A 10. Maja Holdhónap (Vörös Szoláris Sárkány)második hullámvarázsa veszi ma kezdetét, mely a Világáthidaló minőségét hozza. Ahogy korábban is írtam ez a hónap a megvalósítás és beérés hónapja. Fő témakörei a feltétel nélküli szeretet, az önmagunk hoz való hűség és erőnk felvállalása. Ebben az időszakban nagy lehetőségek rejlenek, fontos megkérdeznünk magunktól, „Mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk?” és cselekedni! Most ahogy az Égenjáró hozta új lehetőségek, beépültek az életünkbe, úgy világítanak rá újabb rossz szokásokra, vagy nem támogató kapcsolatokra, amelyek a régi világunkban még elfértek ugyan, de most már nincs helyük az életünkben. Az is lehet, hogy felbukkannak bizonyos én-részek, melyekről talán nem is tudtunk, vagy azt hittük már régen megdolgoztuk őket. De most, az új élethelyzetben saját részüket követelik, megpróbálnak végre irányító pozícióba kerülni. Nézzük meg, hogy alkalmasak-e arra, hogy utunkon tovább kísérjenek. Ne ítélkezzünk azonnal felettük, mert lehet, hogy megjelenésük nem véletlen.
A Világáthidaló minősége a következő 13 napban megtanít bennünket az alázatra, és az elengedésre. Figyelmeztet arra, hogy nem irányíthatunk egóból. Tudatosítsuk magunkba, hogy ahhoz, hogy valami új minőség megszülethessen bennünk, vagy körülöttünk, bizony előbb régi énünknek, régi mintáinknak kell szimbolikus halált halniuk. Ha mai nap folyamán azt vesszük észre, hogy életünk valamely része már kissé döcögősen megy, vagy épp egyáltalán nem fejlődött az elmúlt időszakban, akkor nagy valószínűség szerint ez a részünk már átalakulásért kiált és ezzel lesz dolgunk a következő 13 napban. A Világáthidaló híres arról, hogy mindent előre leagyal. Nem kezd bele cselekvésbe azelőtt, hogy fejben legalább háromszor végig nem vinné az eseményeket és „megtudná” a végkimenetelt. Ezzel azonban elveszik a tapasztalás és a spontaneitás ajándéka. Ebben az időszakban tehát érdemes elengedni a kontroll utáni vágyat és megengedni, hagyni, hogy az események szépen a maguk ütemében bontakozzanak ki előttünk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt célunk elérése érdekében, de alkalmazkodjunk a folyamatosan változó körülményekhez. Ugyanez érvényes a belső folyamatainkra is! Azáltal, hogy elengedjük a gátló, kétkedő gondolatokat és az elvárásokat, belép a Mindenség ajándéka, mely lehet épp más úton, de elrepít célunk felé. A túl sok Elmére gyógyír a Szív. Nyissuk meg szívünket és érzelmi szinten is erősítsük meg célkitűzéseinket. Ne csak lássuk, tudjuk, de érezzük is, amit szeretnénk megtapasztalni a vágyott dolog beteljesülésekor.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy kommunikáljak
Előállítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A kozmikus tónusú napok a megbocsátásról, a múlt hátra hagyásáról szól, ugyanakkor megnyit egy új kaput a következő hullámvarázs felé. Ma sem lesz ez másként. A Vörös Kígyó, rámutat és feloldja az esetleges blokkjainkat, miközben ösztönös megérzéseivel, szenvedélyes életigenlésével újra áramlásba hozza energiáinkat. Figyeljük meg elakadásainkat, blokkjainkat, hogy a következő Hullámvarázs során –mely a szimbolikus halált és átváltozást hozza- mindezt feloldhassuk.
A Vörös Égenjáró Hullámvarázs 12; felismerésekkel teli napján, végre a felszínre törhetnek az elmúlt napokban megérett képességeink, lehetőségeink, melyek nagyban elősegítik átalakulásunkat. Elérkezett az idő. hogy mindezzel együtt, új célokat fogalmazzunk meg. Töltődjünk fel az Égenjáró nyújtotta bátorsággal és engedjük el a régi hiedelemrendszereinket és legfőbb ellenségünket, a halogatást! Ragadjuk meg a mai napon kínálkozó lehetőséget és éljünk GAP napok adottságaival, mely alig várja, hogy támogathasson.
Az Égenjáró kiteljesedettsége után ma megkezdődik a differenciálódás a leválás, hogy mindazt, amit tanultunk, beépíthessük mindennapjainkba. Az Éjszaka egy mélyebb önismeretre hív, hogy most az Égenjáró nyújtotta új nézőponttal tekinthessünk rá legféltettebb titkainkra, félelmeinkre, melyek mindeddig akadályozták kiteljesedésünket.
Tegnap beléptünk a 10. Maja Holdhónapba (04.04-05.01), mely a Megvalósulás Planetáris Kutya minőségét hozza magával. Fő témakörei a feltétel nélküli szeretet, az önmagunk hoz való hűség és erőnk felvállalása. Ebben az időszakban nagy lehetőségek rejlenek, fontos megkérdeznünk magunktól, „Mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk?” és cselekedni! Ebben a 28 napban minden feltétel adott a megvalósításukhoz! És mint a hónap, a mai nap is egy Planetáris nap lesz, méghozzá a Fehér Planetáris Szél napja, mely összegzése és beérése a Vörös Égenjáró minőségének.
A Szoláris tónusú Sárkány, ma elhozza számunkra a születés erejét, terveink körvonalat alkotnak, és már-már látjuk a célunkat. A Sárkány az Ősanyai minőséget képviseli, így ma minden lehetőség adott, hogy céljainkat tápláljuk, gondozzuk, és még utoljára „kigyomláljuk” a hátráltató tényezőket.
A Galaktikus Nap, ma ismét egységbe szed és csatarendbe állít bennünket. Visszatérnek az előző Hullámvarázs mintái, felerősítve a felelősségvállalás, a belső fény és az Egység témakörét. Ma szó szerint Fény derül belsőnk igaz erejére. Lássuk meg, mi mindent sajátítottunk el az elmúlt időszakban és élvezzük ezt a megújulást a benne rejlő lehetőségeket.