Ma elérkezett az igazság pillanata, amikor is, az agilis, Ritmikus Szél ösztönöz bennünket döntéshozatalra. A Ritmikus tónusnak és a hullámvarázsnak köszönhetően ma olyan opciók is felszínre kerülhetnek, melyekre eddig nem is gondoltunk. A Szél ma elősegíti mindezen új felfedezések kikommunikálását és a cselekvés elindítását.
A Föld hullámvarázs ellenére ma előfordulhat, hogy úgy érezzük, elszakadtunk a forrástól, a gyökereinktől. Kissé mintha „szélfútták” lennénk… Éppen ezért ma különösen fontos, hogy a tegnap kiépített bizalmat visszaszerezzük. A Szél a Föld hullámvarázsában a jelenlétet testesíti meg. Legyünk jelen életünkben, Itt és Most. Az elmúlt időszakban jelentős átalakulásokon mentünk át, létrejöttek saját tapasztalások, melyek előre visznek bennünket. Vegyük ma igénybe a Föld energiáját és meditációban hozzuk vissza magunkat a földre. Tudatosítsuk, hogy kapcsolatunk a Mindenséggel, állandó és bármikor fordulhatunk hozzá segítségért, csupán el kell csendesítenünk környezetünk és elménk zaját ahhoz, hogy meghallhassuk útmutatását. Természetesen a döntéshozatalnál érvénybe lép az (Szél) analóg ereje, a Sárga Ember is, a Szabad Akarat kérdéskörével. Ez azt jelenti, hogy ma mindenképpen döntést hozunk, akár úgy is hogy ha „nem döntünk” Ez is egy lehetőség, hogy úgy döntünk: „lesz ahogy lesz”. Végül mindkét esetben vállalnunk kell a következményeit, hiszen éppen erre tanít a Föld hullámvarázs: ok-okozati összefüggésekre.
Törekedjünk arra, hogy a mai kommunikációt korlátozzuk csak is a lényegre és kerüljük az üres fecsegést, pletykálkodást. Tudatosan válogassuk meg szavainkat, gondolatainkat, mert már régóta tudjuk, hogy ezeknek teremtő erejük van. Éppen ezért készítsünk részletes cselekvési tervet, és vegyük igénybe a mai nap sugallatait.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
Meditáció:
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.
Megerősítés:
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte