KIN 164* Sárga Galaktikus Mag* 07.16

164-kan-8A tegnapi kutatás és szelektálás eredményeként ma újra felszínre kerülnek az elmúlt hullámvarázs témái, nevezetesen, hogy a bennünk rejlő képességeket, magokat, kellő képpen gondozzuk, fejlesztjük-e, ahogyan azt tanultuk.

A mai nap, amolyan szintfelmérő, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon. Ne lepődjünk meg, ha ma „véletlenül” előkerülnek azok a buktatók, melyekkel az elmúlt hullám során szembe kellett néznünk. Elevenítsük fel az elmúlt hullámvarázsban tanultakat, rázzuk le magunkról (a már fellazított) hiedelmeink láncát! Vállaljuk a felelősséget képességeinkért és tudatosítsuk, hogy minden szükséges képesség megtalálható bennünk, ami célunk eléréséhez szükséges, de „előcsalogatni” csakis mi tudjuk! Ebben segítséget a mai napunk vezető jegye, a Sárga Csillag nyújt, mely a káosz mögötti rendre hívja fel a figyelmünket. Arra figyelmeztet, hogy ne agyaljuk túl a dolgokat, a megoldáshoz törekedjünk meglátni a nagyobb képet és egyszerűsítsünk. Vizsgáljuk meg képességeinket, tehetségeinket. Szabadítsuk fel gondolatainkat, önkritikus természetünket. A jelen pillanatban mindannak összessége vagyunk, amik voltunk, amik vagyunk, és amivé válhatunk. Egyszerűen legyünk önmagunk, mert csakis ez nyitja meg előttünk kiaknázatlan lehetőségeink varázslatát.

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Harmonizálok, hogy célozzak
Formálva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

KIN 163* Kék Rezonáns Éjszaka* 07.15

163-akbal-7„Utazás a Föld középpontja felé” a mai napnak akár ez is lehetne a címe. A Vörös Föld Hullámvarázs felénél járunk, kicsit elcsigázottan, kicsit felkavarodva… A Rezonáns Éjszaka, ma elhozza nekünk a feltöltődést, a nyugalmat, hogy picit kifújhassuk magunkat és feltöltődhessünk. Ez az idő tökéletes alkalmat biztosít arra, hogy egy gyors számvetést készítsünk, és ha kell, újra gondoljuk célkitűzéseinket, vagy akár a „csomagunk” tartalmát, melyet lehet, hogy időszerű lenne átselejteznünk, hogy ne vigyünk tovább felesleges terheket.

Míg az Éjszaka, az álmok birodalmába repít bennünket, a Rezonáns tónus a biztonságot, kreativitást és a megengedés képességét adja a mai naphoz. Álmaink, a tudatalattink üzenetei, melyek érdemes felülvizsgálnunk, hiszen fontos útmutatásokat hordoznak. Bármilyen kusza is egy-egy álom, ma mégis érdemes ébredéskor azonnal papírra vetni és elmeditálni felette. Vizsgáljuk meg, mi az, amire valójában vágyunk? Tényleg afelé vettük az irányt? És ha jó az irány, akkor a félelmeink vajon valóságosak, vagy csupán egy újabb csapda melyet (legtöbbször) mi magunk állítottunk fel, tartva a kudarctól? Merjük leküzdeni belső félelmeinket, szembeszállni árnyrészeinkkel, hogy felfedezhessük a mögöttük rejlő ajándékokat. Sokszor a tovább lépéshez szükséges megoldókulcsokat csak akkor fedezzük fel, ha túl tudunk lépni egy-egy korlátozó félelmen, gondolati gubancon. Ne ítélkezzünk, ha azon kapjuk magunkat, hogy felszínre kerültek régi gondolati minták, melyek akár bizonytalanságot is generálhatnak. Tudatosan fogadjuk el, vagy éppen engedjük el ezeket. Használjuk fel arra a mai napot, hogy visszanyerjük erőnket, amit eddig az elfojtásra és elnyomásra használtunk fel. Az Élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokon aggódjunk, féljünk, melyeken változtatni nem tudunk. Hívjuk segítségül a Föld stabilitását és kapcsolódjunk össze energiaközpontunkkal. Innen erőt és bátorságot meríthetünk az út további részéhez. Ebben tovább támogat a mai nap vezető ereje, a Kék Sas, mely kiemel bennünket a történésekből, hogy felülemelkedve félelmeinken, kiállhassunk önmagunkért és észrevegyük, ezek valójában nem is annyira félelmetesek. Engedjük ez az ítélkezést és önvádaskodást és nézzünk aggályaink mögé, vajon mi az, amit eddig elnyomtunk, így őrizgettünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezen árnyak csak elsőre tűnnek félelmetesnek, hisz belőlünk erednek, legtöbbször (önvédelemből) mi magunk teremtettük őket. Így biztonságban vagyunk! Biztonságos itt lennünk! Ahogy szeretettel és odafordulással fényt vetítünk ezekre a félelmekre, el- és megismerjük a gyökér okokat, máris tudunk vele dolgozni és felszabadulunk ezen kötelékek alól. Megszűnnek létezni.

