KIN 235* Kék Mágneses Sas* 06.17

sasMa kezdetét veszi a Tzolkin utolsó előtti hullámvarázsa, a Mágneses Sasé, mely a kollektív tudatra ébredésre szólít fel bennünekt. Ahogy mi fejlődünk, gyógyítjuk önmagunkat, úgy gyógyul Gaia is. Soha ne becsüljük alá saját személyes átalakulásunk erejét a planetáris tudatra! Hisz tudjuk, minden egy apró lépéssel kezdődik!

Az előző két Hullámban (Hold és Szél) letisztítottuk és elrendeztük érzelmeinket és gondolatainkat, most elérkezett az ideje, hogy Új felismeréseket tegyünk, melyek feltöltenek új reménnyel, új vízióval és persze új kihívásokkal. Mert már tudjuk, a fejlődésnek soha sincs vége. Minden fejlődési körnél jön egy újabb szint, egy újabb réteg melyet lehámozhatunk, amelyre megérettünk, felfejlődtünk. Ha mégsem az csupán azt jelenti, hogy kapunk még egy esélyt az ismétlésre, hogy ezúttal, tanulva a hibáinkból végre máshogy cselekedjünk és tovább léphessünk.
A Sas hullámvarázs kiemel bennünket a mindennapokból, így bepillantást nyerhetünk az előttünk körvonalazódó útra. A Mágneses tónus mindig egy kis ízelítőt ad abból mivel kell dolgoznunk a következő 13 napban, úgyhogy figyeljünk és jegyzeteljünk. Engedjük ma szabadon szárnyalni lelkünket, hogy kitisztulhasson a kép. Merjünk nagyot álmodozni, vágyakozni és legfőképp, használjuk kreativitásunkat. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen életet álmodunk meg magunknak? Mire vágyunk úgy Isten igazából? Higgyünk önmagunkban és álmainkban, tűzzünk ki olyan célt magunk elé, mely nem csak a mi javunkat szolgálja, de környezetünket is, hisz ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre lendíthet. Fontos, hogy miközben környezetünket segítjük, ne veszítsük el önnön Életünk perspektíváját, céljait sem! Forduljunk Önmagunk felé is legalább olyan odaadással, mint a külvilág felé.

Júliusban egy teljesen új ciklus veszi kezdetét, mely 13 évnek a fő vezérfonala a Fehér Varázsló minősége lesz!
Rendeld meg most a következő év, támogató kristály karkötőjét!
Jelentkeznimajaharmonia@gmail.com email címen!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Egyesítek, hogy teremtsek
Vonzva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.