Elgondolkodtató történet

A most következő történet önmagában is nagyon tanulságos. Aki közelebb szeretne kerülni a Maja rendszerhez, az egyes jegyek minőségéhez, annak írom, mint plusz információ, hogy a Fehér Varázsló jegy bizonyos aspektusait gyönyörűen mutatja be a történet. Mivel 2015 07 26 – 2016 07 24 Maja évünket a Fehér Varázsló színezi, ezért érdemes megfigyelni életünkben, környezetünkben, akár magunkban hogyan jelennek meg a hatalmi kérdések.

A rettegett ellenség

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer messze-messze egy király, aki nagyon szerette hatalmasnak érezni magát. De nem volt elég neki, hogy hatalmas, arra is vágyott, hogy csodálják a hatalmasságáért. Ahogy Hófehérke mostohaanyja sem érte be azzal, hogy szépnek látja magát, a királynak is tükörbe kellett néznie, hogy elég hatalmasnak lássa önmagát. Neki nem volt varázstükre, viszont egy regiment szolga és udvaronc vette körül, akiktől megkérdezhette, hogy ő-e a leghatalmasabb a birodalomban.hatalom

Mindenki egyformán azt felelte neki:

„Felség, te hatalmas vagy, de, tudod, a varázsló hatalmával senki föl nem érhet: Ő jövőt is ismeri.

(Abban az időben alkimistát, filozófust, gondolkodót, egyházfit és misztikust együttesen jelentett a „varázsló”.)

A király nagyon féltékeny volt a birodalom varázslójára, mert az nemcsak jóságos, nemes szívű ember hírében állott, hanem ráadásul a nép is szerette, csodálta és ujjongva ünnepelte.

Ugyanezt nem mondhatták el a királyról.

Talán mert meg akart mutatni, hogy itt ő parancsol, a király nem volt igazságos, részrehajlástól sem igazán mentes, még kevésbé pedig jóságos.

Egy napon, amikor már belefáradt, hogy a nép folyton arról beszél, milyen hatalmas és szeretetre méltó az a varázsló, vagy tán a féltékenység meg a félelem vegyes érzése által hajtva, amit az irigység szül az emberben, a király kieszelt egy tervet:

Nagy ünnepséget szervez, melyre meghívja a varázslót. Vacsora után egy kis figyelmet kér az egybegyűltektől. A terem közepére szólítja a varázslót, az udvarnép elé, és megkérdezi tőle, valóban meg tudja-e jósolni a jövendőt. A vendég két lehetőség közül választhat: vagy azt mondja, hogy nem és akkor csalódnak benne, akik addig csodálták, vagy azt mondja, hogy igen, azzal meg igazolva látják jövendőmondói hírnevét. A király biztos volt benne, hogy a vendég a második lehetőséget választja majd. Akkor ő arra kéri, mondja meg napra pontosan, mikor éri a halál a birodalom varázslóját. Arra válaszol majd valamit, mond egy napot, mindegy, hogy mikorra esik. És abban a pillanatban, tervezte a király, előrántja majd a kardját, és ott helyben leszúrja. Ezzel két legyet üt egy csapásra: örökre megszabadul az ellenségétől; másrészt pedig bebizonyítja, hogy a varázsló nem látta a jövőt, hiszen téves jóslatot adott. Egy este alatt megszabadul a varázslótól is, meg a hatalmát övező legendától is…

Nyomban nekilátott hát az előkészületeknek, és hamarosan elérkezett a lakoma napja.

A Pazar vacsora után a király a terem közepére szólította a varázslót és megkérdezte:king-cartoon-hi

– Igaz-e, hogy meg tudod jósolni a jövőt?

– Valamelyest igen – felelte a varázsló.

– És a saját jövődet is látod? – kérdezte a király.

– Valamelyest igen – felelte a varázsló.

– Akkor bizonyítsd be! – folytatta a király. – Napra pontosan mondd meg, mikor fogsz meghalni! A halálod időpontját szeretném hallani!

A varázsló elmosolyodott, a király szemébe nézett, és nem felelt.

– Mi az varázsló? – mosolygott a király. – Nem tudod? Hát mégsem igaz, hogy látod a jövőt?

– Nem erről van szó – mondta a varázsló -, csak amit tudok, azt nem akaródzik elmondani.

– Hogyhogy nem akaródzik? – folytatta a király. – Az alattvalóm vagy, megparancsolom, hogy mondjad. Magad is tisztában lehetsz vele, mennyire fontos a birodalom szempontjából, hogy tudjuk, mikor kell elveszítenünk legjelesebb személyiségeinket. Felelj hát: mikor hal meg a birodalom varázslója?

