KIN 135* Kék Felhangos Sas* 03.04* MAG nap

Helga Brunner * www.shamya.at * Kin 135A Kék Majom Hullámvarázs első fordulópontjához értünk. A felhangos tónusú napon a cél elérésének megalapozása véget ér, elindul a valódi cselekvés, hogy be tudjon épülni életünkbe a kívánt minőség. El kell indulnunk az úton, melyet az elmúlt napokban fedeztünk fel. Mindehhez ma a Kék Sas minősége tárul, mely megerősíti hitünket a célban és önmagunkban.

A Kék Majom spontán és játékos energiáihoz ma a Felhangos Sas ad szárnyakat, hogy kiszakítva az adott helyzetből eltávolodhassunk, és új erőre kaphassunk. A sas napján belső látnokunk fejlődésére, a „harmadik szemünkre” koncentráljunk. Ébresszük fel belső látomásainkat. Hallgassunk az ösztöneinkre, és előérzeteink szerint cselekedjünk. Higgyünk önmagunkban, álmainkban és vízióinkban. Mind a Majom, mind a Sas minősége egy másfajta nézőpontot követel meg, mint amilyent általában megszoktunk. Míg a Majom eszköze kissé erőszakos, néha akár arrogáns, addig a Sas minősége erős, méltóságteljes és könnyed egyszerre. Így ma egy kicsit fellélegezhetünk és kifújhatjuk a fáradt gőzt. Ha mindezzel végeztünk, a mai nap az erőgyűjtésé. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján írjuk össze erőforrásainkat, erősségeinket és a szükséges képességeinket célunk eléréséhez. Merítsünk ebből erőt, hogy holnap elindíthassuk az összpontosított célirányos cselekvést. Használjuk a Sas minőségeit, hogy a kihívásokon felülemelkedve, megláthassuk a Majom hozta tanításokat, miérteket és az ott lapuló értékeket. Használjuk ezt, mint motiváció, hogy lendületet vehessünk. Engedjük szabadon szárnyalni képzeletünket, engedjük meg magunknak, hogy most csak MI legyünk, hogy ezt a pár napot valóban a fejlődésünk érdekében, Önmagunkra szánjuk! Maradjunk nyitottak és tiszta szívűek, hagyatkozzunk megérzéseinkre és engedjük, hogy ez a nap új távlatokat nyithasson meg előttünk. Ne veszítsünk lelkesedésünkből és humorunkból, mert még hosszú út előtt állunk. Tartsunk ki és bízzunk! Higgyük el, megéri a befektetett energia.

Mantra:
Megerősítek, hogy teremtsek,
Irányítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 134* Fehér Önálló Varázsló* 03.03* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 134
Helga Brunner *Kin 134

A MAG napok 20 napos sorozatából már csak 6 nap van hátra, érdemes ezt jól kihasználni. Azt hiszem az elmúlt napok fényében elmondható, hogy Tzolkin ezen szakasza (Lángolás Kék Nyugati Palotája) ismét felülmúlta önmagát. Az elmúlt 2 Hullámvarázs (Kígyó és Tükör) felismerései után, a Kék Majom most a feje tetejére állítja mindazt, amiben eddig hittünk/voltunk. Olykor kegyetlennek tűnő trükkjeivel, egy újfajta nézetet tár elénk, mellyel az eddig biztosnak hitt valóságunkat alapjaiban rázza meg.

Ma az Önálló Varázsló minősége lép be közénk, hogy stabilizálja célkitűzéseinket, és emlékeztessen bennünket arra, hogy célunkat hangoljuk össze a felsőbb akarattal. Arra ösztönöz bennünket, hogy vállaljunk felelősséget képességeinkért, lehetőségeinkért és ne kívülről várjuk a megerősítést. A Varázsló MAG nap, a Szellemünkkel, a bennünk élő mágussal veszi fel a kapcsolatot, felerősítve az Önmagunkba vetett hitünket (Fehér Kutya vezető), így készítve fel arra, hogy kilépjünk az elméletből a cselekvésbe. Az Önálló tónus arra ösztökél, hogy állítsunk fel egyfajta sorrendiséget, hogy hatékonyabban haladhassunk az úton, azonban a Majom „sutba dobja az összes logikát” ezekben a napokban… Legyünk készek bármikor, még az utolsó percekben is változtatni, felkészülni a váratlanra. Ezt leginkább mentálisan segíthetjük elő. Meditációban kapcsolódjunk össze a Szellemi vezettetésért és kérjük segítségüket. Erősítsük meg hitünket mind Önmagunkba, mind a Szellemi vezettetésbe, hogy erre a stabil alapra építkezhessünk a következő napokban. Olyan ez, mint egyfajta védőháló. Mindig ott van, még ha nem is mindig látjuk. A Hit felemel, kiemel az anyagiságból. Emlékeztet, hogy mind egyedi, önálló szellemi létezők vagyunk és okkal érkeztünk e Földre. Vállaljuk fel erőnket, képességeinket, mely az önelfogadásból, és fejlődésünk iránti elkötelezettségből ered. Nézzünk szembe félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal, és használjuk tanításukat, integráljuk őket életünkbe. Higgyünk Önmagunkban, abban, hogy ha valamit szívvel, lélekkel akarunk és megtesszük érte minden tőlünk telhetőt, akkor belép az Univerzum támogatása és átsegít bennünket a nehézségeken.

