KIN 198* Fehér Elektromos Tükör* 08.19

198-etznab-3Ma végre felbomlik a tegnapi nap kettőssége, megtalálhatjuk a helyes egyensúlyt. Ehhez a Tükör nyújt ma segítséget. A Tükör napja ma előtérbe hoz olyan elfeledett régi képeket, személyeket, eseményeket melyek így-vagy úgy, de meghatározták eddig éltük életünket, mintáinkat. Eljött az igazság pillanata, lehull az illúzió fátyla.

Figyeljünk ma oda minden olyan témára, találkozásra, mely mélyebben megérint bennünket, kibillent lelki egyensúlyunkból, mert ez azt jelenti, hogya kiváltó okkal bizony még dolgunk van. Használjuk a Harcos hullámvarázs erejét és fogalmazzuk meg a kérdést: hol jelenik meg életünkben ez a tulajdonság, gondolat, hogyan kezdődött? Mi célt szolgál/szolgált? Mivé szeretnénk válni? Az is előfordulhat, hogy mindez csupán egy rég lezáratlan ügyre hívja fel figyelmünket. Itt az ideje, hogy pontot tegyünk ezek végére. Tekintsünk tudatosan ezekre az észlelésekre úgy, mint Ajándékra, hiszen csak tanítani jöttek. Fogadjuk el megjelenésüket, és ítélkezés nélkül bocsássunk meg Önmagunknak és másoknak.

Mantra:
Aktiválok, hogy visszatükrözzek
Megkötve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

KIN 197* Vörös Lunáris Föld* 08.18* Galaktikus Aktiváló Portálnap

197-caban-2A Lunáris tónussal mindig megjelenik a hullám témájában a dualitás, mely előhívja életünkben az ellenoldalt, az árnyékokat, nehézségeket, mely köztünk és célkitűzésünk előtt áll. Lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez. Mindehhez ma a Vörös Föld minősége társul, mely a véletlen egybeeséseken keresztül vezet bennünket. A mai nap arra kér, hogy engedjük el az ítélkezést és figyelmünket fordítsuk a Jelen pillanatára.

A Vörös Föld ma olyan váratlan helyzetek, véletlen találkozások elé állít bennünket, melyek meghatározóak lehetnek a hullámvarázsunk során. Azonban tartózkodjunk a történések túl-analizálásától és ne vonjunk le messzemenő következtetéseket sem! Engedjük, hogy az események és miértek szépen lassan, maguktól kibontakozhassanak előttünk. A mai nap vezetője a Vörös Hold, mely érzelmileg jobban belelovalhat bennünket ezekbe a helyzetekbe, azonban tudatosan vissza kell fogjuk magunkat, meghúzva határainkat. A legjobban tesszük, ha ma a külső megfigyelő állapotába kerülünk, hogy ne ragadhassanak el érzelmeink, vagy a külső impulzusok. Kapcsolódjunk össze a Föld középpontjával, valamint a négy elemmel, hogy stabilan a Jelenbe tartson, ugyanis előfordulhat, hogy gondolatban már túlságosan is előre járunk. Akár a múltba tekintünk, akár a jövőt fürkésszük, sehogy sem fogjuk észrevenni a Föld fontos útmutatásait! Kezdjük a mai napot egy rövid Csikung gyakorlattal, vagy egy könnyű meditációval. Lényeg, hogy összpontosítsunk, csendesítsük el elménket és összekapcsolódjunk a Föld elemek valamelyikével (ha nem minddel: tűz, víz, föld, levegő).

Bízzunk meg a Felsőbb erőkben, és tudatosítsuk, hogy mindannyian egy nagyobb Terv részei vagyunk. Lehet, hogy úgy érezzük, még nem látjuk át teljesen ezt a nagyobb tervet, de ehhez most a Harcos energiája ad Bátorságot és Bizalmat. Ebből merítsünk erőt és bátran lépjünk a Belső hang hívására.

