KIN 014* Fehér Mágneses Varázsló* 12.23

Elérkeztünk a Tzolkin első sorspalotájának, a Születés termének, második hullámvarázsához. A következőn 13 napban a Szellemi minőségeket alapozzuk meg. Ez a növekedés időszaka, az időtlenség ereje. Feladatunk, hogy összekapcsolódjunk a belső Szellemi vezetőkkel útmutatásért.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Mágneses tónus: Egység ereje. Feltétel nélküli szeretet, az egy szív, oszthatatlan esszencia, magrezgés, új kezdetek, a végtelen kelyhe. „Minden, ami Van”.
Varázsló: A mágia ereje. Teljesség, szív-bölcsesség, az isteni akarattal való összehangoltság.

Azáltal, hogy elmúlt napokban megtanultunk bízni és hinni a Mindenség rendező elvében, nyitottá váltunk a Szellemi taníttatásra is. A ma kezdődő hullámvarázs, némi varázslatot csempész mindennapjainkba. A Varázsló, a mágus, akinek erőit a szívből kiáradó bölcsesség aktiválja. Olyan bölcsesség ez, mely az elme és a szív összehangoltságából ered. A nyitott, bizalommal teli szív, az észlelés kifinomult eszköze.
A következő 13 napban megtanuljuk, a felelősségvállalást, valamint azt, hogyan kössük össze egyéni céljainkat az Isteni akarattal, hogy célba is érjünk. Az akarat, mely nincs összhangban az istenivel, önmagán kívülre tekint válaszokért és erőért. Ne másoktól várjunk megerősítést, visszaigazolást, hanem kezdjünk el hinni Önmagunkban! Senki és semmi nem adhatja meg helyettünk azt az erőt, amire igazán vágyunk. Az igazi erőnk, a fejlődés iránti elkötelezettségből és önmagunk (hibáink, árnyékainkkal együttes) elfogadásából ered! Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhanghoz és érzékenységhez. Csakis így juthat el hozzánk belső mágikus Varázslónk hangja.  Fontos, hogy legyünk őszinték mind önmagunkkal, mind környezetünkkel szemben.
Teremtsünk és hozzuk létre a Varázslatot életünkbe!

Mantra:
Egyesítek, hogy varázsoljak
Vonzva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 013* Vörös Kozmikus Égenjáró* 12.22

Ez a nap a beteljesülés és az elengedés kapuja. A Vörös Sárkány hullámvarázs utolsó, tizenharmadik napján a Kozmikus hang minősége segít lezárni mindazt, ami az elmúlt tizenkét nap során megfogant, fejlődött és formát öltött. Ami valóban életképes, az most megerősödik – ami nem szolgál tovább, az szeretettel feloldódik. A Sárkány hullámvarázsban megtanultuk, hogyan tudunk úgy szolgálni másokat, hogy közben saját igényei is megmaradjanak az első helyen. Biztonságot és erőt adott. A Születés ereje, melynek lezárásaként a Kozmikus Égenjáró érkezik, hogy kíváncsiságával tovább lökjön bennünket a holnap induló szellemvilágba, a Varázsló hullámvarázsba.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab. Elindít, feltüzel, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Kozmikus tónus: Transzformáció ereje. Láthatatlan erők, váratlan változás, a sors érintése, nyitott rendszer, dimenzióközi váltás.
Égenjáró: A tér ereje. Bátorság; új irányok; változó, folyékony viszonyítási pontok; idő/tér utazó.

A Vörös Kozmikus Égenjáró energiája a belső és külső terek kitágításáról szól. Arra hív, hogy merj kilépni megszokott határaid közül, és magasabb nézőpontból tekints rá az életedre. Itt az idő felismerni: a szabadság nem külső körülmény, hanem belső állapot. A Kozmikus hang a jelenlét és az időtlenség minőségét hordozza. Ma különösen fontos lelassulni, figyelni a jelekre, és megengedni, hogy a válaszok ne erőből, hanem belső csendből szülessenek meg. Az Égenjáró emlékeztet arra, hogy az Ég és a Föld között te magad vagy a híd.
Ez a nap kedvez a tudatos lezárásoknak, a belső felismeréseknek, a tér- és tudattágító tapasztalatoknak és annak, hogy visszatalálj saját belső szabadságodhoz! A Vörös Sárkány hullámvarázs végén érdemes megköszönni mindazt a gondoskodást, erőt és életenergiát, amely végigkísért ezen az úton. A Kozmikus Égenjáró segít, hogy könnyedén elengedd a régi mintákat, és nyitott szívvel lépj tovább az új ciklus felé.
Kulcsmondat a napra: Szabad vagyok, amikor jelen vagyok – és jelen vagyok, amikor bízom az életben.