A király szavait feszült csend követte, aztán a varázsló az uralkodóra nézve így válaszolt:crystal-ball

– Nem tudom megmondani, mikor, de azt tudom, hogy a varázsló éppen egy nappal a király előtt fog meghalni.

Dermedt csönd támadt. Morajlás futott végig az egybegyűlteken.

A király mindig azt mondta, nem hisz a varázslókban, jövendölésekben, de mégsem merte leszúrni a varázslót.

Az uralkodó lassan elengedte a karját, nem szólalt meg.

Fejében egymást kergették a gondolatok.

Rájött, mekkorát tévedett.

A harag igen rossz tanácsadónak bizonyult.

– Elsápadt, felség. Mi lelt? – kérdezte a vendég.

– Nem érzem jól magam – felelte az uralkodó – , visszavonulok a szobámba, köszönöm, hogy eljöttél.

És zavartan sarkon fordult, aztán elindult a szobája felé.

Ravasz ember ez a varázsló, megtalálta az egyetlen választ, amivel megmenekült a haláltól.

Olvasott vajon a gondolataimban?

A jövendölés pontos is lehetett volna akár. De… ha esetleg mégsem?… Nagyon felkavarta a dolog…

Eszébe jutott, milyen rettenetes volna, ha valami baj érné a varázslót, amíg hazafelé tart.

A király visszafordult, és hangosan így szólt:

– Varázsló, szerte a birodalomban híres vagy a bölcsességedről, kérlek, maradj itt éjszakára a palotában, reggel királyi döntésekről szeretnék tanácskozni veled.

– Felség! Micsoda megtiszteltetés… – hajolt meg a király előtt a vendég.

A király parancsot adott a testőreinek, hogy kísérjék a varázslót a palota vendéglakosztályába, és álljanak őrt az ajtaja előtt, nehogy valami történjen vele.

Aznap éjjel az uralkodónak nem jött álom a szemére. Nyugtalanság gyötörte, mi lesz, ha a varázslónak rosszulesett az étel, ha az éjszaka folyamán valami baj éri, vagy egyszerűen csak elérkezett halálának ideje.

Másnap a király korán reggel bekopogott vendége ajtaján.

Ő, aki sosem gondolta volna, hogy döntéseit bárkivel is megvitassa, ezúttal, mihelyt a varázsló kiszólt, hogy szabad, a tanácsát kérte valamiben… Talált valamilyen ürügyet.

És a varázsló, aki bölcs ember volt, egyenes, találó és egyszerű választ adott a kérdésére.

A király a választ szinte nem is hallotta, a vendége eszét méltatta, és kérte, maradjon nála még egy napig, mert egy másik ügyet is szeretne „megbeszélni” vele… (Igazából persze csak szerette volna biztosítva látni, hogy nem történik semmi baj a varázslóval.)k13530457

A varázsló – aki olyan szabadság birtokában volt, amilyennel csak a megvilágosultak rendelkeznek – hajlott a kérésre.

Attól fogva a király minden áldott nap, reggel és este ellátogatott a varázsló lakosztályába, kikérte a véleményét, és egy újabb megbízással mindig ott tartotta másnap reggelig.

A király hamarosan látta, hogy helyesnek bizonyult minden, amit új tanácsadója mondott, ezért aztán szinte észrevétlenül minden döntésében hallgatott is rá.

Teltek-múltak a hónapok, majd az évek.

És hát, ahogy az történni szokott, tudós mellett a tudatlan is bölcsebb lesz kicsit.

Így is történt: a király lassan egyre igazságosabb lett.

Már nem volt olyan zsarnok, nem önkényeskedett. Már nem igényelte, hogy hatalmasnak érezze magát, s talán ezért nem kellett fitogtatnia a hatalmát.

Lassan megtanulta, hogy a szerénység is lehet hasznos.

Bölcsebben, jóságosabban kezdett uralkodni.

És történt ekkor, hogy a népe szeretni kezdte, ahogyan azelőtt sosem szerette.

villanykc3b6rte2012A király már nem azért járt be a varázslóhoz, hogy az egészsége felől tudakozódjék, hanem azért, hogy tanuljon tőle, megossza vele a döntését, vagy egyszerűen csak társalogjanak.

A király és a varázsló igazi jó barátok lettek.

Mígnem egy napon, már több mint négy esztendővel a lakoma után, a királynak minden ok nélkül eszébe jutott valami.