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Limitáltan még elérhető az Év támogató karkötője, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Polarizálok, hogy fejlődjek
Stabilizálva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

KIN 196* Sárga Mágneses Harcos* 08.17

196-cib-1Bár a Felhangos Varázsló évének még csak az első hónapjában járunk, Tzolkinunkban már a 4. Sorspalotának -az Adakozás Sárga Déli Palotájának- utolsó Hullámvarázsát kezdjük meg.

Lássuk mi történt eddig. Az Adakozás Sárga Déli Palotája 4 Hullámvarázsa:

  • Vörös Föld – navigáció ereje: A Sárga Mag hullámvarázsban felfedezett/megfejlődött képességeket „magokat” termékeny táptalajba kell ültessük.
  • Fehér Kutya – szeretet ereje: Az adás a feltétel nélküli szeretet és gondoskodás periodusa.
  • Kék Éjszaka – bőség ereje: Adj álmaidnak egy esélyt, hogy valóra váljanak!
  • Sárga Harcos – Intelligencia ereje: Az életedben lévő keresésről szól. Tiszteld, becsüld, használd ki!

A Sárga Harcos Hullám 13 napjában fontos, hogy rátaláljunk és bízzunk belső hangunkra, mely közvetíti számunkra a Szellemi üzeneteket. A Harcos energiái a bátorság, az egyéni út, az egyéni elképzelések és egyéni cselekvésekre hívják fel a figyelmet. Emiatt fontos önmagunk felvállalása és az Önbizalom. Megerősítése: „Felveszem személyi erőm botját.”

Az Éjszaka mély és érzelmileg erőteljes időszaka után, a Sárga Harcos most arra kér, hogy szívünk hangját hozzuk összhangba elménkkel. Csakis ez a tónus szólaltathatja meg, erősítheti fel belső hangunkat, mely utat mutat. Elérkezett az idő, hogy mindazon új és régi, de letisztított képességeinkért, melyekre az elmúlt napokban szert tettünk, végre felelősséget vállaljunk. Ez az időszak arra bíztat, hogy hangoljuk össze szívünk és elménk útját és bízzunk a misztikus intelligenciánkban. Hallgassunk a belülről érkező hangra, mely lehet, most lehet kissé bizonytalannak tűnhet hisz, eddig nemigen figyeltünk rá. Előfordulhat, hogy sokkal inkább hallatszik motyogásnak, mintsem tiszta utasításnak. A feladatunk a következő napokban, hogy mindezt helyre állítsuk! Meg kell tanulnunk újra hinni a Szellem erejében és legfőképp Önmagunkban! Ha kétséget érzünk, tisztítsuk meg elménket, meditáljunk. Kapcsolódjunk össze Szellemi esszenciánkkal és hangoljuk össze szívünk és elménk útját. Tegyük fel önmagunknak az egyetemleges kérdést: „Ki vagyok én és mi szívem legigazabb vágya?” Ügyeljünk arra, hogy kérdéseinkre a válaszokat, ne kívülről, környezetünktől várjuk, hanem önmagunkban keressük meg! Csakis így kerülhetjük el azt, hogy Életutunkon felesleges kitérőket, kerülőket tegyünk. Bízzunk a Szellemi vezettetésben, hogy mindent megad, amire szükségünk lehet, és bízzunk belső hangunkban, érzelmeinkben, a pillanatról pillanatra történő vezettetésben.

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Limitáltan még elérhető az Év támogató karkötője, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Egyesítek, hogy kérdezzek
Vonzva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
Felveszem személyi erőm botját.

Meditáció:
Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.

KIN 195* Kék Kozmikus Sas* 08.16

195-men-13A Kozmikus Sas minőségével zárul a Kék Éjszaka Hullámvarázsa. Az elmúlt napok eseményei a belső érzelmeinket, érzelmi reakcióinkat tesztelte, vizsgálta, mellyel felszabadított éves lerakódásokat, elnyomásokat. Ma hogy ezt immáron jobban átlátjuk, egy új világ kapuja nyílik meg előttünk, mely reménykedéssel tölt el. A mai egy szusszanásnyi pihenőt biztosít számunkra, hogy felkészülhessünk a holnap induló Sárga Harcos értelmi témáira.