Mantra:
Kitartok, hogy felderítsek
Túlhaladva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: „A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 012* Sárga Kristályos Ember* 12.21

A Sárkány hullámvarázsban megjelenő Kristályos Ember napja ma a Téli Napfordulóval is összeér, ami az év egyik legerőteljesebb fordulópontja. Ez az a nap, amikor a sötétség eléri csúcspontját, majd megszületik a fény: innentől kezdve a nappalok újra hosszabbodni kezdenek. Spirituális értelemben ez a pillanat a belső fény felébresztésének ideje. Nem a külső cselekvésé, hanem a befelé figyelésé, az elcsendesedésé és a megértésé. A napforduló arra tanít, hogy a legsűrűbb sötétségben is ott rejlik az új kezdet ígérete. A Sárga Kristályos Ember energiájával együtt ez a nap arra hív, hogy közösen tartsuk meg a teret az új fény számára. Nem egyéni küzdelemről van szó, hanem kollektív ébredésről: felismerni, hogy döntéseinkkel – gondolatainkkal, szavainkkal, jelenlétünkkel – mind hozzájárulunk a világ alakulásához.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Kristályos tónus: Összetett egyensúly, felismerések, stabilitás a növekedésben. Isteni tökéletesség.
Ember: A Szabad Akarat ereje! Bőség, nyitott edény, aratás, üresség. „Átadom magam az ürességnek. Nyitott karjaimból kehely formálódik, és megtelik a megfoghatatlan kellemességű, bőséges életerővel.”

A Sárkány hullámvarázs az öngondoskodás, a biztonság kérdéskörét dolgoztatta meg bennünk. Ma, ennek a hullámnak a tizenkettedik napján, felismerhetjük az elmúlt napok tanulságát, hogy hol korlátoztuk be magunkat, hol vagyunk most ebben a kérdéskörben. A Sárga Kristályos Ember napja a közösségi tudat, az együttműködés és a szabad akarat bölcs használatának ideje.  Ma különösen hangsúlyossá válik az életbe vetett bizalom és az alapvető szükségletek tudatosítása. Amit a hullám elején elindítottunk – gondoskodás, táplálás, új kezdetek – most közösségi szinten kér visszajelzést. Hol tudunk adni? Hol tudunk elfogadni?

Ez a nap kiváló alkalom arra, hogy:

  • megosszuk tudásunkat, tapasztalatainkat másokkal,
  • felismerjük, milyen hatással vannak döntéseink a környezetünkre,
  • tudatosan válasszuk a szabadságot a félelem helyett.

A Sárga Ember energiája ma arra tanít, hogy a valódi szabadság nem elszigetel, hanem összeköt. A Kristályos tónus segít tisztán látni, hogyan illeszkedünk a nagyobb egészbe, és miként járulhatunk hozzá a közös harmóniához.

Mantra:
Szentelek, hogy befolyásoljak,
Egyetemessé téve a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást/bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

KIN 011* Kék Spektrális Majom* 12.20

Kék Spektrális Majom, a felszabadító játékosság napja. A mai nap, a felszabadításról és a könnyedségről szól. A Spektrális tónus arra kér, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgálja a teremtő életáramlást, amelyet a Vörös Sárkány hullámvarázsa indított el. Ami eddig nehéznek, túl komolynak vagy terhesnek tűnt, most megmutathatja, hol kapaszkodunk feleslegesen.

Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Spektrális tónus: A felszabadítás ereje. Változás, felbomlás, elengedés, leválás, a bonyolulttól az egyszerűig.
Majom: Az Istentől eredő gyermek ereje. Ártatlanság, spontaneitás, belső gyermek, humor, művészi érzék, majom, szélhámos, szemléletváltás.

 A mai napon, a Kék Majom siet segítségünkre, hogy a humor és a gyermeki ártatlanság bájával kiforgasson eddigi rendszerünkből. Arra tanít, hogy a felszabadulás kulcsa gyakran nem a megoldás keresése, hanem a szemléletváltás. Ma különösen fontos, hogy ne vegyük túl komolyan sem magunkat, sem a helyzeteket. A nevetés, a spontán öröm és a kreatív hozzáállás segít feloldani a belső feszültségeket, és új nézőpontokat nyit meg. A Vörös Sárkány hullámában ez a nap emlékeztet arra, hogy az igazi gondoskodás önmagunk felé az, ha megengedjük magunknak az örömöt. A teremtés nem csak küzdelemből és erőfeszítésből születik, hanem játékból és kíváncsiságból is.

