Kin 53* Vörös Mágneses Égenjáró* 02.10.

FB_20141002_17_00_48_Saved_PictureA Vörös Mágneses Égenjáróval ma egy új hullámvarázs veszi kezdetét, mely a felfedezés öröméről és szükségességéről fog szólni. Arra kér, hogy tágítsunk látószögünkön, lássuk meg a „holt terekben” rejtőző lehetőségeket.

Ma bevonzhatjuk azon területeket, helyzeteket, melyeket most egy új nézőpontból kellene, hogy megvilágítsunk. Ebben a 13 napban bízzuk magunkat kíváncsiságunkra és feltöltődve az Égenjáró nyújtotta bátorsággal, lépjünk ki az ismeretlenbe. Követve ezt a hajtó erőt, előfordulhat, hogy nem csupán kellemes dolgokra lelünk, de ne ítélkezzünk ezek felett. Figyeljünk inkább és dolgozzuk fel a kapott információkat és keressük meg a kiváltó okokat, mert ezek lesznek azok a dolgok, melyekkel a következő néhány napban dolgoznunk kell. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy begubózzunk. Adjunk magunknak teret és időt, de ne ragadjunk le. Nincs itt az ideje! Lassan elillannak a borongós felhők. Töltődjünk fel, és leljük meg az örömöt az Életben.

Ne engedjük, hogy a berögzült szokásaink, megszokott érzésekhez vezessenek. Törjük át a saját falainkat és hagyjuk, hogy kíváncsiságunk új utakra vezéreljen bennünket.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek a felderítés érdekében,
Vonzva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 52* Sárga Kozmikus Ember* 02.09.

higherself 3A Sárga Kozmikus Emberrel zárul a Nap hullámvarázsa, ez a nap a segítségünkre lesz abban, hogy beépítsük az elmúlt napok tanításait és lezárjuk ezt a periódust.

Az elmúlt napokban Önnön fényünk csiszolásával, kiterjesztésével foglalkoztunk. Rálelhettünk belső értékeinkre, képességeinkre, melyek eddig rejtve voltak tudatunk elől, vagy akár csak nem mertük elhinni, hogy mi rejlik bennünk. Felbukkanhattak olyan régi minták, személyek, melyek a múltban elhitették velünk, hogy nem vagyunk „elég jók”, „elég ügyesek”, ne adj Isten „értéktelenek” vagyunk. A Nap új világításba helyezte ezeket a szituációkat, „bálványokat” és megláthattuk hamisságukat. Megtanultuk, hogy nem másokhoz kell mérjük magunkat, nem mástól kell várnunk a megerősítést, elismerést, hogy valamit jól csinálunk. Önmagunkban kell hinnünk és csakis magunkból meríthetünk erőt a Ragyogáshoz, hogy ezt megoszthassuk környezetünkkel, ezzel is növelve értékét. Fájdalmas emlékek, sebek kerültek felszaggatásra, és ma eljött az ideje, hogy a Szabad akarat erejét arra használjuk, hogy elengedjük ezeket a sérelmeket, megbocsássunk Önmagunknak és másoknak is.

Az Élet tele van lehetőségekkel és Nekünk, mint Embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 51* Kék Kristályos Majom* 02.08.* Galaktikus Aktiváló Portálnap

d515c9cecce791450a40bae525af9b29.jpgMa egy új Galaktikus Aktiváló Portálkapu nyílik meg, mely a Majom rakoncátlan mágiáját erősíti fel. A Kristályos tónusú Majom, ma új meglátásokat hoz számunkra a maga bűbájos módján. Ne lepődjünk hát meg, ha a mára tervezett eseményeink merőben más formát öltenek, mint az terveztük. Aggódás és idegeskedés helyett vizsgáljuk inkább meg, hogy milyen új út nyílik meg általa.

A Majom a mágikus tréfacsináló a Maja rendszerben, de cselekedeteit soha nem az ártó szándék vezéreli! A legjobban akkor járunk el, ha a mai napra nem tervezünk világmegváltó dolgokat. Hagyjuk, hogy kedvére játszhasson, ugyanakkor éber tudatossággal kövessük mozdulatait, hogy felfedhesse trükkjeit előttünk. Ez a nap arra hívja fel figyelmünket, hogy nem kell az Élet nevű játékot halálosan komolyan venni. Fedezzük fel újra gyermeki énünket és vegyük játékosan a ma elénk kerülő akadályokat. Ha nem görcsösen ragaszkodunk a kitűzött terveinkhez, akkor a mai nap egy olyan új nézőpontot fog nyújtani számunkra, mely által a helyére kerülnek bennünk Énünk puzzle darabkái. Nagyobb rálátást kapunk az elmúlt napok miértjeire és hogyanjaira.

