Kin 129* Vörös Kristályos Hold* 01.12* MAG nap

merlin-325142110_stdA mai Kristályos Hold napján a határok kérdésköre kerül egy új megvilágításba mely nem is igazán a kirekesztésre, kizárásra, hanem sokkal inkább a tovább lépésre sarkal.

Az elmúlt napokban felismerhettük eddig el nem ismert tulajdonságainkat, azon illúziókat, melyek szerint eddig éltük életünket. A Telihold, ma még inkább felkorbácsolja az érzékeny területeinket, mintegy jelzőtüzet gyújtva ott ahol a határok meghúzására leginkább szükség van. Vegyük komolyan ezen figyelmeztetéseket. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezen szituációk, gondolatok, emberek mindig akkor és ott lépnek be életünkben ahol a legkevésbé várnánk, de mégis csak akkor amikor legbelül már felnőttünk a feladathoz. Itt az ideje mérlegelni, és meglátni a nagyobb, összetetteb képet. Vonjuk le az elmúlt napok tanulságait és járjunk példával elől. Lassan véget ér ez a hullám, mely lehet kissé kegyetlennek tűnhetett, de emlékeztessük magunkat, hogy az önismeret és a felismerések útja bizony nem éppen sétagalopp. Azáltal, hogy tudatos lépéseket teszünk Önmagunk felé, mindig behívjuk az Univerzum támogatását is, hogy mellék álljon amikor szükségünk van rá. Idézzük fel, hogy az elmúlt napok milyen régi, esetleg fájdalmas emlékeket hoztak felszínre, melyek elhitették velünk, hogy nem vagyunk: elég jók / tapasztaltak / képesek / erősek / tudatosak, stb. Engedjük, hogy ezen hamis képeket, a Hold megvilágítsa és magával ragadhassa. Ezzel megnyitjuk magunkat az önelfogadás előtt, és belépünk egy teljesebb világba azáltal, hogy felszámoljuk az illúzióinkat. De ne csupán a negatív dolgokat lássuk meg az elmúlt napok történéseiben, mert bizony sok olyan elfeledett, vagy éppen új tulajdonságot fedezhettünk fel, melyek egészen más megvilágításba helyeznek bennünket és ezáltal egy újabb lendületet adnak majd nekünk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy megtisztítsak
Egyetemessé téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s