A mai napon, csendesedjünk el, forduljunk önmagunk felé szeretettel és elfogadással. Tudatosan nézzünk szembe, a ma felmerülő nehézségekkel, hisz tudjuk, a Föld Hullámvarázsban nincsennek véletlenek! Ezek feldolgozásának itt és most jött el az ideje, hisz ezek hozhatják meg számunkra azokat az új meglátásokat, tudást és készségeket, amelyek által kiteljesedhetünk.

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Levezetek, hogy álmodjak
Inspirálva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

KIN 162* Fehér Ritmikus Szél* 07.14

162-ik-6A hajnali hűs szellővel megérkezett a Fehér Ritmikus Szél minősége, mely ma a tiszta kommunikációra és a Szellemi minőségekhez való kapcsolódásra tereli gondolatainkat. A Föld Hullámvarázs hatodik napján a kiegyenlítődés, az egyensúlyra találás a feladat. A ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, erre sarkall minket. Segít, hogy meghatározzuk önmagunk számára a pontos irányokat.

A Szél napjain gyakran „szélfútta” a gondolati menetünk, csapongunk, elbizonytalanodhatunk. Kicsit elszakadtság érzése is felmerülhet. Ezt a nyugtalanságot egyensúlyozzuk ma ki a Föld energiáival. Ha ezt a két minőséget ma egyesítjük magunkban, akkor mintegy csatornán át, szabad áramlást biztosíthatunk az égi és földi energiáknak.
Mind a Föld, mind a Szél minősége a Jelen fontosságát hirdeti. Míg a Föld, a maga földi/fizikai energiáival az összpontosításra és a szinkronicitás észlelésére szólít fel, addig a Fehér Szél, a szellemmel való kapcsolódásra bíztat. Érdemes ma picit megállni és lélegezni, hogy tudatunkat visszahozzuk az itt és mostba. Figyeljünk ma oda kommunikációnkra -mind a verbális, mind a non-verbálisra-, mert ezek a napok (belső állapotunk szerint) vagy a tökéletes félreértések napja, vagy diplomáciai sikersztori lesz… Ezért számoljuk el 10ig, de legalábbis lélegezzünk bele a konfliktushelyzetekbe mielőtt megszólalnánk.
Teremtsünk egyensúlyt terveink és tetteink között. Elérkezett a nap, amikor az elmúlt napok tapasztalatait alapul véve, le kell tegyük voksunkat célunk mellett és rálépni az aktív cselekvés útjára. A Ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, erre sarkall minket, együtt a Szél minőségével pedig egyenesen bekapcsol bennünket a Szellemi dimenziókba! Csendesedjünk el, hogy eljuthasson hozzánk ez a halk sugallat és ne habozzunk követni. Kezdjük a reggelünket egy rövid meditációval és vagy légzőgyakorlattal, hogy kitiszítsuk elménket.

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

KIN 161* Vörös Felhangos Sárkány* 07.13

161-imix-5Ma a Vörös Felhangos Sárkány minőségére ébredtünk, mely a bizalom és összpontosítás erejét hozza el nekünk. A Vörös Sárkány az Ősanya, a Forrás és mint ilyen bizalmat és biztonságot sugároz. Ereje a gondoskodásban a törődésben rejlik. A mai nap arra ösztönöz, hogy legyünk nyitottak és befogadók a ma érkező energiákra és bízzunk a nagyobb mintában. Ma kicsit törődjünk jobban önmagunkkal, töltekezzünk, hisz mától indul a Föld Hullámvarázs cselekvési fázisa.

