A Vörös Égenjáró Hullámvarázs feléhez érkeztünk, itt az ideje, hogy a tegnap hamisként, vagy akadályként felmerülő dolgokat, mintákat ma elengedjük és helyüket friss energiákkal töltsük fel. Ebben ma a Vihar tisztító, átformáló ereje lesz segítségünkre.
Egy dinamikus aktív, de érzelmileg felkorbácsolt nap elébe nézünk ma. Legjobb lesz, ha felkészülünk extra belső erővel, kiegyensúlyozott lelki békével és sok-sok humorral. A Mai nap vezető jegye a Kék Majom. Rutinos olvasóink már tudják, hogy egy adott napi minőség negatív állapotából (mely ma a Fehér Szél) csakis a vezető jegy minősége tud kibillenteni bennünket. Tehát a Vihar nap, Majom vezetővel, segít, hogy ez az átmenet könnyed, tiszta és játékos maradhasson.
A Vihar miatt ma úgy érezhetjük, hogy széthullik körülöttünk minden, hogy életünk nem úgy működik, mint eddig. Tudatosítsuk, hogy ez nem feltétlenül rossz állapot. Néha azért hullik szét minden, ami rutin, hogy új felfedezést tehessünk és ezáltal valami sokkal jobb épülhessen a helyére. A Vihar napja – Majom vezetővel- arra kér, hogy álljunk bele ebbe az állapotba. Térjünk vissza belső középpontunkba, ahol stabilan gyökeret verhetük és alázattal adjuk át magunkat a Vihar tisztító erejének. Minél inkább küzdünk az elemek ellen, annál inkább csak kiszipolyozza energiáinkat. Akármi is történik, ma álljunk hozzá nyílt gyermeki ártatlansággal, szétszakadásainkat pedig gyógyítsuk humorral. Ne vegyük ma túl komolyan az életet és ne feledjük, hogy az Égenjáró hullámvarázs támogatja az újdonságokat, a szokatlant! Lássuk meg a dolgok humoros részét, és oldjuk meg a konfliktusainkat játékosan, kreatívan.
Csatlakozz Évkövető csoportunkhoz és légy aktív részese életed alakításában!
Az idei csomag különlegessége, hogy nemcsak a Fehér Mágneses Varázsló év követését támogatja, hanem a teljes 13 éves ciklust megélését is tudja segíteni.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést. Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Még elérhető az Év témáját támogató karkötőnk, csakúgy, mint a személyre szabott karkötőnk, melyekről bővebben a linkekre kattintva olvashatsz!
Mantra:
Levezetek, hogy katalizáljak,
Ösztönözve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”
A Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével lép ma be közént a Ritmikus Tükör napja. Arra hivatott, hogy kiegyensúlyozza, elegyengesse bennünk mindazt, ami eddig történt, hogy így könnyebben tudunk dönteni cselekvési irányunkról. Erejével ma betörhet a Fény az életünkbe, rávilágítva azon megmaradt illúziókra melyek szerint életünket éljük A Tükör, mint mindig, most is szembesít bennünket „szűk-látókörű” aspektusunkkal, felhívja a figyelmet, hogy életünk mely területén érdemes alkalmaznunk az Égenjáró hullámvarázs tanítását. Váljunk nyitottá az újra és merjünk változtatni!
A hullámvarázs ötödik, vagyis Felhangos tónusú napján, mindig a belső központunkba való visszatérés a cél, hogy innen erőt gyűjtve indíthassuk másnap az aktív cselekvést. Mindezt ma tökéletesen kiegészíti a Vörös Föld minősége, mely a szinkronicitáson keresztül mutat utat. Segít összpontosítani a jelenre, az eddig tanultakra, hogy célirányosan haladhassunk.
Az Önálló Harcos minősége tér be hozzánk, hogy elsimítsa az elmúlt napok eseményeit. Egyensúlyt teremtve, megadja azt a biztonságos alapot, melyre az Égenjáró hullámvarázs terveit felépíthetjük. A Harcos útja a szív és elme útja. Csakis akkor működhet, ha megvan a kellő összhang e kettő között.
Az Elektromos Sas, minősége ma nyitottságot és együttműködést vár tőlünk, hogy az elmúlt 2 nap eseményeit figyelembe véve rálelhessünk a megoldásra. A Sas ma a víziói segítségével felfedi előttünk a lehetséges utakat, az Elektromos tónus pedig segít mérlegelnünk.
A Lunáris Varázsló ma előtérbe kerülnek azon területeink, ahol kontrollálni, irányítani szeretnénk. Azon témák, melyek megakadályozzák, hogy kiléphessünk a kiszabott keretünkből, az Új felé.
A Vörös Égenjáróval, ma egy új 13 napos ciklus veszi kezdetét, mely kíváncsiságától és felfedezői vágyától hajtva új vizekre vezet bennünket. A Vörös Égenjáró, maga az Ember, aki arra hivatott, hogy a Föld energiáit az Ég energiáival össze kösse, biztosítva a folytonos áramlást. Fontos feladata, hogy ezt a kozmikus bölcsességet, kiközvetítse környezete felé. Ehhez azonban szükséges, hogy egyéleti énünk és tudatosságunk határait folyamatosan feszegessük, így oltva tudásszomjunkat.