Kin 222* Fehér Mágneses Szél* 11.11.* Galaktikus Aktiváló Portálnap

higherselfA Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével kezdünk neki az új hullámvarázsnak, melynek a minőségeit a Fehér Szél hordozza. A Mágneses tónus, mint mindig, most is bevonzza azokat a témákat, mellyel a következő időszakban dolgoznunk kell. A következő 13 napban a kommunikáció és a Lélekkel, Szellemmel való összekapcsolódás kerül előtérbe.

Az elkövetkező időszak a nyílt és őszinte párbeszédre hívja fel a figyelmünket, még pontosabban a „Lélekkel átitatott kommunikációra”. Éppen ezért ez az időszak, alkalmas lesz félreértések tisztázására, egymás megértésére és önmagunk igaz vágyainak kikommunikálására. Ugyanakkor ez lehet a tökéletes félreértések időszaka is, ha nem gondoljuk végig mondandónkat, ha nem a belső hangunkra hagyatkozunk. A Szél jegye ugyanis erőteljesen duális, néha már-már ellentmondó, így a különös fontossággal bír, hogy felfedezzük a két véglet közötti Igazságot, az Egyensúlyt. Legyünk tisztelettudóak, nyitottak és halljuk meg mások igazságait is. Még ha nem is egyezik a miénkkel, figyeljük, meg, hogy a másik igazsága mit tanít számunkra. Mondjuk ki őszintén, amit érzünk vagy gondolunk, de ne akarjuk azt ráerőltetni másokra.

„Sok beszédnek sok az alja” fogalmazzunk tömören, érthetően és mindig a Tiszta szándék vezesse nyelvünket. Bár ez a kommunikáció időszaka lesz, mégis biztosítsunk magunknak helyet és időt a visszavonulásra, a Csendre. Tudatosan kapcsolódjunk össze belső esszenciánkkal, hogy eljuthasson hozzánk Lelkünk hangja: „Nem vagy egyedül!”

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre itt: majaharmonia@gmail.com 

Mantra:
Egyesítek, hogy kommunikáljak
Vonzva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A cél mágneses tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 221* Vörös Kozmikus Sárkány* 11.10.

mothernatureA Kozmikus tónussal ma lezárul a Vörös Hold hullámvarázs, a Sárkány jegye pedig, mindig új kezdeteket hoz. Ez a mai napon sem lesz másként. Ahhoz, hogy teljességben megélhessük a Sárkány nyújtotta biztonságot és bátran beléphessünk egy következő ciklusba, előbb meg kell békülnünk az elmúlt napok eseményeivel és szeretettel el kell engedjük.

A Hold elvitt minden olyan visszatartó erőt, akár személyt, akár érzelmet, mely nem mozdított bennünket előre. A mai napon tekintsünk vissza az elmúlt 13 napra, vonjuk le a tanulságát és békéljünk meg vele. Ami elmúlt, elmúlt. Érzelmileg felkavaró időszakon vagyunk túl, engedjük hát hogy a Sárkány Ősanyai minőségeivel – szeretet, gondoskodás- újra bizalommal tölthessen fel. Váljunk nyitottá az Új befogadására és bízzunk! A Hit a válasz mindenre. Legyen hitünk Önmagunkba és legyen hitünk a Mindenség segítő szándékában. Minden értünk van, még ha ezt most nem is így látjuk. Bízzunk ösztönös megérzéseinkben.
A Sárkány mindemellett az „adás-kapás” egyensúlyára is felhívja figyelmünket. Vizsgáljuk felül, hogy az amennyit mi adunk jó szándékból, szeretetből, az mennyire van arányban azzal, amennyi időt mi magunkra fordítunk, amennyit mi kapunk (magunktól!)? Ne várjuk, meg amíg ez a „viszonzás” elvárássá mérgesedik bennünk, és kivetítjük környezetünkre. Hiszen senki sem tudja olyan jól, hogy Nekünk mire van szükségünk, mint saját magunk.

Törődjünk ma magunkkal! Adjuk meg magunknak azt a törődést, amire mindig is vágytunk. Ha tehetjük, menjünk el egy kényeztető masszázsra, moziba, vagy akár csak vegyünk egy aromaterápiás forró fürdőt. A lényeg, hogy a változatosság kedvéért, ma mi legyünk a középpontunkban!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre itt: majaharmonia@gmail.com 

Mantra:
Kitartok, hogy tápláljak
Túlhaladva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mundrát (kézmozdulatokat) itt nézheted meg: https://youtu.be/tDCZX0vGknk

Meditáció:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Megerősítés:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.

Kin 220* Sárga Kristályos Nap* 11.09.

the-light-of-god-surrounds-youMost, hogy a vihar elült, és kitisztul az ég, a mai napon a Nap energiái köszöntenek ránk, megvilágítva a hullámvarázs tanítását, feltöltve bennünket az Önbecsülés fényével. Elérkezett az ideje annak, hogy mindaz, ami az elmúlt napokban megszületett bennünk, végre felvállaljuk és átadjuk környezetünknek.