A Kék Sas mindig méltó befejezése az Éjszaka hullámvarázsnak. Az elmúlt napok során az álmok és árnyak tudatalatti okát kerestük és dolgoztuk fel, melyek elvezettek jelenlegi élethelyzetünkhöz, ma pedig a Sas, előre vetíti, hogy mindezek megfejlődésével hová juthatunk el. A mai nap a remény és a bizakodás érzésével ajándékoz meg látomások és víziók formájában. Vizsgáljuk meg az újonnan felfedezett belső értékeinket és azt, hogy hogyan tudjuk mindezt a jövőben tovább fejleszteni. Fogalmazzuk meg új céljainkat, és kezdjük el vizionálni az odáig vezető utat. Higgyünk Önmagunkban és képességeinkben, tudatosítsuk, hogy biztonságos itt lennünk és engedjünk el minden kételkedést, aggódást.

Az Éjszaka hullámvarázsban megjelenő Sas minősége tehát segít megvalósítani álmainkat! Merjünk nagyot álmodni és engedjük meg magunknak, hogy mindez be is következzen. Higgyünk Önmagunkban, megérzéseinkben és vállaljuk a felelősséget a bennünk rejlő lehetőségeinkért, hogy a következő a Sárga Harcos Hullámban mindezt valóra is válthassuk!

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Limitáltan még elérhető az Év támogató karkötője, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra: 
Kitartok, hogy teremtsek
Túlhaladva az elmét
Lepecsételem a vízió kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés: 
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

KIN 194* Fehér Kristályos Varázsló* 08.15

194-ix-12Lassan a végéhez érünk idei évünk első legmeghatározóbb hónapjának. Az Év minősége a Felhangos Varázslóé és ennek a témáit élhettük az elmúlt 21 napban. Minden év/hónap/hullámvarázs első hónapja/napja/Mágneses tónusa az adott ciklus minőségének témáit sorakoztatja fel, mely meghatározza mivel lesz dolgunk az adott ciklus alatt. Elérkezett az idő, hogy tudatosan összekapcsolódjunk Lelkünkkel, Szellemi esszenciánkkal. Ebben a csendben, lassan elül az Éjszaka Hullámvarázs során gerjesztett félelem és szó szerint is kikristályosodhat előttünk mindaz, amit az elmúlt napok tanított nekünk. Használjuk ki a mai napot, hogy levonjuk a következtetéseket és felkészüljünk az év feladataira.

Ahogy a természetben apálykor visszahúzódik a tenger és a parton felfedezhetők lesznek a tenger ajándékai, ugyanúgy ma láthatóvá válik mindaz, amit az elmúlt napok a felszínre hoztak és tanulságként magunkkal vihetünk. Most hogy elcsitultak az érzelmeink, felismerjük félelmeink valódi okát, az elmúlt napokban megláthattuk, megvizsgálhattuk, milyen gondolatok, érzelmek, vágyak motiválnak minket cselekedeteinkben, illetve a nem cselekvéseinkben. Ezáltal nagyobb rálátást kapunk arra, hogyan is dolgozhatnánk fel mindezt másként, hogy ne mindig ugyanazt az eredményt kapjuk. A Varázsló mai energiája arra buzdít, hogy engedjük el az irányítást és bízzunk a Szellemi gondviselés erejében. Amint megnyílunk az Isteni akaratnak, minden természetes módon a helyére kerül. Legyük tudatában, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is szolgál, és ezzel a tudással összhangban cselekedjünk. Amint a saját akaratunk összhangba kerül a Felsőbb akarattal, megszületik a varázslat! Legyünk ma őszinték mind önmagunkkal, mind környezetünkkel szemben.