Ahogy a Majom napjain már megszokhattunk, a legjobban akkor cselekszünk, ha a logikát és a szigorú menetrendünket, már kora reggel a sutba vágjuk. Szabályok és merev nézetek, ma teljesen új megvilágításba kerülnek. Engedjük szabadjára belső gyermeki énünket és hagyjuk játszani. Adjuk meg neki a biztonságos szerető háttérországot (Sárkány ősanyai) ahová bármikor visszatérhet, de engedjük szabadon száguldozni, játszani, élni!

Mantra:
Feloldok a játék érdekében
Szabaddá téve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

KIN 010* Fehér Planetáris Kutya* 12.19

A Vörös Sárkány hullámvarázsa az ősbizalomról, a gondoskodásról és az életbe vetett hit megalapozásáról szól. Tizedik napján ez az energia a szív terében ölthet testet: felismerhetjük, hogyan tudjuk szeretetből, elvárások nélkül támogatni önmagunkat és másokat. A mai nap a Fehér Planetáris Kutya minőségét hordozza, amely az egyenlőség, a szeretet és a hűség energiáit hozza a Vörös Sárkány hullámvarázsába. A Planetáris tónus a megnyilvánulás, a kézzelfoghatóvá válás ereje: amit eddig tápláltunk, formáltunk és érleltünk, ma megmutatkozhat a valóságban.

Fehér: Információ gyűjtés, tervezés, befelé áramló energiák, passzivitás.
Planetáris tónus: Az isteni rend, a befejezettség és a tökéletesség száma. Befejezettség, tiszta szándék, motiváció, az Esszenciális Önvaló alapja.
Kutya: A szív ereje! Áttörés, új kezdetek, kapcsolatok, sorsod útitársai, az érzelem-test kérdései, a múlt feldolgozása, szellemi erő, védelmezők és vezetők. Az önmagunkhoz való hűség.

„IN LAKECH: Én egy másik Te vagyok”. A Kutya napokon az univerzális szeretet ereje ébred fel. A kutya jelképezi, a hű társat, akinek hűsége és odaadása belső kötődésében rejlő tiszta szándékából ered. Nyissuk ki a szívünket a szeretet megtapasztalása előtt. Minden hullámvarázs témája a 10 napon teljesedik ki, vagyis annak a szolgálatában áll. A Sárkány az öngondoskodás, az önnön biztonságunk megteremtésének hullámvarázsa, nem meglepő hát, hogy az Kutya minőségével teljesedik ki. A Kutya fő tanítása az önmagunkhoz való hűség, az, hogy önmagunkat és belső értékeinket ne adjuk fel, vagy nyomjuk el az odatartozás illúziójáért. Arra figyelmeztet, hogy olyan emberekkel, vegyük körül magunkat, akikkel közös célért, vállat vállnak vetve együtt haladhatunk előre, akik fel és elismerik értékeinket.

A mai nap kedvez, az őszinte beszélgetéseknek, az érzelmi tisztulásnak, a régi sebek szeretetteljes elengedésének, valamint annak felismerésének, hogy mi az, ami valóban táplál! A kutya napokon szeressük egymást, adjunk, segítsünk társainknak és osszuk meg velük mindazt, amink van. Találkozzunk, kapcsolódjunk, szeressünk!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy szeressek
Előállítva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon

  1. tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció:
Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.

Megerősítés:
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

KIN 009* Vörös Szoláris Hold* 12.18

A Vörös Szoláris Hold Napja a 9. napja a Vörös Sárkány hullámvarázsnak, amely a belső gyógyulás, az érzelmi tisztulás és az intuíció teremtő erejét hozza el. A “Szoláris” minőség a dinamizmust és az aktív teremtést szimbolizálja, míg a “Hold” az érzelmi világot és a tudatalatti mélységeit képviseli. Ez a nap arra hív, hogy az érzelmi folyamatokat ne csak passzívan éld meg, hanem hozd létre őket tudatosan, és használd fel őket a személyes fejlődésed szolgálatában.

Vörös: Elindít, cselekvésre késztet, új irányokat szab.
Szoláris tónus: Új ötletek, lelkesedés, lendület, beavatás. A szándék felerősítése, hogy megtegyük azt a bizonyos utolsó lépést, a kiteljesedés felé.
Hold: Az Önemlékezés ereje. A gyógyító. Határok kérdésköre, túlérzékenység, jelzőtűz, visszaemlékezés az önvalóra, isteni útmutatás.

