Az EGY(ség)ből kilépve megszületik a kettőség, a másik a Te, vagyis minden, ami nem én vagyok. Amíg tegnap elmerültünk a tervezés mámorító lelkesedésében, addig a 2. nap a felszínre hozza mindezek kihívását, ellenpólusát. A Sárga Emberrel társulva, -mely a bőségszarú, a bőség minőségét hordozza, – a mai nap arra szólít fel, hogy nézzünk szembe a kihívásban, a dualitásban rejlő tükörképpel. Lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez.
A Sárga Ember ma a hiány-mintákon keresztül vezet bennünket tovább. A pohár félig tele, vagy félig üres dilemma. Ma kivételesen nézzük meg, hogy ha a poharunk „üres” akkor vajon mi az, ami ezt kiváltotta? Ahhoz ugyanis, hogy túljussunk rajta előbb meg kell ismernünk az akadályozó, vagy hátráltató tényezőket. Az Ember mindezek mellett a szabad akarat kérdéskörét is feszegeti. Arra kér, hogy döntsünk. Döntsünk úgy, hogy elengedve a kontrolt az irányítást megengedjünk magunknak, hogy kivételesen ne tudjunk, hogy kiürüljünk. Így teret engedhetünk a Mindenség és a MAG napok energiáinak. hogy beáramolhassanak. Nem mindig úgy van jó, ahogyan azt mi elterveztük és ez különösen igaz a Majom hullámvarázsban. Fogadjuk nyitott szívvel szétszakadásainkat, hogy majd a Hullám során begyógyíthassuk ezeket a sebeket. Még 9 nap van hátra a MAG napok nehéz, de áldásos sorából, használjuk ki jól! Előfordulhat, hogy ma az érzelmi és gondolati világunk két külön irányba húz, és nem tudjuk melyiket is kövessük. Engedjük el!
Használjuk a Majom könnyedségét és játékosságát, ezáltal képesek leszünk eltávolodni a feszültségtől és más szemmel nézni az adott helyzetre. Lazuljunk el és engedjük, hogy ez a játékos könnyedség támogassa a mai Sárga Ember energiáit, mely így képes lesz felülírni az eddig rosszul működő mentális mintákat és a tudatalattinkban tárolódott hiány-mintákat. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon mi az, ami az öröm és beteljesülés érzetét hozza el számunkra? Engedjük meg magunknak, hogy ma ezzel foglalkozhassunk és törekedjünk arra, hogy saját „kelyhünket” is feltöltsük. Szükségünk lesz rá, hogy kitartsunk a hátralévő MAG és GAP napok sorozatába. Engedjünk utat a beérkező MAG nap energiáinak, nyissuk meg szívünket, hogy elvárások és hiányok nélkül beléphessen életünkbe a Szellem ereje.
A mai nap arra kér bennünket, hogy tisztítsuk meg Testünket, Lelkünket a régi mintáktól, melyek elhitetik velünk, hogy túl kevesek, vagy akár éppen azt, hogy túl nagyok vagyunk. Ha tehetjük, ma lazítsunk kicsit időbeosztásunkon, és ürítsük ki elménket.
Mantra:
Polarizálok, hogy befolyásoljak
Stabilizálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A kihívás Lunáris tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”
Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

A Mag napok levezetéseként, még mindig erőteljes, de mától egy kissé talán könnyedebb, játékosabb energiák áramlanak felénk. Tanító szándékuk a nézőpontváltás. A következő 13 napban ne tervezzünk semmi komolyat, hisz ahogy megszokhattuk, a Kék Majom nem válogat eszközökben, ha el akar érni valamit. Gyermeki ártatlansággal, csínytevéssel, olykor hisztivel, de eléri amit akar. Engedjük el merev nézeteinket, mert ezek a napok a változatosságról és spontaneitásról fognak szólni, így igyekezve gyógyítani Belső Gyermeki énünket.
A 260 napos Tzolkin és a 20 napos MAG nap sorozat közepére értünk. Innen a feszítő nyugtalanító érzés, melyet ezek a kristálytiszta energiák okoztak, kezdenek enyhülni, kioldódni és így értelmet nyerni. Ahogy már megtapasztalhattuk, ebben a rendszerben az energiák nem elvágólagosak, hanem mintegy hullámokban, összemosódnak, átvezetődnek. Emiatt minden hullámvarázs utolsó 3 napja, mintegy átvezetőként működik: segít leválni a hullámvarázs témájáról (11), beépíteni az addigi tanításokat (12), majd segít, hogy megbékéljünk a múlttal és átlépjünk az újba (13).
A Tükör Hullámvarázs szembesítéseinek köszönhetően, igen feszült időszakon vagyunk túl. A Hullámvarázs vége felé közeledünk, mely ma a felismeréseket és „aha” élményeket hozza, mely Hold tisztító erejével végre egy kis gyógyírt nyújt megtépázott érzelmeinkre.
A Sárga Spektrális Csillag harmonikus és rendező energiáira ébredtünk ma. Segít beintegrálni az eddig tanultakat, tapasztalatokat, hogy ezzel is megkönnyítse a leválásunkat a Tükör Hullámvarázs témáiról. A Csillag ma rávilágít arra, hogy minden bukkanónak, a Tükör Hullámvarázsban pedig a leleplezett illúzióknak meg van a maga szerepe életünkben. Az élet folytonos körforgásában, minden változik, átalakul, akkor és úgy lép be az életünkbe, amikor és ahogyan készen állunk rá. Ebben az „átmeneti időszakban” lévő valóságunk éppoly igaz, mint a következő. Ahogy megérünk a változásra, ezen „igazságok” megfakulnak, megrepedeznek. Jó esetben elkezdjük felülvizsgálni régi hitrendszerünket, valóságunkat. Amikor felismertük „tévedésünket”, elismerjük felelőségünket és a régiből tanulva egy újat építünk fel. Tehát önostorozás helyett, ismerjük és fogadjuk el az elmúlt napok eseményeit, tanulságait, pedig raktározzuk el. Tartsuk fókuszban a céljainkat; ne bonyolítsuk, ne agyaljuk túl a történéseket. Egyszerűen fogalmazzuk meg az új irányvonalat és haladjunk afelé. Hagyjuk, hogy az energiák csak úgy áramoljanak. Minden értünk van. Minden, amit szeretnénk, a rendelkezésünkre áll, nekünk csak meg kell állni, és teret adni ezeknek az életünkben. A semlegességgel és a nyitottsággal tudjuk a legegyszerűbben beengedni a változásokat, amelyekre annyira vágyunk. Erre tökéletes napot biztosít a mai Csillag MAG nap!
A MAG napoknak és a Tükör hullámvarázs együttes erejének köszönhetően, igen érzelmes és tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött. Mint azt már tudjuk, minden hullámvarázs 10. napja a megoldókulcs az adott témához. A Planetáris napokon/időszakban mindaz beérik, megvalósul, melynek megtermelésére az adott folyamat elindult. A mai napon, a Kék Planetáris Kéz hoz gyógyírt és tisztánlátást az elmúlt napok eseményeire.