A tegnapi kiteljesedett energiák mára már lecsendesedtek, így most elkezdődhet utunk feldolgozása. Vonjuk le a tanulságot és kezdjük el szépen elengedni mindazt, amire már nincs szükségünk. A Kéz hullámvarázsban megjelenő Föld minősége figyelmeztet bennünket arra, hogy bármi is történjék, összpontosítanunk kell és tovább lépnünk. Semmi nem maradhat állandó, minden változik, halad. Hol előre hol hátra hátrafelé. A cél, hogy előre tartsunk.
A mai napon olyan véletlenszerű események, találkozások történhetnek, melyek fontos üzeneteket hordoznak, mégse próbáljuk őket azonnal megmagyarázni. Engedjünk ma teret az események folyásának, legyünk nyitottak és befogadók. A 13. Sas hónapjában a mai nap olyan „AHA élményeket” hozhat, melyek által helyére kerülhetnek a hiányzó Puzzle darabkák, így értelmet nyer néhány a múltban történt esemény. Ne akarjunk belemagyarázni semmit a szituációkba. Engedjük meg magunknak, hogy a Vörös Föld energiája az Itt és Mostban tartson bennünket, lássuk és érezzük a dolgok eredendő egyszerűségét és szépségét.
A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha a nap folyamán (ideális esetben reggel) egy rövid meditációban összekapcsolódunk Földanyácskával és hálát adunk kifogyhatatlan gondoskodásáért, odaadásáért. Ha az időjárás engedi, menjünk ki a természetbe és kapcsolódjunk össze a Föld éltető energiáival. Gondozzuk kertünket, vagy akár csak a lakásunk, irodánk növényeit. A fő, hogy kapcsolódjunk össze a 4 elemmel (föld, víz, tűz, levegő).
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “
Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”