Kin 249* Vörös Lunáris Hold* 05.12

New-Moon-Shaman-Goddess-Circle-Katherine-SkaggsVörös Hold: Az Önemlékezés ereje!
A Csillag hullámvarázs második napján előtérbe kerülnek a hullámvarázs kihívásai. Ahogy tegnap elterveztük a célunkat, ma a Lunáris tónussal megjelennek ezek buktatói is. Ettől nem kell megijednünk, hiszen ahhoz, hogy a megfelelő döntést hozhassuk meg később, bizony meg kell ismernünk az érem másik oldalát is.

A Lunáris Hold, ma emlékeztet bennünket, hogy kik is vagyunk valójában és milyen céllal érkeztünk e Földre. Az ember alapvető feladata, hogy boldog legyen és ezt a boldogságot ne mástól várja, hanem csakis önmagától. Azonban hogyan lehetnénk boldogok, ha önmagunkat állandóan becsméreljük, kritizáljuk? Gondolj csak vissza, az utóbbi pár napban vajon hányszor tettél önmagadra negatív megjegyzést? Hányszor engedtél a környezeted érzelmi manipulációinak (tudatos, vagy tudattalan szándék vezette őket az most nem számít)? Itt az idő, hogy meghúzzuk érzelmi határainkat és ne engedjük, hogy bárki, de legfőképp Önmagunk lekicsinylően beszéljen rólunk. Engedjük el kisebbségi érzésünket, az ítélkezést és önmagunk nem megbecsülését! Igenis mi is egyfajta jelzőtűzként jöttünk ide tanulni és tanítani! Nincs olyan, aki felsőbbrendű, aki csak tanítani jött volna erre a Földre. Bármilyen nagyra becsült és elismert guru/tanító/pap is legyen, bizony Nekik is van tanulni valójuk. Éppen ezért önmagunkat ne mérjük senkihez, hiszen tudjuk már nincs két egyforma ember.
Egyedi vagy és megismételhetetlen! Érdemes vagy Itt lenni és jogod van a Boldogsághoz!

A Hold jegye egy igen érzelmes jegy, így hát nem meglepő, ha ma kissé érzékenyebbek vagyunk a kelleténél. Tudatosan tartsuk meg Önmagunk határát, ne vonódjunk bele mások drámáiba! Engedjük, hogy a mai nap ereje elmossa a kétségeinket, aggályainkat és nap végén adjunk Hálát minden jóért ami ma (és életünk során bármikor) történt velünk. Szánjunk rá időt és este lefekvés előtt akár magunkban, akár hangosan, vagy leírva, de vegyük számba ajándékainkat: egészség, képességek, szeretet, stb.  A legkisebb is számít! Áldjuk meg pl. számláinkat is, mert az azt jelenti, hogy szerencsések vagyunk, hisz van vizünk, elektromosságunk.. Tehát van hol laknunk. Oly sok minden van amit már „készpénznek veszünk”, hogy elfelejtjük megbecsülni ezeket.. Pedig először ezek is csak vágyakként voltak jelen életünkben („szeretnék egy saját szobát, lakást, autót,stb.”)
LÉGY HÁLÁS AZ ÉLETEDÉRT!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Polarizálok, hogy megtisztítsak
Stabilizálva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A kihívás lunáris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció: 
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés: 
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.