KIN 089* Vörös Spektrális Hold* 10.09

vörös holdA mai nap felszabadító, ugyanakkor nagyon is érzékeny lesz. A várva várt beteljesülés után, learatva a babérokat, felszabadulunk az eddigi feladataink alól, megkönnyebbülünk. Mindazt, amit ez alatt a folyamat alatt a Vihar felszaggatott, azt ma a Hold tisztító vizében átmoshatjuk. A Spektrális Hold segít letisztítani érzelmeinket, hogy tisztán lássunk.

A mai nap a pihenésé. Megérdemeljük. Az elmúlt 2 hullámvarázs lezárásokkal és elengedésekkel volt teli, mindemellett beköszöntött az ősz, ami csodás színeivel szintén a nyár (haverok, buli fanta) időszak végét jelzi. Ne lepődjünk meg, ha kisebb melankólia vagy akár meghatottság lesz ma úrrá rajtunk. Tudatosan figyeljük meg ma minden olyan érzelmi kilengést, mely megérint bennünket, mert ezek, mint egy jelzőtűz értünk lobognak, üzenetet hoznak. Ne másoktól várjuk ma a megoldásokat, a gyógyírt problémáinkra, hanem vegyük a kezünkbe az irányítást és hallgassunk a bennünk felcsendülő Isteni útmutatásra. Engedjük el az önostorozást és az önsajnálatot is! Engedjük el az elmúlt napok fájdalmai, sérelmeit és koncentráljuk a jelen pillanatra, hogy megláthassuk a következő lépés lehetőségeit. Lássuk meg azt, mit nyertünk ezáltal az elengedés által.
Legyünk Hálásak és Ünnepeljünk ma, Felszabadult és Igaz Önvalónkat!

ŐSZI AKCIÓ!
Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess!
Kérj komplex személyes elemzést.
Október 31-ig az elemzés ára csak 5000 FT-ért!

Rendeld meg hozzá a Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Jelentkezni: 
majaharmonia@gmail.com email címen!

Mantra:
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.