Kin 105* Vörös Mágneses Kígyó* 07. 17

Kundalini nagaA Vörös Hold évének utolsó hullámvarázsához érkeztünk, melyet a Kígyó jegye fémjelez.
A Kígyó feltölt bennünket a kellő Életenergiával és lelkesedéssel, hogy újult erővel vághassunk bele az újévbe.

A Mágneses Kígyó ma megmutatja azon területeket, témákat, melyekkel a következő 13 napban dolgoznunk kell. Ez a hullámvarázs feltölt bennünket Életerővel és lelkesedéssel, melyre nagy szükségünk lesz a következő 10 nap folyamán, amikor is Galaktikus Aktiváló Portálnapok sorozata érkezik hozzánk a maguk felkavaró és aktív energiáival. Használjuk ki ezt az időszakot, hogy még nagyobbat lendíthessen rajtunk céljaink felé.
Hallgassunk ösztöneinkre, hiszen most ezek vezetnek rá a helyes útra. Vizsgáljuk meg hogy, melyek azok a tevékenységek, melyek feltöltenek bennünket, melyeket teljes szenvedéllyel és átéléssel tudunk végezni és vessük bele magunkat. Az életerő ezen folyamatos keringetése adja meg nekünk a szükséges kitartást ahhoz, hogy áthaladjunk kihívásainkon, és teljesítsük az életünk célját.

Ebben a 13 napban törődjünk többet testünkkel, vegyük körbe szeretettel és gondoskodással. Mondjunk köszönetet neki, hogy végigkísér bennünket életünk folyamán és támogat bennünket.

Mantra:
Egyesítek, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Kin 104* Sárga Kozmikus Mag* 07. 16

child-sunflowerA mai nappal véget ért a Sárga Ember hullámvarázs, így eljött az idő a számvetésre. A Mag jegye segít, hogy ráleljünk az elmúlt napokban a felszínre került értékeinkre,- a magokra – és segít, hogy erre fókuszálva elengedjük a múltat.

Hagyjuk elmúlni a régit, élvezzük ki az „üresség” állapotát; zárjuk le mindazt, amit megtapasztaltunk. Fókuszáljunk új kincseinkre, melyet az elmúlt napokban az Ember hullámvarázs elénk tárt, és ünnepeljük meg ezen új lehetőségeket. Vizsgáljuk meg, hogy ezek közül melyek azok melyek megérettek arra, hogy kibontakozzanak, és melyek azok, amelyeket egyelőre még nem tudunk, vagy nem szeretnénk gondozni. Így meghatározhatjuk az elkövetkezendő időszak fejlődési útját, melyet a Tzolkin most következő aktív szakasza, nagymértékben fel fog gyorsítani.

Töltekezzünk fel a nyugalom édes érzéséből, pihenjünk, és élvezzük az elvonuló energiák hagyta űrt, mert ez az üres tér bizony hamar rengeteg újdonsággal telítődhet meg.

Mantra:
Kitartok, hogy célozzak,
Túlhaladva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az elegancia ereje vezet utamon.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Kin 103* Kék Kristályos Éjszaka* 07. 15

43 - Man and the moon - GOOSSENS BEN - belgiumAz Éjszaka ma az álmok birodalmába vezet bennünket, mely a csend, a nyugalom és a sötétség misztériuma. Itt fedezhetjük fel a Kristályos tónus segítségével, az elmúlt napokban rejlő tanulságot, mely rámutat arra, hogy ezek a látszólagos bezártságok és korlátok csak fejlődési lehetőségek. Ez megmutatkozhat ma akár egy érzésben, álomban, vagy egy kósza gondolatban is.

Váljunk nyitottá, nézzünk bátran szembe mindazzal, mellyel az Éj sötétjében találkozunk. Ha mégis ránk törne a félelem, a kétség, segít, ha hátrábblépünk –akár fizikailag is – és úgy nézünk rá a szituációra onnan, ahonnan már képesek vagyunk elengedni, a minket gátló élményeket. Ha meglátjuk a nagyobb képet, máris nem lesz annyira ijesztő. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez is csak az egyik aspektusunk, mely nem ártó szándékkal jelenik meg előttünk, hanem fontos üzenetet hordoz! Ezáltal emelhetjük a Fénybe árnyékrészeinket. Csendesedjünk el, és figyeljünk befelé. Figyeljünk tanítására, mely nagy szolgálatot tehet nekünk, hogy felkészülhessünk a 2 nap múlva érkező igen erős, 50 napos ciklusra. A mai nap nem csak befelé, önmagunk felé fűzi szorosabbra a kapcsolatot, de segít FELcsatlakoznunk is, mellyel egy összekapcsolódhatunk az Univerzum, támogató energiáival is.

Mantra:
Szentelek, hogy álmodjak,
Egyetemessé téve az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem a vízió ereje vezet utamon.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés: 
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Kin 102* Fehér Spektrális Szél* 07. 14

a-whisper-in-the-wind-L-LxgkC1A mai napon a Spektrális tónussal elkezdünk eltávolodni a hullámvarázs témájától, hogy lecsendesedhessen bennünk az elmúlt 10 nap tanítása. A Szél jegye ma éppen ezért inkább a Szellemmel való összekapcsolódásra helyezi a hangsúlyt, mintsem a kifelé való kommunikációra.