A Szoláris Hold energiái abban segítenek, hogy a belső zűrzavarból, a fájdalomból és a félelmekből a tisztulás és a felszabadulás felé lépj. Itt az idő feloldani az érzelmi blokkjainkat, hogy mélyebb kapcsolatba kerülhessünk saját belső énünk érzelmi aspektusaival. A Vörös Szoláris Hold napján érdemes tudatosan figyelni arra, mi zajlik benned, milyen érzések, emlékek, minták jönnek elő, és hogyan tudsz ezen keresztül a gyógyulás felé haladni. Ez a nap a teremtésről szól. Ahogy a Hold a női princípiumot, úgy a Vörös Szoláris Hold a kreatív, gyógyító, ösztönös teremtő erőt hozza el az életedbe. Bár az érzelmi mélységek is felbukkanhatnak, a Szoláris minőség segít abban, hogy ezt a belső erőt tudatosan használd fel a gyógyulás, a béke és az új irányok megtalálására. Ne félj megélni és kifejezni az érzéseidet, mert ezen keresztül lehetséges az igazi átalakulás.

A Hold, ma tehát az önemlékezést adja a mai naphoz. Segít meghúzni és megtartani érzelmi határainkat, melyek nem korlátok! Ezek a határok biztosítják, hogy ne merüljünk bele mások negativitásába, drámáiba, hanem ezeken kívül helyezkedve legyünk empatikusak. Ha belevonódunk mások érzelmi játszmáiba, (még ha ezek részükről nem is tudatosak,) rengeteg energiát vesznek el tőlünk, mely most, a Sárkány kezdeményező és teremtő hullámvarázsban kifejezetten hátrány lehet!

Mantra:
Pulzálok, hogy megtisztítsak
Megvalósítva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

KIN 008* Sárga Galaktikus Csillag* 12.17

A Sárga Galaktikus Csillag Napja a Vörös Sárkány Hullámvarázs nyolcadik napjaként az egyensúly, a harmónia és a belső rend megteremtésére hív. A csillag napjai mindig az EGYség tudatát erősítik: azt a minőséget, amikor életünk minden része, aspektusa és szerepe összhangba kerül egymással. Ez a nap rávilágít arra, hol vagyunk hajlamosak túlidealizálni, vagy éppen túlbonyolítani a helyzetünket, és finoman terel vissza az egyszerű, tiszta megoldások felé.

Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Galaktikus tónus: Az egyensúly, az igazságosság és a megújulás száma. A harmonikus rezonancia napja. Megújulás, erővel való töltekezés, siker, visszajelzések.
Csillag: A báj ereje. Egyszerűsítés, harmónia, Rendbe vetett hit, Csillagmag természet.

A Galaktikus tónus átütő ereje most abban segít, hogy stabilan haladjunk tovább azon az úton, amelyen már elindultunk. Ez a nap az integráció ideje: feladata, hogy az elmúlt hullámvarázsban tanultakat kamatoztassuk, és a megszerzett tapasztalatokat működő, élhető formába rendezzük. A galaktikus minőség arra emlékeztet, hogy akkor vagyunk igazán összhangban, ha életünk döntései, gondolatai és tettei egy irányba mutatnak.
A mai nap kulcsmondata lehetne: „Az egyszerűtől a bonyolultig.”
Előfordulhat ugyanis, hogy ma túlpörgetjük elménket, és minden megoldhatatlan feladatnak tűnik. Ha ezen kapjuk magunkat, hívjuk segítségül a humor erejét – a Kék Majom analóg energiáját –, hogy felülemelkedhessünk a komplikáció illúzióján, melyet a Fehér Tükör kihívás energiája tükröz vissza számunkra. Engedjük el a „megérteni vágyást”. Merjünk nem tudni, és egyszerűen elengedni a témát. Amikor gondolataink más irányt vesznek, a válaszok maguktól érkeznek meg.

A Sárga Galaktikus Csillag napján különösen fontos, hogy könnyedek és nyitottak maradjunk, és tisztán lássuk saját értékeinket. Ne kritizáljunk, ne ítélkezzünk, és főként ne azonosítsuk magunkat kizárólag egy-egy szerepünkkel. A Csillag arra tanít, hogy az értékünk nem a szerepeinkből, hanem a belső harmóniánkból fakad. Vegyük ma körbe magunkat szépséggel és harmóniával, hogy ezek az érzések bennünk is gyarapodhassanak. Sokszor egészen apró lépések is elegendőek: rendezzük kicsit környezetünket, kicsinosítsuk otthonunkat – vagy akár önmagunkat. Öltözzünk színesebben, hallgassunk léleksimogató zenét, vegyünk egy cserepes virágot, amelyet gondozhatunk, és amely a mindennapokban is emlékeztet minket a gondoskodás és az egyensúly fontosságára. Tegyünk ma bármit, ami egy kis szépséget és harmóniát csempész a szürkébb hétköznapokba. A Sárga Galaktikus Csillag energiája most abban támogat, hogy életünkben is megjelenjen az az isteni rend és esztétikai tisztaság, amely már bennünk él.

Mantra:
Harmonizálok, hogy megszépítsek
Formálva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.

Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”