A Szél hullámvarázsban megjelenő Kéz minőségének segítségével ugyanis, ma csatornává válhatunk és az alkotáson keresztül kapott információval gyógyulhatunk. Ez a módszer a segíthet, például ha egy-egy elakadás, gyász, öröm feldolgozásában. Egyszerűen csak rajzoljuk/fessük/gyurmázzuk ki magunkból. Nem kell, hogy szép legyen, a lényeg, hogy addig csináljuk amíg azt nem érezzük, hogy megdolgoztuk e témát. Csak rajzoljunk, színezzünk önfeledten erre az érzésre, szituációra koncentrálva. Utána összetéphetjük, elégethetjük, vagy csak egyszerűen kidobhatjuk az alkotásunkat, de ne tartsuk meg!
Kevésbé kreatív, vagy művészi megoldás, de éppoly hasznos, ha környezetünket rakjuk rendbe: lomtalanítsunk, takarítsunk, kertészkedjünk. Ez nem csupán csinosítja környezetünket, de közben rendezi gondolatainkat is, mely a Szél hullámvarázsban kifejezetten hasznos.

FEBRUÁRI AKCIÓ! # Párosban szép az élet! # A kettesek bűvöletében

Email: majaharmonia@gmail.com

Mantra:
Szervezek a tudás érdekében,
Kiegyenlítve a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A kézmozdulatokat itt nézheted meg: https://youtu.be/vl-oUUiZJ-c

Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.