Meditációban kapcsolódjunk ma össze belső Mágusunkkal és engedjük neki megláttatni mindazt az értékes képességet, mely bennük van. A Varázsló ma megtanít bennünket, hogyan lehet ezt a bennünk rejlő hatalmat felelősségteljesen használnunk úgy, hogy azzal ne csak Önmagunk igényeit, de a Nagyobb célt is szolgáljuk.

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Limitáltan még elérhető az Év támogató karkötője, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra: 
Szentelek, hogy varázsoljak
Egyetemessé téve a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.

Meditáció:

Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés: 
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

KIN 193* Vörös Spektrális Égenjáró* 08.14

193-ben-11Lassan véget ér a Kék Éjszaka Hullámvarázsa, mely a tudatalattiban tett látogatásunkról szól. Fel-felüti a fejét egy-egy megérzés, félelem, gondolati minta, akár álmok formájában is. Érdemes a maradék 3 napban is még odafigyelni ezekre, de kezdjük el elengedni őket. A Spektrális tónus minden hullámvarázsban a vízválasztó, amikor is már elengedjük a témát amivel eddig aktívan dolgoztunk és már csak „feldolgozzuk” a tanulságokat, élményeket melyeket az elmúlt napok hoztak. Olyan ez, mint a nyaralás: kitűzzük a célt, izgatottan tervezgetünk, bevásároltunk, megvettük a jegyeket, kiélveztük a szabadság minden egyes percét, de bizony minden véget ér egyszer. A Spektrális tónus az a nap, amikor felszállunk a hazafelé tartó vonatra/repülőre és az úton keserédes érzéssel elkezdjük lezárni a nyaralást. Használjuk ki ezt a felszabadító, érzést arra, hogy engedve az Égenjáró kíváncsiságának új vizekre evezzünk. Rendezzük gondolatainkat, érzéseinket. Nem kell még feltétlenül mindent értenünk, ez majd holnap úgyis letisztul a Kristályos tónussal. Ez ma az elfogadás és megadás napja. Adjuk meg magunkat az átalakulásnak és hagyjuk, hogy eltávolodjon tőlünk az elmúlt napok feladata.

Az Égenjáró (Skywalker), ahogy a nevében is benne van az Égi energiákat hivatott a Földre hozni. Szimbólumában az égről érkező oszlopok nem érintik a földet. Az az ember, vagyis a mi helyünk! Egyensúlyt kell teremtsünk, le kell földelnünk az égi bölcsességet. Ez a mi feladatunk a mi nap során. Nem kell megijedni, ezt „kicsiben” önmagunkon belül is elláthatjuk. Legyünk nyitottak a fentről érkező energiákra, fogadjuk be és hagyjuk, hogy átrezegtesse bennünk az elmúlt napok történését. Engedjük, hogy a beérkező új információk, az elmúlt napok történéseit átmozgatva kitágítsák látókörünket, hogy nagyobb rálátást biztosítsanak (elősegítve a holnapi nap energiáit). Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, biztosítanunk kell magunknak a „minőségi időt”, hogy kicsit visszavonulva, megpihenve kiheverjük az elmúlt napok fáradalmait, érzelmi megrázkódtatásait. Azonban ez nem a tétlenségről szól, ahogy az Éjszaka hullámban eddig is, ez is belső munkát igényel –bár nem oly aktívat, mint eddig. Teremtsünk egyensúlyt ma a kinti és benti feladataink között. Meditáljunk, rendezzük gondolatainkat, miközben aktívan részt veszünk a hétköznapokban.