A Nap a feltétel nélküli szeretetet szimbolizálja, a teljesség erejét. A feltétel nélküliség ítéletmentességet, korlátok és elvárások nélküliséget jelent. Fogadjuk el és szeressük Önmagunkat és másokat is! Tudatosítsuk, hogy Fény nélkül nincsen Árnyék, így tehát árnyrészeink éppen úgy hozzánk tartoznak, mint erősségeink. Ezt tudatunkban tartva, könnyebben kiteljesíthetjük önmagunkat. Mint azt tudjuk a Holdnak, nincsen saját fénye, ő maga csupán, a Nap (Mi magunk) fényének visszatükröződése. Mégis ragyog a tiszta égbolton… Ha így tekintünk vissza az elmúlt 11 nap eseményeire, akkor milyen tanulságot vonhatunk le? A Hold hullámvarázs és a Tükör hónap vége felé járván, a Sárga Nap üzenete tehát, hogy az önmagunkkal szembeni bírálatnak nincs valóságalapja, és hogy igenis, értékes szellemi létezők vagyunk! Ne kételkedjünk magunkban, hanem vállaljuk fel Új, megtisztult Énünket és büszkén álljunk ki a Fénybe.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre itt: majaharmonia@gmail.com 

Mantra:
Szentelek, hogy megvilágítsak
Egyetemessé téve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot. A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni itt: https://youtu.be/sdsVxn5bDQU

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Kin 219* Kék Spektrális Vihar* 11.08.

446307-bigthumbnailA mai napon a Vihar tisztító energiái lesznek segítségünkre, melyek elvezetnek bennünket a belső átalakulásunkhoz. A Spektrális tónus elindítja a leválásunkat a Hold hullámvarázsról, elhozva számunkra a változás szelét.

Ahogy Hold, mint az Univerzális víz, mely elmossa a félelmeinket, kétségeinket; úgy a Vihar most felkorbácsolja ezen hullámokat és hatalmas áradással tép le rólunk mindent, ami az elmúlt napokban felmerült, de még nem voltunk képesek elengedni. Ne küzdjünk erejével, nem nyerhetünk. Legbelül tudjuk, hogy ezeknek is menniük kell Életünkből. Ne essünk kétségbe, inkább feküdjünk fel a hullámok tetejére és engedjünk a Természet erejének, had ragadja magával mindazt, ami már nem szolgálja fejlődésünket. A mai napon különösen fontos a belső stabilitásunk megtartása, hogy ne ragadjanak magukkal az érzelmeink.

Ez a megtisztulás lehetővé teszi, hogy minden érzést, régi sebet és akadályt elengedjünk életünkből, Lelkünkből, érzelmeinkből. Ahogy a Vihar elül, megtapasztalhatjuk a Szabadság végtelen érzését! Könnyednek érezhetjük magunkat. Ahogy a régi helyét új energiák veszik át, újjászületünk, erősebbek leszünk!

Mantra:
Feloldok, hogy katalizáljak
Szabaddá téve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Meditáció:
„Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Megerősítés:
„Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Kin 218* Fehér Planetáris Tükör* 11.07.* Galaktikus Aktiváló Portálnap

f2c60fb614b4f66ea511edf3140c2c5bÉppen egy hét van még hátra a negyedik Maja holdhónapból, melyet a Tükör jegye kódol, így a mai nappal nem csupán a Vörös Hold Hullámvarázs teljesedik ki, de egyre tisztábban látjuk érzelmeink és tetteink mozgató rugóit, azon illúziókat, téveszméket, melyek mindeddig „mozdulatlanságra” késztettek bennünket.

A hullámvarázs 10. napján már tisztán látjuk, és többé-kevésbé tudjuk is kezelni érzelmi hullámzásainkat. Az elmúlt napokban megfigyeltük és elengedtük a befolyásoló tényezőket, elakadt tévhiteket, régi mintákat. A mai napon egy újabb Galaktikus Aktiváló kapu nyílik meg, melyen mintegy vakító fénysugár árad be a Tükör energetikája. Akár akarjuk, akár nem ma a maradék illúzióra is fény derül életünkben. Képzeljük ezt el úgy, mint ha találnák egy elhagyatott régi házat. Hosszú napok alatt, lelkesen takarítgatva, csinosítgatva a magunkévá tesszük, és épp amikor már azt hisszük készen vagyunk vele, találunk egy rejtett szobát. Benyitván, egy üres szobában találjuk magunkat, ahol is egy hatalmas, ódon tükör áll, melyet az elmúlt évek pora lepett be. Nekiveselkedünk, hogy ezt a szobát is rendbe rakjuk, de ezt a tükröt valahogy rendre elkerüljük, körbetakarítjuk. Azonban egyszer csak a homályos tükörkép megvonaglik és láthatóan életre kel. A pókhálókon és por rétegen át is látjuk, hogy életünk egy eseménye játszódik le, újra és újra. Sejtjük, de nem tudjuk tisztán kivenni, mi is történik pontosan, ezért a kíváncsiságtól hajtva mégiscsak letöröljük. Ekkor azonban egy bántó és fájdalmas emlék képei elevenednek meg előttünk. A „feledés porát” töröljük ma le tükrünkről. Ne ítélkezzünk és ne is ostorozzuk magunkat. Itt és most jött el az ideje, hogy mindezzel szembenézve, feldolgozzuk ezen eseményeket, önmagunkat pedig feloldozzuk e teher alól. Bármi ilyen eseménnyel is találjuk ma szembe magunkat, tudatosítsuk, hogy helye van, és volt Életünkben. Akkor és ott, így cselekedtünk (vagy nem cselekedtünk), ezen változtatni már nem tudunk! Az igazi változást csakis az hozhatja el, ha hibáinkból tanulva mostantól megfogadjuk, hogy másként cselekszünk!

