Kin 28* Sárga Lunáris Csillag* 11.22.

autumn-canberra-leaves A Lunáris tónus, mint mindig most is felfedi előttünk célkitűzéseink árnyoldalát, azokat a megugrandó akadályokat, melyeken át vezet utunk, a kitűzött cél elérése érdekében. A Kéz hullámvarázsban az erre hivatott jegy a Sárga Csillag, ki rámutat arra, hogy életünk mely területén ringatjuk magunkat látszat-harmóniába, hol ahelyett, hogy rendet teremtenénk, inkább ráfogjuk, ez így jó. Ezáltal felismerhetjük azt is, hogy az elképzeléseink miért nem működtek eddig, hogy miért nem tudtunk végleg befejezni, lezárni dolgokat.

A Csillag a szépség, a harmónia, a nemes egyszerűség elvét vallja, arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne bonyolítsuk túl életünket. Ma ne ítélkezzünk és ne komplikáljuk túl az eseményeket. Fogadjuk el a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Engedjük el ezt az idealisztikus képet, melyet a mai nap elénk tár és nézzünk szembe a tényekkel, hogy így tisztán láthassuk mi a valós akadály köztünk és céljaink között. Jobb tudni és cselekedni, mint hamis ábrándokat kergetve egyhelyben topogni. Váljunk nyitottá és könnyeddé, forduljunk önmagunk felé szeretettel és törődéssel, hogy meghallhassuk belső hangunkat, mely visszavezényel bennünket a helyes útra.
A Csillag minőségét emelhetjük, ha észrevesszük a szépség és harmónia minőségeit életünkben, környezetünkben.  Teremtsünk ma egyensúlyt és harmóniát mind önmagunkban, mind külső környezetünkben. Figyeljük meg a fák változó színeit, a lehulló makk és gesztenye fényes burkát, mely remek dekorációul is szolgálhat otthonunkban, munkahelyünkön. Vigyünk ma egy kis színt életünkbe, akár szó szerint, akár csak egy relaxációs zenével, kiállítással, vagy egy új illattal.

Üdvözöllek az Új Tzolkin-ban!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon! Kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Polarizálok, hogy megszépítsek
Stabilizálva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.