Ma visszatérnek az előző Tzolkin utolsó hullámvarázsának energiái, így írnék pár szót a Tzolkin első Sorspalotájáról. Minden Tzolkin 5 Sorspalotából áll és minden Sorspalota. 4-4 Hullámvarázsból. Minden 52 napos ciklus, egy vörös hullámvarázzsal indul és sárgával ér véget. A Fordulat vörös keleti palotája – a születés terme. Nevében a lényege.
Vegyük is végig a Tzolkin első 4 Hullámvarázsát kulcsszavakkal:
- Vörös Sárkány Hullámvarázs – az életre hívás/születés ereje. Az új kezdetek/tervek/ének elindítója
- Fehér Varázsló Hullámvarázs – az időtlenség ereje. Növekedés. Összekapcsolódás a belső Szellemi vezetővel útmutatásért.
- Kék Kéz Hullámvarázs – a beteljesülés ereje. Átalakulás. Véghez vinni, befejezések.
- Sárga Nap Hullámvarázs – az Univerzális Tűz ereje. Befejezés. Megvilágosodás.
Legutóbbi ciklus záró hullámvarázsunk a Sárga Csillagé volt, melyre a visszaemlékezés a következő hullámvarázs -Vörös Sárkány- 8. napján kerül sor, vagyis ma. A Csillag ma az egyensúly és a harmónia megteremtését segíti elő, hogy létrehozzuk az EGYséget, minden részünk, minden aspektusunk és szerepeink között. Rávilágít, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak túlidealizálni, vagy épp túlbonyolítani helyzetünket.
Előfordulhat, hogy magunkat ma kissé szétszórtnak, gondolatainkat pedig kesze-kuszának érezhetjük. Emlékeztessük magunkat, hogy még egy egyszerű dolog is bonyolulttá válhat, ha túlpörgetjük rajta magunkat. Engedjük el a „megérteni vágyást”. Merjünk “nem tudni”, és egyszerűen engedjük el a témát. Ahogy gondolataink más irányt vesznek, megérkeznek a válaszok is. A mai nap kulcsszavai, az egyszerűsítés és a harmonizálás. Mindez az Önelfogadással kezdődik! Figyeljük meg, hogy mennyire látjuk tisztán és ítéletmentesen önmagunkat és környezetünket. Ne feledjük, hogy a Felhangos Varázsló év 4; alapozó hónapjában járunk, melyet a Tükör világít meg! Ne kritizáljuk, ne ítélkezzünk, és főként ne azonosítsuk magunkat az adott szerepünkkel. Vegyük ma körbe magunkat szépséggel, harmóniával, hogy bennünk is gyarapodhassanak ezek az érzések, hangulatok. Így tovább tölthetjük magunkat a Tzolkin feladatának kidolgozásához.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Harmonizálok, hogy megszépítsek
Formálva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A Rezonáns Kéz minőségével a Tzolkin első hullámvarázsának feléhez érkeztünk. A mai nap segít összekapcsolódnunk a Forrással, hogy innen erőt merítve végig vihessük a Sárkány Hullámvarázs témáját. A Kéz, kreatív energiáival ma segítséget nyújt abban, hogy minden eddig megkezdett feladatunkat véghez is vigyük.
A Világáthidaló az elengedésre és önmagunk átadására szólít fel ma. Ennek a napnak az üzenete, hogy engedjük el elvárásainkat, a másoktól elvárt dolgokat, érzéseket. Adjuk fel az irányítás iránti vágyat, amely az események kontrollálására sarkall.
Az elmúlt napok lassú sodródása után, most a Vörös Felhangos Kígyó ad egy kis lendületet. A Felhangos tónus, mindig a Hullámvarázs 5. napja. Ezeken a napokon a terveinket kiemeljük az elvi síkból és meghatározzuk az irányát és megkezdődik a cselekvési fázis. Mindehhez ma tökéletes jegyként párosul, a Vörös Kígyó minősége, mely az ösztönök, a szenvedély és a lelkesedés érzését hozzák.
A Sárkány Bizalommal teli 4. napján, a stabilitás látogat el hozzánk, mely új lehetőségeket, új képességeket fed fel előttünk. A mai nap arra kér, hogy rugaszkodjunk el a biztonság illúziójától és lépjünk be a feltáruló lehetőségek világába.
A Vörös Sárkány Hullámvarázs harmadik napján, a Kék Éjszaka teszi nálunk látogatását, felfedve előttünk a tudatalattink ajándékait. Az Éjszaka minősége ma, az álmok birodalmába kalauzol el bennünket, ahol legféltettebb vágyainkat, és rejtett képességeinket, félelmeinkkel őrizzük. Három napja kitűzött céljaink eléréséhez szükséges „eszközöket” itt biztosan megtaláljuk. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy szembe nézzünk félelmeinkkel, kétségeinkkel.
Ahogy odakint a széllel kavarognak az őszi falevelek, ugyanúgy kavaroghatnak fejünkben a gondolatok, a kétségek. Ezzel együtt pedig felmerülhet az elkülönültség érzése, megjelenik a kapcsolódási vágy. A sárkány hullám második napján mindez nem meglepő, hisz a Lunáris tónus mindig az akadályokat, a kifogásokat hozza fel, megmutatva célkitűzéseink másik végletét. Lévén a Sárkány épp arra kér bennünket, hogy törődjünk önmagunkkal és saját igényünket helyezzük előtérbe, most az eltúlzott véglet érzése keríthet hatalmába, megfűszerezve a kétkedés és bizalmatlanság érzésével.