Eszébe jutott, hogy ez az ember, aki most a legjobb barátja, valamikor esküdt ellensége volt.

Eszébe jutott, milyen fondorlatos tervet eszelt ki, hogy megölje. És rájött, nem szabad tovább titkolóznia, különben menthetetlenül képmutatónak érzi magát.

vladamir_kush-keysÖsszeszedte a bátorságát, és elindult a varázsló lakosztálya felé. Bekopogott az ajtaján, és mihelyt belépett, rögtön bele is vágott:

– Testvérem, valamit el kell mondanom, mert nagyon nyomja a szívemet.

– Mondd hát – szólalt meg a varázsló-, könnyíts a lelkeden!

– Aznap este, amikor meghívtalak vacsorára, és azt kérdeztem, mikor fogsz meghalni, valójában nem is erre voltam kíváncsi, hanem azt terveztem, bármit mondasz is, megöllek, mert azt reméltem, haláloddal a jóstehetségedet övező legenda is szertefoszlik. Gyűlöltelek, mert téged mindenki szeretett. Annyira szégyellem magam…

A király sóhajtva így folytatta:

– Akkor este nem mertelek megölni, és most, hogy barátok, nem is barátok, hanem inkább testvérek vagyunk, rettegéssel gondolok arra, mi mindent vesztette volna, ha akkor megteszem. Ma éreztem, hogy ekkora gyalázatot nem szabad tovább rejtegetnem előled. El kellett mondanom, hogy megbocsáthass vagy megvess, de nem tudom tovább magamban tartani.

A varázsló ránézett, és így szólt:

– Sokáig tartott, mire el merted mondani, mindenesetre örülök, hogy megtetted, mert én is csak így mondhatom el neked, hogy eddig is tudtam. Mikor föltetted a kérdést, és kezed a kardod markolatára siklott, olyan egyértelmű volt a szándékod, hogy nem kellett hozzá jóstehetség, rögtön tudtam, mire készülsz – tette a kezét mosolyogva a király vállára a varázsló. – Őszinteségedért cserébe én is elmondok valamit. Bevallom, hazudtam neked, meg akartalak leckéztetni, azért találtam ki ezt a képtelen mesét, hogy egy nappal előtted fogok meghalni. És ma lettél elég érett, hogy elmondjam, pedig talán ez a legfontosabb tanítás, amit átadhatok neked:

Úgy élünk a világon, hogy másokban és magunkban is gyűlöljük, megvetjük azokat a tulajdonságokat, amelyeket alantasnak, fenyegetőnek vagy haszontalannak tekintünk…És mégis, ha szánunk rá elég időt, a végén rádöbbenünk, milyen nehéz lenne az életünk azok nélkül a dolgok nélkül amelyeket egyszer annyira megvetettünk.

A halálod, barátom, pontosan a halálod napján fog bekövetkezni, egy perccel sem előbb. Nagyon fontos, hogy tudd, én öreg vagyok, az enyém már biztosan közel van. Semmi okod rá, hogy azt hidd, a te távozásod az enyémhez van kötve. Az életünk van egymáshoz kötve, és nem a halálunk.

A király és a varázsló összeölelkezett, és koccintással ünnepelték meg a közös erővel felépített kapcsolatukba vetett bizalmat…

A legenda szerint

titokzatos módon

a varázslót aznap éjjel,

álmában érte a halál.

A király másnap reggel tudta meg a szomorú hírt. Le volt sújtva.

Nem a saját halálán kesergett, hiszen a varázslótól azt is megtanulta, hogy nincsen összekötve a földi pályafutásuk.

A barátja halála bántotta.

Mily különös véletlen műve, hogy a király éppen a varázsló halála előtti estén mesélte ezt el?

Talán a varázsló valahogy szerét ejtette, hogy el tudja mondani neki, nehogy azt képzelje, másnap ő is meghal.

Ez volt szeretetének utolsó megnyilvánulása, hogy megszabadítsa egykori félelmétől…

Mesélik, hogy a király felállt, és a tulajdon kezével ásott sírgödröt az ablaka alatt barátjának, a varázslónak.

Oda temette el földi maradványait, és azt a napot végig ott töltötte a halom tövében, és sírt, ahogy csak a szívének legkedvesebbeket siratja az ember.

Mikor leszállt az este, a király visszament a szobájába.

A legenda szerint még azon az éjszakán, huszonnégy órával a varázsló halála után, a királyt álmában érte a halál…

Talán a véletlen műve volt…

Talán a fájdalom tette…

Talán igazolni kívánta mestere utolsó tanítását.

Jorge Bucay

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.