A mai napon tehát elindulunk vissza felé lelkünk mélységeiből, magunkkal hozva mindazt a kincset, tapasztalást és élményt, melyet önmagunk felfedezése okozott. Az Égenjáró új húrokat penget meg, visszhangozva bensőkben a változást és a vágyat, hogy ezt a változást felfedezhessük. Előfordulhat, hogy nehezünkre esik az elmúlt napok (kifelé)passzív energiái után felvenni az Égenjáró aktivitását, sőt lehet inkább még inkább visszahúzódnánk a meleg kis vackunkra, nyalogatni az elmúlt napok sebeit, de álljunk ellent eme kísértésnek! Kint vár ránk egy új Világ, mely – ahogy bent, úgy kint – immáron másként fest és csak ránk vár, hogy felfedezhessük az új látképet. Engedjük el az elmúlt napok érzelmi drámáit és fájdalmait, hogy ez ne kössön meg bennünket. Tovább kell lépjünk, de ezt csakis úgy tehetjük, ha a jelen pillanatban élünk!

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Limitáltan még elérhető az Év támogató karkötője, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra: 
Feloldok, hogy felderítsek
Szabaddá téve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció: 
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.

Megerősítés: 
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.

KIN 192* Sárga Planetáris Ember* 08.13* Galaktikus Aktiváló Portál

192-eb-10A Planetáris tónusú Ember minőségével ma kiteljesedik a Kék Éjszaka hullámvarázs, ma megmutatkoznak azon értékeink (képességeink, lehetőségeink) melyekért az elmúlt napokban oly keményen megdolgoztunk. A mai Galaktikus Aktiváló Portálnapnak köszönhetően ezen új minőségek hatalmas támogatást is kapnak, hogy minél hatékonyabban be tudjuk őket építeni életünkbe, ki tudjuk aknázni az általuk nyújtott előnyöket.

Most, hogy felfedezhettük a belső mélységeinket, a bennünk rejlő lehetőségeket, eldönthetjük, hogy mihez kezdünk velük.  Az Ember minősége a Szabad Akart-ot adja ma ajándékul. Hiszen az, hogy az energiák milyen potenciákat hoznak magukkal, milyen ajándékokat rejtenek, az a Mindenségtől függ, az viszont, hogy MI ezzel mit kezdünk, az egy egészen más történet! Azt már régóta tudjuk, hogy a Világmindenségben REND van, nincsenek véletlenek. Minden akkor és ott bukkan elénk amikor mi  arra készen állunk. Azonban az, hogy ezt a lehetőséget mi megragadjuk-e avagy sem, az csakis rajtunk áll. Ha visszagondolunk, valószínűleg számtalan olyan kihagyott „ziccer” volt már életünkben, amit esetleg már bánunk. A jó, hír az, hogy a Világmindenség nem adja fel! Újabb és újabb lehetőséget kapunk tőle, azonban érdemes nem visszaélnünk bizalmával, ugyanis ezekért a leckékért a következő körben kissé jobban meg fog dolgoztatni bennünket! Ügyeljünk hát rá, hogy ha egy szituáció, konfliktus már „ismerős”, akkor ma mindenképpen reagáljunk rá másként mint eddig, hisz csak a bolond vár más eredményt ugyanarra a megoldási mintára..

A mai nap energiáit elősegíthetjük azzal is, ha kiürítjük elménket és életünket a felesleges, elvárásoktól, gondolatoktól vagy tárgyaktól. Ezek mind csak lefoglalják az energiánkat és a szabad kapacitásunkat! Gondoljuk ma végig, mi az, ami örömöt okoz, beteljesülés érzését kelti bennünk és építsük be ezt az elmúlt napok tanításaival együtt a mindennapjainkba! Szánjunk időt ma a meditációra, hisz itt lelhetünk rá a válaszainkra! Töltekezzünk fel ezzel az érzéssel, váljunk nyitottá és befogadóvá, hogy a Szellem vezethesse lépteinket.

2023.07.26-val kezdetét vette egy Új Év, a Fehér Felhangos Varázsló Éve.
A Vörös Önálló Hold érzelmileg olykor túlcsordult éve után, a következő év a Belső középpont és a Szellemi útmutatás felé terel bennünket.
Ehhez szokásunkhoz híven elkészítettük az Év támogató karkötőjét, melyről bővebben itt olvashattok!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy befolyásoljak
Előállítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.

Megerősítés: 
Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.