Hívjuk elő tehát belső gyermeki énünket, legyünk könnyedek és játékosak. Tanuljunk meg újra szívből nevetni úgy, hogy a könnyünk csorduljon bele. Akármit is hozzon a mai nap, fogjuk fel játékosan, bízzunk és higgyünk Önmagunkban és az Univerzum, támogató útmutatásában. Engedjük, hogy a Kristályos tónus és a Majom jegye együtt egy új és letisztult képet varázsol elénk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

Kin 50* Fehér Spektrális Kutya* 02.07.* Galaktikus Aktiváló Portálnap

5281469344d8fd0d1917b81f13809b0aA Spektrális Kutyával ma elkezdünk leválni a Sárga Nap hullámvarázs témájáról. Ez azt jelenti, hogy mindaz, ami tegnap megszületett bennünk, az egyfajta átértékelésre szólít fel. Vizsgáljuk meg, hogy mi az, ami átalakulásunkkal immáron feleslegessé vált és engedjük, hogy leváljon rólunk.

Ma kezdetét veszi a 8, Galaktikus Holdhónap, melyet a Spektrális Kutya minőségei szőnek át, ráadásul mindehhez a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje is társul. Az tehát előre látható, hogy a következő 28 napban tovább visszük kicsit a Nap hullámvarázs önérvényesítő erejét, melyre szükségünk is lesz, hisz épp a Kihívás jegyének (Fehér Kutya) Hónapjába kezdünk ma bele. A mai nap a kapcsolataink milyenségére, az Önmagunk felé való elkötelezettségre, valamint a múlt feldolgozására hívja fel figyelmünket. Vizsgáljuk meg ma, (és a következő napokban is), hogy milyen alapokon áll kapcsolati rendszerünk? Hol vagyunk függőségi, vagy netán alárendelt szerepben? Hol érezzük úgy, hogy feladjunk önmagunkat, még ha akár csak részlegesen is, az odatartozás érzetéért? Tekintsünk tudatosan lelkünk legmélyére és fedezzük fel hogy milyen mélyen gyökeredző minták hitették el velünk értékességünk ellentettjét. A Nap hullámvarázsban megjelenő Kutya jegye, arra kér, hogy váljunk le ezen régi mintákról, engedjük el régi sebeinket, hogy ezek helyét feltölthessük a feltétel nélküli szeretet erejével. A Nap hullámvarázs segítségével együtt, ha végre elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, automatikusan ragyogni fogunk, mely, mint a fény, vonzani fogja a hasonló gondolkodású és úton járó személyeket, akikkel együtt mehetünk tovább utunkon.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Feloldok a szeretet érdekében,
Szabaddá téve a hűséget.
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

10.Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés:
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

 

Kin 49* Vörös Planetáris Hold* 02.06.

f4cc27861dd2a9f34146f9b7c2d7645fA Planetáris Hold ma felhívja a figyelmünket a határok kérdéskörére. Vajon meg tudjuk e húzni érzelmi határainkat, vagy hagyjuk, hogy a külső tényezők ziláljanak szét. Ma van a hullámvarázs kicsúcsosodása, vagyis ma fizikailag is megmutatkozik mindaz, amin eddig dolgoztunk.