Ma öntsünk tiszta vizet a poharunkba és realizáljuk a VALÓSságunkat! Használjuk és tanuljunk az új felismerésekből! Senki sem tökéletes, még Mi sem! Engedjük el a túlidealizált Énképünket. Használjuk helyesen ítélőképességünket és lássuk meg, ismerjük be, ha hibáztunk. Nagyon fontos, hogy bocsássunk meg Önmagunknak és másoknak is, hiszen csakis így léphetünk tovább!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy visszatükrözzek,
Előállítva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Kin 217* Vörös Szoláris Föld* 11.06.

magic-realism-paintings-rob-gonsalves-5__880Egyre erősödik a Vörös Hold hullámvarázs, ezáltal egyre inkább ki vannak hegyezve érzéseink. A Szoláris tónussal elérkeztünk a megvalósítási fázis utolsó lépéseihez. Most van szükség még egy utolsó hajrára célunk kiteljesedése érdekében. A Föld segít, hogy a jelenbe maradva és összpontosítva tegyük meg ezeket a lépéseket.

A Föld a maga szinkronicitásával, ma olyan eseményekbe sodorhat bennünket, melyek útjelzőként szolgálnak. Nagyon fontos, hogy adjunk időt ezeknek a történéseknek és ne olvassunk bele más jeleket. Legyünk ma nyitottak, befogadóak és engedjük, hogy ezek a véletlennek tűnő események kibontakozhassanak előttünk. Előfordulhat, hogy ma gondolataink kissé elkalandoznak, akár a múltba, akár a jövőbe. Ilyenkor fókuszunkat tudatosan fordítsuk vissza a jelen pillanatra, mert ma olyan útmutatókat kaphatunk, melyek nagyban megkönnyítik érzelmeink megértését, a gyökér-okok feldolgozását; ezáltal könnyebb is lesz az elengedésük. Így kerülhetünk közelebb célunkhoz, az érzelmi megtisztuláshoz.

Ma tudatosan földelődjünk le! Tegyük ezt akár úgy, hogy a négy elemmel (föld, víz, tűz, levegő) lépünk kapcsolatba, vagy akár meditáció útján. Kapcsolódjunk rá Gaia, a Földanya középpontjára, érezzük, ahogy feltölt energiáinak lüktetése. Fontos a koncentráció, az összpontosítás, mert így, a ezek az energiák együtt tudnak működni velünk.

Mantra:
Lüktetek a fejlődés érdekében
Megvalósítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Kin 216* Sárga Galaktikus Harcos* 11.05.

20c630b1a3d6a1cb1a4f775a7cba4837Ma egy napra visszaugrunk az előző hullámvarázs témájába, megnézni, hogy mennyire tudunk hallgatni belső hangunkra, bízunk e a Szellemi vezettetésben.

A Harcos ma cselekvésre ösztönöz, arra kér, hogy bízzunk Önmagunkban és képességeinkben, felvértez bennünket erővel, bátorsággal és kitartással, hogy érzelmeinket megtisztíthassuk a Hold Hullámvarázs végére. A mai napon előfordulhat, hogy felébred bennünk a kétely, a félelem, de ezt ne vegyük rossz előjelnek! Mindez csupán az egónk játéka, hogy beragasszon bennünket a „fájdalomtestünkbe”. Egyszerűen nem akarja, hogy új utakra lépjünk, nem akarja, hogy mi irányítsuk sorsunkat. Vegyük ezt tehát egy jó jelnek, hogy a helyes utat járjuk! Engedjük, hogy a Harcos energiái felvértezzenek bennünket. Ha kell, vonuljunk vissza belső erődünkbe és töltekezzünk onnan. Jót tesz, ha ma leülünk meditálni, hogy felismerhessük, mely területről származik az a kis hang, mely azt súgja „Hagyd abba, nem kell ezeket elengedni. Jó ez így, ahogyan van!” Vegyük szemügyre ezen területet, és engedjünk el minden még ott ragadt szokást, gondolatmintát, mely csak hátráltat bennünket. Használjuk a Tükör hónap biztosította tisztán látást és vegyük észre az illúziókat. Képesek vagyunk megbirkózni a változással, hiszen a Mindenség mindig éppen annyi terhet rak ránk, amennyivel képesek vagyunk elbírni! „BÍZOM MAGAMBAN!”

Mantra:
Harmonizálok, hogy kérdezzek
Formálva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az osztatlanság galaktikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”