Már csupán 2 hét van hátra ebből az évből. Ha még eddig nem tettük, kezdjük el összegezni mi minden történt az elmúlt év során. Mi volt a tanulság, milyen ajándékokkal gazdagodtunk, majd engedjük el szeretettel. Írjuk össze, hogy mit szeretnénk mindebből kamatoztatni a következő évünkben. Készüljünk fel tudatosan a változásra, ne csak sodródjunk.
A Felhangos tónus ma felhívja a figyelmet belső erőközpontunkra, a Sárkány pedig mindig új kezdeteket hoz, egyfajta újjászületést. Teremtsünk egyensúlyt életünkben, fordítsunk most kicsit több időt önnön igényeinkre. Másokat csak akkor tudunk támogatni, ha mi magunk is RENDben vagyunk, Egységben önmagunkkal. Fogalmazzuk meg, hogy mi az, amire vágyunk, és tudassuk is ezt környezetünkkel, hogy viszonozhassák gondoskodásunkat. Bízzunk abban, hogy a Mindenség megad számunkra mindent, amire valójában szükségünk van. Minden, ami kell, a megfelelő helyen és időben érkezik majd el hozzánk.

A Föld hullámvarázsban megjelenő Sárkány segít megerősödnünk, hogy az „Itt és Most” stabil középpontjából indulhassunk útnak. Nyíljunk meg a segítségre, de ne elvárjuk! Összpontosítsunk erőforrásainkra és feladatainkra, hogy célirányosan haladhassunk utunkon, hisz tudjuk, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk és kitartóan haladunk utunkon, azzal „behívjuk” a segítséget és minden automatikusan a helyére kerül. Bizalom, hit és kitartás a mai nap mottója.

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Megerősítek, hogy tápláljak
Irányítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 160* Sárga Önálló Nap* 07.12

160-ahau-4A Vörös Föld Hullámvarázs 4. stabilizáló és tervező napja, mi más is lehetne, mint a Sárga Nap. A mai nap az Önállóságra, feltétel nélküliségre és a helyes Önértékelésre világít rá. Most, hogy már ismerjük a célunkat, az eléréséhez szükséges kihívásokat, megtaláltuk abban az egyensúlyt, belépünk a tervezési fázisba. Az Önálló tónussal ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.

A Nap tehát az elfogadásra tanít, hogy tudatosan, immáron ismerve erősségünket is fogadjuk el gyengeségeinket is. Azáltal, hogy ismerjük képességeinket és határainkat, meghatározhatjuk egyéni, személyre szabott csapásvonalunkat, melyen haladnunk érdemes. Így már képesek leszünk pontos és részletes cselekvési tervet készíteni. Elérkezett az ideje, hogy megerősítsük Önmagunkba vetett hitünket, hogy egy újabb szintre lépjünk, de ezt csakis a Rendbe vetett feltétel nélküli bizalommal és önmagunk felé forduló szeretettel tehetjük meg. A mai nap vezető ereje a Sárga Harcos, így ha elakadunk segít, ha összehangoljuk elménk és szívünk szavát. Ez kivezet bennünket a nehéz helyzetekből.  A Nap az élet kezdete, minden dolog forrása. Mindaz, amit most magunk körül látunk az alapja valami újnak, ami ha jól használjuk nemcsak bennünket, de a Mindenséget is szolgálhatja! Vállaljuk képességeinkért a felelősséget és büszkén mutassuk meg hová fejlődtünk az elmúlt időszakban.

Már csak néhány nap van hátra ebből az Évből, használjuk ki! Összegezzük az elmúlt évet, vonjuk le tanulságait és engedjünk el mindent, ami nem szolgálja előre haladásunkat!

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Meghatározok, hogy megvilágítsak
Megszabva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

KIN 159* Kék Elektromos Vihar* 07.11

159-cauac-3A mai napon az Elektromos Vihar korbácsolja fel a kedélyeket. Szokásához híven ma belekap minden olyan szerkezetbe, ami nem szolgálja érdekeinket, hogy kiseperje félelmeinket, kételyeinket. Ehhez ma a Kék Éjszaka társul vezetőnek. A legjobban akkor cselekszünk, ha ma megtanuljuk alázattal viselni és meghajolunk akaratának. Menjen, aminek mennie kell. Elengedem, hagy menjen. Figyeljünk oda ma kommunikációnkra, az se baj, ha inkább picit visszavonulót fújunk és hagyjuk, hogy elüljön a vihar.

