KIN 001* Vörös Mágneses Sárkány* 07.13* Galaktikus Aktiváló Portálnap

gaiaÜdvözöllek Új Tzolkinunk első napján, mellyel elkezdünk egy újabb 260 napos/ 20 hullámvarázsos ciklust, melynek első lépcsője a Vörös Sárkány Hullámvarázs. Mind a Mágneses tónus, mind a Vörös Sárkány minősége új kezdeteket hoz. Mondhatni mágnesként vonzzuk ma magunkhoz azon témákat, mellyel ebben a Hullámvarázsban, – de nagyobb értelemben akár az egész most kezdődő Tzolkinban -is dolgoznunk kell.

A Sárkány Ősanyai minőség, mely gondos szeretetével és védelmével vesz körül, miközben hitre és bizalomra tanít. Ő az Eredet, a Forrás. Ez a fajta ősbizalom azt jelenti, hogy garanciák nélkül hozunk döntéseket, megbízva szívünk bölcsességének irányításában, tudva, hogy az isteni vezettetés mindazzal ellát, amire utunkon szükségünk lehet. Mély bizalmat jelent abban, hogy a folyamatok végzik a maguk dolgát fejlődésünk jelenlegi spiráljában.

„Az élet végtelen körforgásában ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes!
A múltat hátra hagyom, az új friss és eleven felé veszem az utam!
Nyitott vagyok az új kezdetekre! Bízom magamban, biztonságban vagyok!”
(Louise L.Hay)

AZ Ősanya minőségének árnyékában azonban könnyen áteshetünk a másik oldalra és túlontúl odaadóan szolgáljuk környezetünket. Tudatosan törekedjünk az egyensúlyra! Amennyi energiát mások segítésére támogatására fordítunk, minimum ugyanannyit foglalkozzunk saját személyi fejlődésünkkel! Tegyük fel magunknak a kérdést, mi az, amire most igazán szükségünk van? Akármi is legyen az, biztosítsuk magunk számára az időt és a teret, hogy ezek a minőségek, gondolatok, események beléphessenek az életünkbe. Ez most az egészséges „önzőség” ideje! Azért „egészséges”, mert azáltal, hogy önmagunk számára mi vagyunk az elsők, a bennünk lévő szeretetet, odafordulást később megsokszorozódva adhatjuk át másoknak.

Kívánok minden kedves olvasómnak egy boldogságban és sikerekben gazdag Új Tzolkint!

Egy új 13 éves ciklus előtt állunk.
Jelentkezz Évindító napunkra, hogy megkönnyíthessük neked a váltást!
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
A Vörös Kozmikus Hold év és 13 éves időszak lezárását segítő Évzáró füzetünket most ingyen letöltheted! 

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést. ÉV VÉGI (2019 07.26-IG!) AKCIÓNK KERETÉBEN, AZ ELEMZÉS ÁRA A SZEMÉLYES KARKÖTŐVEL EGYÜTT, MOST CSAK 10000 FT.

Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!

Mantra: 
Egyesítek, hogy tápláljak
Vonzva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok …Lépj be.

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.