A GAP napok erejével, ma belépünk a Szellemi inspiráció birodalmába, ahol a tiszta őszinte kommunikáció találkozik az igazsággal. A Szél minősége a szellemi jelenlétről, az őszinte kommunikációról, valamint az ellentétek kiegyenlítéséről szól. A Szoláris tónus pedig felerősíti a bennünk lévő szándékot, segít, hogy lezárjuk, befejezzünk egy adott időszakot, ciklust. Vagyis mindaz, amit a Varázsló hullámvarázsban eddig elsajátítottunk, azt ma összegeznünk kell és letisztítanunk minden felesleges sallangtól, hogy a holnapi planetáris napon kiteljesedhessünk benne. A mai nap vezető jegye a Fehér Tükör, így ma azt is észre kell, hogy vegyük, ha a „mi igazságunk” csak illúzió csupán…
A hullám kilencedik (szoláris) napjához érve energiáink, lelkesedésünk megcsappanhat, a sok esemény között, valahogy elvész a cél, a húzó erő. Ahhoz, azonban, hogy célba érjünk, kell még egy utolsó hajrá, erőnkön felül kell teljesítenünk, megugorva határainkat, ahol végre bekapcsolódhat a Mindenség támogató ereje, hogy átlendítsen bennünket a holtponton. Ehhez támaszkodnunk kell az elmúlt hullámvarázs során megtapasztalt bizalom és a hit erejére. A Varázsló hullámvarázsban megjelenő Szél minősége segít felkapcsolódnunk a Szellemi vezettetés hullámhosszára, hogy sugallatával segítsen döntéshozatalunkban, elhatározásunkban és a kivitelezésben. Éppen ezért ma nyitottnak kell lennünk minden beérkező információra! Ha tehetjük, kezdjük a napot egy rövid meditációval, kapcsolódjunk fel szellemi vezetőnkhöz, belső mágusunkhoz és kérjük segítségét a felismerésekhez. Ebben a lecsendesedett állapotban lehetőséget kapunk arra, hogy tiszta szívvel és őszintén tudjuk kikommunikálni önnön igényeinket és tisztázhassuk az esetleges nézeteltéréseinket. A mai a feltárulkozás és megértés napja lehet. Tegyük mindezt ítélkezés és önostorozás nélkül. Legyünk nyitottak és áramoljunk együtt a Varázsló hullámvarázs energiáival.
Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Pulzálok, hogy kommunikáljak,
Megvalósítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A Vörös Sárkány a bizalomra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk Önmagunkban, jelenlegi helyzetünkben és a Varázsló általi Szellemi útmutatásban. A Galaktikus tónus, ma egyfajta visszajelzést ad az elmúlt hullámvarázs – Vörös Sárkány – munkájáról. Sikerült e megtartanunk az Ősbizalom érzését, és hogy továbbra is nyíltan kikommunikáljuk-e érzéseinket, szükségleteinket? Ma felmérhetjük vajon sikerült elsajátítanunk ezeket, vagy továbbra is bele vagyunk ragadva a régi helyzetek nyújtotta látszat-biztonságokba? Vajon képesek vagyunk kiállni Önmagunkért, saját igényeinkért, vagy még mindig nem találtuk meg az egyensúlyt, adok és kapok között? A mai nap vezető jegye a Vörös Kígyó, mely mindezt feltölti erővel, szenvedéllyel, hogy átpenderítsen bennünket ezen kihíváson.
A Varázsló Hullámvarázs 7. napjához érkeztünk, mely minden esetben Tzolkin 20. napja. Az elmúlt 20 nap alatt végig vettük az összes Galaktikus jegyet. Azt hiszem elmondható, hogy izgalmas ciklus kezdés volt. Egy Tzolkin (260 nap) alatt, 13 (tónus) alkalommal járjuk végig ugyanezen jegyeket. Minden alkalommal, más-más felhanggal tapasztalhatjuk meg erejüket, ráadásul befolyással van rá az adott év/hónap minőségei is. Szóval nincs két egyforma nap és ez csodás.
Ahogy a Vihartól megszokhattuk már, felbont, belecsap minden olyan instabil szerkezetbe, ami „nincs leföldelve”, vagyis nincsenek meg a megfelelő alapjai. A Ritmikus tónus, pedig ma egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között. Ezáltal kezdetét veszi a cselekvés. Ez az a nap amikor meghatározzuk cselekvésünk irányát és döntünk. Letesszük voksunkat célkitűzésünk mellett, elköteleződünk. Ezt támogatja a mai Kék Vihar minősége, mely segít eltakarítani minden felesleges sallangot, mely eltereli, vagy elvonja energiáinkat célunktól.
Mint korábban már megírtam, a Felhangos Varázsló Évünk 4. hónapját, a
Szent szinkronicitás,
A Varázsló Hullámvarázs harmadik napján a Sárga Harcos minősége teszi nálunk látogatását, mely erejével és intelligenciájával egy új szintre emeli a Varázsló témáit. Van egy olyan mondás, hogy „nem jut egyről a kettőre”, pedig a háromra elérni sem egyszerűbb. Most, hogy már kitűztük a célt (Mágneses tónus) és felismertük a kihívásokat (Lunáris tónus), elérkezett az idő, hogy ezeket egységbe rendezzük és meghatározzuk a kiutat. Ezáltal egy új szintre, a megoldások szintjére léphetünk. Mindez a Sárga Harcos minőségével kiegészülve, felelősségvállalásra ösztönöz, racionális kérdéseivel segít kimozdulnunk a tegnapi kettősségből.