Tudatosítsuk magunkban, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre vihet! Engedjük el a személyiség akaratát, az irányítási vágyat, hogy minden a lehető legkönnyebben és lehetőleg csak a mi javunkat szolgálja. Amint elkezdünk egy nagyobb EGYségben gondolkozni, megtörténik a Csoda! Itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a csodákat életünkbe, és újra elhiggyük, hogy a varázslat létezik, csak mi nem éltünk vele eddig.

Mantra: 
Meghatározok, hogy varázsoljak
Megszabva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés: 
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

KIN 133* Vörös Elektromos Égenjáró* 03.02* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 133Az Elektromos tónus, ma egy dinamikus lökéssel kipenderít bennünket a tegnapi kettősségéből. Az Égenjáró minőségével mindez arra ösztönöz, hogy rendezzük egységbe céljainkat, a tegnap megtapasztalt kihívásokkal. A Kék Majom játékos és nézőpontváltoztató Hullámvarázsának a 3; változást hozó napja, a Vörös Égenjáró. Az Égenjáró, egy igazi felfedező, egy kalandor. Kíváncsisága mindig újabb és újabb utakra csábít.

A Vörös Égenjáró, maga a csatorna, ég és föld között, amolyan „mennyek oszlopa”. Segítségével lehívhatjuk a Mindenség energiáit, mely ma a MAG napok erejével társul. Kész fényrobbanás! Igen aktív energiákat éltünk meg az elmúlt időszakban, teljesen érthető, ha elfáradtunk és legszívesebben visszavonulnánk. A Vörös Égenjáró egyik pólusa is épp erre inspirál, a másik, pedig csak menne, hajtaná az újat, hogy további tudást, tapasztalást gyűjthessen be. Ahogy látható, ebben a minőségben is megtalálható a tegnap dualitása. A cél az, hogy megtaláljuk azt a finom egyensúlyt, amiben mindkettőt megélhetjük, mégis haladunk fejlődésünk útján. Váljunk nyitottá a beérkező energiákra és a velük érkező ötletekre, gondolatokra. Vegyük számba a rendelkezésre álló lehetőségeinket és hozzuk ki belőlük a tőlünk telhető legjobbat.

Mantra:
Aktiválok, hogy felderítsek
Megkötve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció: 
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés: 
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

KIN 133* Sárga Lunáris Ember* 03.01* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 132Az EGY(ség)ből kilépve megszületik a kettőség, a másik a Te, vagyis minden, ami nem én vagyok. Amíg tegnap elmerültünk a tervezés mámorító lelkesedésében, addig a 2. nap a felszínre hozza mindezek kihívását, ellenpólusát. A Sárga Emberrel társulva, -mely a bőségszarú, a bőség minőségét hordozza, – a mai nap arra szólít fel, hogy nézzünk szembe a kihívásban, a dualitásban rejlő tükörképpel.  Lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez.

A Sárga Ember ma a hiány-mintákon keresztül vezet bennünket tovább. A pohár félig tele, vagy félig üres dilemma. Ma kivételesen nézzük meg, hogy ha a poharunk „üres” akkor vajon mi az, ami ezt kiváltotta? Ahhoz ugyanis, hogy túljussunk rajta előbb meg kell ismernünk az akadályozó, vagy hátráltató tényezőket. Az Ember mindezek mellett a szabad akarat kérdéskörét is feszegeti. Arra kér, hogy döntsünk. Döntsünk úgy, hogy elengedve a kontrolt az irányítást megengedjünk magunknak, hogy kivételesen ne tudjunk, hogy kiürüljünk. Így teret engedhetünk a Mindenség és a MAG napok energiáinak. hogy beáramolhassanak. Nem mindig úgy van jó, ahogyan azt mi elterveztük és ez különösen igaz a Majom hullámvarázsban. Fogadjuk nyitott szívvel szétszakadásainkat, hogy majd a Hullám során begyógyíthassuk ezeket a sebeket. Még 9 nap van hátra a MAG napok nehéz, de áldásos sorából, használjuk ki jól! Előfordulhat, hogy ma az érzelmi és gondolati világunk két külön irányba húz, és nem tudjuk melyiket is kövessük. Engedjük el!