A mai nap segít kiemelkednünk az elmúlt időszak stagnálásából, hogy új irányt vehessünk. A 13. hónap már egyfajta felkészülés az új évre. Segít megbékélnünk a múlttal, és elkezdi pedzegetni a következő év témáit, így támogatva átalakulásunkat. A Föld hullámvarázsban megjelenő Vihar minősége ma alázatra és stabilitásra tanít bennünket. Ha jól használjuk ezt a két erőforrást, nap végére felszabadulhatunk az elmúlt időszak terheitől és végre tisztán láthatjuk az arany középutat, a megoldást célunk eléréséhez. Ajánljuk fel mi magunk, mintegy áldozatként mindazt, amit már nem szeretnénk tovább cipelni. Ha készen állunk az elengedésre, bármi legyen is az, akkor a Vihar támogat bennünket abban, hogy újjászülethessünk, átalakulhassunk. Tanuljunk meg táncolni az esőben. Tekintsünk úgy a Viharra, mint egy tisztító nyári záporra, mely után újjáéled a természet.

Egy kemény időszak cseng most le, tartsunk ki elhatározásunk mellett, összpontosítsunk és legyünk türelmesek. A mai nap energiáit meditációval támogathatjuk. Tegyünk egy belső utazást Lelkünk mélységeibe, nézzünk szembe árnyrészeinkkel, hogy összegyűjthessük az ott ránk váró ajándékokat. Ugye hogy nem is annyira félelmetes?

Már csak néhány nap van hátra ebből az Évből, használjuk ki! Összegezzük az elmúlt évet, vonjuk le tanulságait és engedjünk el mindent, ami nem szolgálja előre haladásunkat!

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Aktiválok, hogy katalizáljak
Megkötve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

KIN 158* Fehér Lunáris Tükör* 07.10

158-etznab-2A Föld hullámvarázsban előtűnő Fehér Tükör ma Csodaországba repít bennünket. Itt minden másként fest. Ez a nap a felismeréseké. Lelepleződik minden álca, vágyálom vagy illúzió, mely eddig hamis képet mutatott célunkról. Előtűnnek a repedezések a piedesztálunkon (vagy akár másén). Azonban ez nem baj. Fel kell ismernünk korlátjainkat, és azon téveszméket, melyek mentén mindennapjainkat éljük, hogy megdolgozhassuk őket. Ahogy fel- és elismerjük ezen hiányosságainkat, olyan kapuk és új lehetőségek tárulnak fel előttünk, melyek kimozdítanak bennünket a holtpontunkból.

A mai nap vezető ereje a Fehér Kutya, így figyeljünk érzéseinkre, mert ma ezek vezetnek utunkon. Vizsgáljunk meg minden olyan szituációt, találkozást, mely heves, vagy váratlan érzelmeket vált ki belőlünk, mert ezek lesznek azok, amelyek rávilágítanak arra, a területre, ahol hamis ábrándképeket kergetünk. Olykor érdemes arra ránéznünk, hogy az a tulajdonság, mely ezeket az érzelmeket kiváltotta, hol található meg bennünk és milyen szinten tudjuk ezeket önmagunkból felszínre hozni, megélni. Lássuk be, hogy ezek legtöbbször bennünk is megtalálhatóak, de elnyomva tartjuk őket ilyen olyan okból kifolyólag. A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk mindezt és szeretettel magunkhoz öleljük ezen aspektusainkat, hogy feloldjuk, és a Fénybe emeljük őket. Bármelyikkel is találkozunk ma, használjuk a Föld energiáit és stabilitását, hogy megértsük üzeneteiket, eredetüket. Használjuk a Föld nyújtotta stabilitást, hogy belső erőközpontunkra támaszkodva megtarthassuk Önmagunkat. Nézzünk szembe a felmerülő félelmekkel, blokkokkal, vagy épp hiányosságokkal, hogy ne megrekesszen, hanem elindítson bennünket. A félelmeink eltorzítják a valóságunkat és így másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. Figyeljük meg, hogy ezeket, mennyire reálisak-e, és hogy milyen mértékben kreáljuk mi magunk őket.

Már csak néhány nap van hátra ebből az Évből, használjuk ki! Összegezzük az elmúlt évet, vonjuk le tanulságait és engedjünk el mindent, ami nem szolgálja előre haladásunkat!

2023.07.26-val kezdetét veszi egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Polarizálok, hogy visszatükrözzek
Stabilizálva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.