Az elmúlt időszakban az elengedésen volt a hangsúly, most hogy kiürült a sallang, lássuk meg a megmaradt értékeinket és a benne rejlő lehetőségeket. Lássuk meg, hogy mi az amire építkezhetünk, az, amivel hosszú távú terveink lehetnek. Hagyjuk el a felesleges csevejt, és összpontosítsunk Lelkünk hangjára, hagyjuk, hogy ő mutassa meg a távolabbi céljainkat. Nem kell még döntsünk, elég ha tisztán látunk. Legyünk nyitottak és fogadjuk szeretettel az elénk táruló lehetőségeket. Semmi nem sürget minket, hiszen ez most az elengedés fázisa, nem pedig az aktivitásé. Hamarosan egy igen intenzív időszak köszönt ránk, amely során jobban megismerhetjük a lehetőségek által rejtett tapasztalásokat, addig legyünk türelemmel és ne akarjunk irányítani.

Mantra:
Feloldok, hogy kommunikáljak,
Elengedve a lélegzést.
Lepecsételem a szellem bevitelét,
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 101* Vörös Planetáris Sárkány* 07.13

d42464286d8ac310177344eac04452cfA Planetáris tónussal ma elérkeztünk a Sárga Ember hullámvarázs beteljesüléséhez. A Sárkány ma a bizalom kérdését hozza előtérbe, hogy mennyire tudunk Bízni önmagunk és az Univerzum támogató erejében.

Használjuk fel a mai napban rejlő hatalmas energiát ahhoz, hogy ebből az új állapotból, amibe az Ember hullám jóvoltából kerültünk a lehető legteljesebbet hozzuk ki. Bízzunk ezekben az új értékeinkben, és kezdjünk el új terveket szőni, hogyan is fejleszthetnék ezt tovább. A Sárkány az Ősanya, szimbóluma, aki, táplálja és gondozza gyermekeit. Minden odaadása ellenére néha neki is fel kell töltekeznie, hiszen önmaga fényéből, szeretetéből táplálja gyermekeit. A mai napon ezért helyezzük önmagunk igényeit az első helyre, hiszen ahhoz, hogy gondoskodni, segíteni tudjunk másokon, először nekünk Önmagunkat kell feltölteni fénnyel és energiával. Kérdezzük meg magunktól,mit is szeretnénk ma csinálni és cselekedjünk e szerint; ha tehetjük feküdjünk ki egy kicsit a napra, üljünk be egy cukrászdába, vagy élvezzük ezt a hűs, csendes estét egy teraszon, frissítőt kortyolgatva. Mindegy mit csinálunk a lényeg az, hogy ez töltsön bennünket, hogy az előttünk álló időszakra felkészítsen bennünket.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy tápláljak,
Előállítva a létet.
Lepecsételem a születés bevitelét,
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon.

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 100* Sárga Szoláris Nap* 07. 12

Mujersol400A Szoláris tónussal elérkeztünk a hullámvarázs magvalósítási fázisához. Ebben ma a Nap ereje lesz segítségünkre, mely az önértékelés fontosságára hívja fel figyelmünket arra, hogy fogadjuk el minden aspektusunkat olyannak amilyenek.

Ahhoz, hogy a feltétel nélküli szeretet kiáraszthassuk, előbb önmagunk Fényét kell megtaláljuk, értékeljük. Engedjük el azokat a gondolatokat és érzéseket, melyek önmagunk lekicsinylését erősítik, amelyek azt bizonygatják, hogy mások többre képesek, mint mi. Példaképeinket ne magunkhoz mérjük, hogy lássuk milyen kicsit vagyunk, hanem megerősítésként, mintegy húzóerőként tekintsünk rájuk: „Ilyenné Akarok válni!” Mindenkiben megtalálhatók potenciálok, kérdés csak az, hogy mihez kezdünk velük. Higgyünk ezen belső értékeinkben, és ne azon siránkozzunk mi hiányzik célunk eléréséhez, hanem ezeket használjuk fel, hogy majd utunk során, ha megértünk rá, beléphessenek azon minőségek is, melyekre eddig sóvárogva vártunk.

Vállajuk fel magunk Fényét büszkén és szeretettel! Engedjük el a félelmeinket, a maximalizmust, hogy mindent tökéletesen tudjunk megélni. Árnyékrészeink éppúgy hozzánk tartoznak, mint Fényrészeink; így lesz világunk teljes, egész és tökéletes!

Mantra:
Pulzálok a megvilágosítás érdekében
Megvalósítva az életet.
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 99* Kék Galaktikus Vihar* 07. 11

praise_you_in_this_storm_by_jenniepalkin-d4xo4m5A mai napon a Galaktikus tónus által visszarepülünk az előző hullámvarázs leckéibe. ma megláthatjuk mi az amit sikerült és mi az amit nem elsajátítanunk az elmúlt időszakban. A Vihar ma segítségünkre lesz a még megrekedt dolgok elengedésében.

A mai nap a visszakérdezésé; megfejlődtük e az előző, a Vihar hullámvarázs tanítását? Valóban mindent elengedtünk, aminek mennie kellett? Ha a válasz igen, ma megtapasztalhatjuk az újjászületés csodálatos érzését. Nagyon fontos, hogy nyitottá váljunk, és megkeressük a „vihar középpontját”. Merüljünk el önmagunkban és vállaljuk a felelősséget mind sikereinkért, mind a kudarcainkért, hisz mindkettőt mi magunk hoztuk létre. Mindazon illúziót, mely a tegnapi napon a felszínre került, ma végre elengedhetjük. Használjuk a Vihar energiáit önmagunk letisztítására, hogy csak az maradhasson bennünk és körülöttünk, amely szükséges új minőségű életünk alapozásához. Az Ember hullámvarázsban a Vihar szerepe az, hogy átformáljon, és helyet teremtsen mindannak az új minőségnek, mely végre beléphet életünkben. Szabadítsuk fel önmagunkat és engedjük, hogy az Ember energiái behozzák mindazt, amire oly régóta várunk.

Mantra:
Harmonizálok, hogy katalizáljak
Formálva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció:
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.