Használjuk a Majom könnyedségét és játékosságát, ezáltal képesek leszünk eltávolodni a feszültségtől és más szemmel nézni az adott helyzetre. Lazuljunk el és engedjük, hogy ez a játékos könnyedség támogassa a mai Sárga Ember energiáit, mely így képes lesz felülírni az eddig rosszul működő mentális mintákat és a tudatalattinkban tárolódott hiány-mintákat. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon mi az, ami az öröm és beteljesülés érzetét hozza el számunkra? Engedjük meg magunknak, hogy ma ezzel foglalkozhassunk és törekedjünk arra, hogy saját „kelyhünket” is feltöltsük. Szükségünk lesz rá, hogy kitartsunk a hátralévő MAG és GAP napok sorozatába. Engedjünk utat a beérkező MAG nap energiáinak, nyissuk meg szívünket, hogy elvárások és hiányok nélkül beléphessen életünkbe a Szellem ereje.
A mai nap arra kér bennünket, hogy tisztítsuk meg Testünket, Lelkünket a régi mintáktól, melyek elhitetik velünk, hogy túl kevesek, vagy akár éppen azt, hogy túl nagyok vagyunk. Ha tehetjük, ma lazítsunk kicsit időbeosztásunkon, és ürítsük ki elménket.

Mantra:
Polarizálok, hogy befolyásoljak
Stabilizálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A kihívás Lunáris tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

0.0.Hunab Ku* Szökőnap * 2024.02. 29

Tzolkin_maya

Az évszakok és a csillagászati események nem egész számú napok szerint ismétlődnek, ezért a naptár, ami ugyanannyi napot tartalmaz, minden évben, elcsúszik a világ eseményeihez képest. Ezt a különböző naptári rendszerekben (pl. kínai, héber, stb) más és másként korrigálják. A 13 Holdhónapos Maja rendszerben az így „felhalmozódott” nap minden esetben a Galaktikus Holdhónap (8. hónap) 22-23. napjára esik, esetünkben Február 29-re.
A mai napon tehát egyfajta „semleges” nap van, amikor is egyszerre érezhető az előző (Kék Mágneses Majom) és a következő (Sárga Lunáris Ember) nap energiái.

KIN 131* Kék Mágneses Majom* 02.28* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 131A Mag napok levezetéseként, még mindig erőteljes, de mától egy kissé talán könnyedebb, játékosabb energiák áramlanak felénk. Tanító szándékuk a nézőpontváltás. A következő 13 napban ne tervezzünk semmi komolyat, hisz ahogy megszokhattuk, a Kék Majom nem válogat eszközökben, ha el akar érni valamit. Gyermeki ártatlansággal, csínytevéssel, olykor hisztivel, de eléri amit akar. Engedjük el merev nézeteinket, mert ezek a napok a változatosságról és spontaneitásról fognak szólni, így igyekezve gyógyítani Belső Gyermeki énünket.

A következő 13 nap az alkalmazkodó képességünket és pozitív szemléletünket teszi próbára, de mint a mesékben, a megpróbáltatások után elnyerjük méltó jutalmunkat. Szóval a Majom Hullámvarázs a feje tetejére forgatja a már amúgy is kissé megviseltes életünket, hogy megszabadítson a még beragadt dolgainktól/ sérüléseinktől/ mintáinktól, ami bekorlátozza látóterünket. És ha már úgyis a feje tetején áll a világunk, érdemes lenyugodni és kicsit körülnézni, megvizsgálni jelen helyzetünket ebből a nézőpontból is! Vagyis most különösen igaz az a mondás, hogy minden okkal történik, nincsenek véletlenek… A következő napok eseményei tanítanak, terelgetnek, figyelmeztetnek, csak megfelelő hozzáállásra van szükség és ez a gyermeki ártatlanság állapota: őszinte, jó szándékú, könnyed, játékos, spontán. Ezt az 5 minőséget gyakoroljuk és használjuk konfliktusok, vagy nehézségek esetén, hogy átlendülhessünk rajtuk. A Kék Majom arra bátorít, hogy éljük meg érzelmeinket a maguk teljességében, éljük meg álmainkat, látomásainkat, ahol minden szent, és éppen ezért természetéből adódóan humoros és örömteli. Valósítsuk meg álmainkat! Most van itt a megfelelő pillanat, hisz még pont 10 napig élvezhetjük a MAG napok áldásos támogatását!