A mai igazán érzelmes napnak ígérkezik. Figyeljünk tehát oda minden olyan szituációra, ami érzelmileg felkavar bennünket (hevesebb indulatok, fellángolások), mert ezek azok a területek melyeknél még érzelmi tisztítás szükséges. Ezek lesznek azok a területek, gondolatok, minták, melyek megakasztanak, visszahúznak, melyek miatt nem tudjuk teljes valónkat megmutatni a Világnak. Engedjük, hogy a Hold univerzális víz energiáival átmossa érzelemtestünket és magával ragadjon mindet, aminek már nincsen szerepe életünkben. Találjunk vissza belső erőközpontunkra, melyet az elmúlt hullámvarázsokban már megerősítettünk és onnan feltöltekezve, megerősödve cselekedjünk. Így szabad folyást engedhetünk érzelmeinknek úgy, hogy nem merüljünk el bennük. Észleljük, tudatosítsuk az okokat, de engedjük is el. Ne a hiányt lássuk meg, hanem a jelenben rejlő lehetőségeket és a bennünk rejlő értékeket, mert ezek támogatják növekedésüket, kiteljesedésünket. Ebben támogat bennünket ma a Hold és a Nap. Bátran vállalhatjuk fel belső fényünk ragyogását melyen az elmúlt napokban oly sokat dolgoztunk!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy tisztítsak,
Előállítva az áramlást.
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem a navigáció ereje vezet utamon.

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Kin 48* Sárga Szoláris Csillag* 02.05.

031444ddf390ba52977b646fe6fcbe2d.jpgA Csillag ma elhozza számunkra az Önelfogadás ajándékát, hogy a Nap hullámvarázs segítségével kiáraszthassuk önmagunk harmóniáját. A Szoláris tónussal ma elvégezhetjük az utolsó simításokat.

Csillag ma az együttérzésre és a toleranciára (önmagunk és mások iránt) hívja fel a figyelmünket. Ehhez segítséget nyújthat, ha emlékeztetjük magunkat a Nap hullámvarázs tanítására; hogy higgyünk és bízzunk Önmagunkban és képességeinkben. Engedjük szabadjára gondolatainkat, és engedjük el végre az Önkritikus gondolatokat! Fedezzük fel, hogy miben vagyunk tehetségesek, melyek azon képességeink, melyeket kamatoztathatunk, és foglalkozzunk ma azzal. Ez bármi lehet, a puzzle kirakásától kezdve, művészeti alkotás, vagy csak egyszerűen használjuk a kreativitásunkat a konyhában. Engedjük szabadjára a bennünk lévő kreativitást, fogadjuk el Önmagunkat és környezetünket ma olyannak amilyenek.

Legyünk Önmagunk, mert az Önszeretet kaput nyit a Bölcsességre és ezáltal, a bővülő lehetőségekre is! Tudatosítsuk az életünkben jelen lévő harmóniát, és ma semmit se bonyolítsunk túl! A kulcsszó a mai napra, a nemes EGYSZERŰSÉG!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy megszépüljek,
Megvalósítva a művészetet.
Lepecsételem az elegancia tárházát
A szándék szoláris tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon.

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

Kin 47* Kék Galaktikus Kéz* 02.04.

4366ab39ea73074e5e9ee39b347f9077A Galaktikus Kéz energiáival ma egyfajta visszatekintés részeseivé válunk. Ma megláthatjuk, hogy az előző hullámvarázs alatt sikerült e pontot tennünk, az addig befejezetlen dolgaink végére, lezártuk e a régi mintáinkat vagy sem. Ha sikerült a kitűzött „béklyókat” elengedni akkor ma segítséget kapunk ezen sebek begyógyítására és készen állunk az ÚJ befogadására.

Ma tehát visszajelzést kapunk, hogy sikeresen vettük-e az akadályokat, avagy sem. Ha igen, akkor ezáltal a tudat által felerősödve még inkább haladhatunk a Nap útján a kiteljesedésünk felé. Amennyiben nem túl kedvező a visszajelzés, úgy ma ismét elénk kerülnek azok a témák, melyeket be KELL fejezzünk és LE KELL zárnunk! Ne kendőzzük el ezeket, ne toljuk le ismét a tudatalattink rejtekébe! Előbb vagy utóbb úgyis szembe kell nézzünk velük. Így működik ez; ha egy problémához mindig ugyanúgy állunk hozzá, az csakis ugyanazt a végeredményt tudja nyújtani… Dolgozzunk hát az elénk került témán, zárjuk le és engedjük el a hozzá fűződő kellemetlen emlékeket. Engedjük, hogy a Kéz energiái gyógyírt kenjenek felszakadt sebeinkre. Ne halogassuk tovább ezen témák feldolgozását, hiszen már oly közel a cél! Ha igazán eltökéltek vagyunk, ma megkapunk minden szükséges segítséget!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok a tudás érdekében,
Formálva a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A teljesség galaktikus tónusával.
Engem a mágia ereje vezet utamon.

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.