A mai napon a Vörös Planetáris Sárkány minősége lép életünkbe, magával hozva a bizalom és biztonság kérdéskörét. A Planetáris tónusnak köszönhetően ma beérik, megnyilvánul mindaz, amiért az elmúlt napokban oly keményem megdolgoztunk. A mai a finomra hangolás. Idézzük fel eredeti célkitűzésünket, (vagy épp azon minőségeket, melyet a Sárga Ember hozott el számunkra) és vegyük körbe a Sárkány gondoskodó szeretetével, odaadásával.
A Maja rendszerben a Vörös Sárkány minden kezdete, maga az eredet, a forrás, a születés. Így érdemes megfigyelni mi az, ami a mai nap folyamán új lendületet kap érdemes lesz arra a későbbiekben kicsit nagyobb figyelmet fordítanunk. Az elmúlt napok fényében, vizsgáljuk meg, mit is jelent számunkra a bizalom, a biztonság témája. Vajon képesek vagyunk bízni önmagunkban, a világban és a Mindenség gondosságában? Merünk e nyitottá, befogadóvá válni mindarra, ami felénk áramlik? Üresítsük ki elménket és bensőnket, és hagyjuk, hogy az Ember kicsúcsosodó energiái megmutathassák nekünk a valódi biztonság és megelégedettség érzéseit. Használjuk ki a mai napot arra, hogy önnön igényeinket szem előtt tartva töltekezzünk és felkészüljünk az előttünk álló igen intenzív időszakra (4 hullámvarázs).
Ne feledjük, ahhoz, hogy gondoskodni, segíteni tudjunk másokon, először nekünk Önmagunkat kell feltölteni fénnyel és energiával. Engedjük el az aggódást és a tennivalóink listáját! Ma csak és kizárólag azt tegyük, amit valóban mi magunk szeretnénk tenni! Használjuk ki a mai napot jól! Legyen a mai az ÉN-időm!
Mantra:
Tökéletesítek, hogy tápláljak,
Előállítva a létet.
Lepecsételem a születés bevitelét,
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”
Ezen a borongós szürke reggelen, a Sárga Szoláris Nap fénye nyújt némi reménysugarat útjelző-fényt, hogy kitartást és erőt adjon a cél előtti utolsó méterekhez. Használjuk ki a mai napot és töltekezzünk fényéből és feltételek nélküli szeretetéből, mert 4 nap múlva kezdetét veszi a Tzolkin legerősebb energiákkal rendelkező 3. Sorspalotája, a Lángolás Kék Nyugati Palotája – A Mágia terme. Ez az 52 nap, hatalmas átalakító erővel rendelkezik! 20-10-20 arányban tartalmaz GAP és MAG napokat, melyek a bennünk lévő akarattól/szándéktól függően, óriási támogatást, de akár hatalmas gátat is tudnak szabni. Érdemes erre tudatosan felkészülni és átadni magunkat a változásnak, hogy ismét előrébb léphessünk személyiségfejlődésünk útján! Ahhoz, hogy fejlődhessünk azonban előbb el és fel kell ismernünk önnön képességeinket, gyengeségeinket. Ebben ma a Sárga Nap ereje lesz segítségünkre. Segít, hogy elfogadjuk minden aspektusunkat olyannak amilyenek. Engedjük el azokat a gondolatokat és érzéseket, melyek önmagunk lekicsinylését erősítik, amelyek azt bizonygatják, hogy mások többre képesek, mint mi. Példaképeinket ne magunkhoz mérjük, hogy lássuk milyen kicsit vagyunk, hanem megerősítésként, mintegy húzóerőként tekintsünk rájuk: „Ilyenné Akarok válni!” Mindenkiben megtalálhatók potenciálok, kérdés csak az, hogy mihez kezdünk velük. Higgyünk ezen belső értékeinkben, és ne azon siránkozzunk mi hiányzik célunk eléréséhez, hanem ezeket használjuk fel, hogy majd utunk során, ha megértünk rá, beléphessenek azon minőségek is, melyekre eddig sóvárogva vártunk.
Kinézve az ablakon, máris látható, hogy a mai nap a Kék Galaktikus Vihar napja lesz. Tisztító esőjével, (az esetleges) viharos szélfúvással, ma eltakarítja előlünk az utat, hogy lendületet vehessünk. A Galaktikus tónussal ugyanis mindig együtt érkezik a mindenkori hullámvarázs Megvalósítási fázisa. Ma visszatérnek az előző hullámvarázs témái, mintegy emlékeztetőül, hogy sikerült-e elsajátítanunk a tanításait, úgy mint alázat, elengedés, belső béke. Ha jól emlékszünk, ma nagyot lendít rajtunk, épp úgy a hogyan a Vidámparkban tette a Szellemvasút. A hosszú, néha ijesztő út során, a kanyar előtt mindig berántja a kocsit, így továbbítva a következő állomásra.
Ahogy egyre közeledünk a Tzolkin feléhez, egyre jobban besűrűsödnek az energiák, és kezdenek megfeszíteni bennünket. Kissé fáradtnak, tanácstalannak, melankolikusnak is érezhetjük magunkat. Ez ellen sajnos csak annyit tehetünk, hogy tudatosan felkészülünk az előttünk álló időszakra és valóban cselekszünk, nem csupán ábrándozunk.
A Hullámvarázs 6. napja mindig egységbe rendezi az eddigi tapasztalatokat, eseményeket és döntésre sarkall. Mindehhez ma a Vörös Föld ad stabilitást, és eltökéltséget. A mai nap tehát egyensúlyt hoz és elindítja a célirányos, aktív cselekvést. A Sárga Ember Hullámvarázsban megjelenő Ritmikus Föld minősége emlékeztet arra, hogy itt és most érkezett el az idő arra, hogy önnön kiteljesedésünkért elkezdjünk megdolgozni. Ne várjunk a fanfárokra, a tökéletes időre, a majd-ra, (uram bocsá’) valaki másra, hogy megoldja életünket. Ebben az időszakban a felelősségvállalás a feladatunk. Hát rajta!
A Felhangos tónus segíti az összpontosítást, ezáltal ma egy új szintre emeli célkitűzéseinket, beindítva a cselekvést. A Sárga Harcossal karöltve, kérdések mentén segít összegyűjtenünk a szükséges erőforrásokat.
Az Önálló tónusú Sas ma a Látomások ajándékát hozza el nekünk. Segítségével ma kibontakozik előttünk az az út, melyet a következő napokon, be kell járjunk. A Sárga Ember hullámvarázsban megjelenő Kék Sas minősége, ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett, miközben az Önálló tónus segítségével megteremtjük a biztos alapokat célunk eléréséhez.