Hogyan tudjuk meggyógyítani belső gyermekünket? Az idő kerekét visszafordítani nem lehet. Mi magunknak kell megadni azt a szeretetet/ elismerést /odafigyelést/stb., ami elmaradt valahol az úton. Keressük meg, mi az, ami igazán örömet okoz nekünk. Keressünk olyan munkát, ami támogatja érzékenységünket, és mély megelégedettséget kelt bennünk. Legyünk egyszerűek: szeressünk, játsszunk, táncoljunk, rajzoljunk, színezzünk, énekeljünk. Ezek mind az isteni gyermek tevékenységei – mindenkiben segítik a mágikus gyermek önkifejezését. Tudatosan teremtsünk időt az örömteli szabadságra és a játék varázslatára!

Mantra: 
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.

Meditáció: 
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés: 
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

KIN 130* Fehér Kozmikus Kutya* 02.27* MAG nap

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 130A 260 napos Tzolkin és a 20 napos MAG nap sorozat közepére értünk. Innen a feszítő nyugtalanító érzés, melyet ezek a kristálytiszta energiák okoztak, kezdenek enyhülni, kioldódni és így értelmet nyerni. Ahogy már megtapasztalhattuk, ebben a rendszerben az energiák nem elvágólagosak, hanem mintegy hullámokban, összemosódnak, átvezetődnek. Emiatt minden hullámvarázs utolsó 3 napja, mintegy átvezetőként működik: segít leválni a hullámvarázs témájáról (11), beépíteni az addigi tanításokat (12), majd segít, hogy megbékéljünk a múlttal és átlépjünk az újba (13).
A Tükör Hullám utolsó napján a Fehér Kutya feltétel nélküli szeretetével és odaadásával segít elfogadni és feldolgozni a múltat és megkönnyíti az átlépést a Kék Majom Hullámvarázsba.

A Kutya minősége az Önmagunkhoz való hűség, a feltételmentes elfogadás és szeretet mintaképe. A Tükör Hullámvarázsban megjelenő Kutya minősége segít szembenéznünk az elmúlt napok eseményeivel hogy felismerhessük, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak feladni/elfelejteni/beolvasztani saját igényeinket, önmagunkat az odatartozásért, elismerésért, szeretetért cserébe. Az elmúlt napok megtanították, hogy az igazság ugyan fáj, de ez a fájdalom elenyésző a tisztánlátás ajándékához képest! Fordítsuk hát ezt is a javunkra. Az alkalmazkodás fontos dolog társadalmunkban, azonban nem mindegy hogy a folyamat közben megtartjuk-e esszenciális Önvalónkat, vagy teljesen azonosulunk egy cél, eszme, netán szerep kedvéért úgy, hogy közben feladjuk mindazt, akik vagyunk, mindazt, akiért életünk során megdolgoztunk. A Kozmikus Kutya tökéletes nap arra, hogy ezekkel megbékéljünk, és szembe nézzünk. Engedjük el az önmarcangolást, a sérelmeket és a megbánást. Fogadjuk el, ha utunk során hibáztunk, hisz még fogunk, rengetegszer! Ez csakis azt bizonyítja, hogy haladunk és dolgozunk Önmagunkon. Már-már unalomig hangoztatott klisé, de még így is igaz az, hogy nem az az erős, aki sosem bukott el, hanem az, aki mindezek ellenére újra és újra feláll! A nehézségek csak növelik a bátorságunkat, kitartásunkat. Döntsünk ma úgy, hogy mostantól nem kérdőjelezzük meg a múltban tett lépéseinket, nem gondolkozunk azon „mi lett volna ha…” hanem hálás szívvel és szeretettel köszönjük meg, hogy idáig vezettek utunkon!

A mai nap energiáit elősegíthetjük, ha ma a fókuszunkat, picit önmagunkra irányítjuk. Kuckózzunk be a kedvenc könyvünkkel a fotelünkbe, vagy csak csináljuk ma azt, amihez leginkább kedvünk van. A mai nap rólunk szóljon! Bocsátsunk meg önmagunknak és szeretgessük meg a bennünk élő gyereki énünket. A következő Kék Majom Hullámvarázsban vele fogunk dolgozni.

Mantra: 
Kitartok a szeretet érdekében
Túlhaladva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.

Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”