Sárga Rezonáns Mag évének 10. hónapjában járunk, amely a megvalósítás és a kiteljesedés ideje. Ez az időszak már nem csupán a tervek szintjén működik: most formát öltenek a korábbi szándékok. A 10-es energia a manifesztáció erejét hordozza – amit eddig belül érleltünk, most kézzelfoghatóvá válhat. Ma visszatérnek mintegy emlékeztetőül az Év témái, célkitűzései, melyeket 2025 júliusában tettünk. Nézzünk rá, hogyan állunk velük, még van időnk a finomhangolásra. Az Év energiáiról bővebben ITT olvashatsz.
Sárga: Manifesztáció, cselekvés, aktivitás; amikor a belső folyamat lezárásaként megalkotjuk a fizikai világban mindazt a célt, amelyet a Vörösben elindítottunk.
Rezonáns tónus: Önelfogadás, kapcsolódás a forrással, misztikus erő, hit, elfogadás.
Mag: A kivirágzás ereje. Előtörő lehetőségek, az én kisarjadása, teremtés, termékeny táptalaj, áldott állapot, kinyílás, burjánzás.
Tegnap egy mély belső utazást tettünk árnyvilágunkba, hogy felfedezhessük az ott reánk váró ajándékokat. Ma elérkezett az idő, hogy ezeket a fénybe emelve, lehetőségeket kovácsoljunk belőlük. A Sárga Rezonáns Mag napja a belső összpontosítás, a tiszta szándék és a lényegi erő megszólaltatásának ideje. A Mag energiája ma arra hív, hogy visszatérjünk saját középpontunkba, és felismerjük: minden valódi teremtés a belső igazságból fakad. A Rezonáns tónus finomhangol, érzékennyé tesz a láthatatlan rezgésekre, így ma különösen erősen kapcsolódhatunk a bennünk élő tudáshoz és inspirációhoz. Mivel ez a nap a Fehér Tükör hullámvarázs hetedik napjára esik, a tisztánlátás és az önreflexió kiemelt szerepet kap. A Tükör energiája segít felismerni, mi az, ami valódi, és mi az, ami csak illúzió. A Mag és a Tükör együtt mély belső felismeréseket hozhat: ráláthatunk arra, mi az a lényegi minőség bennünk, amelyet ideje megerősíteni, és mi az, amit el kell engedni, hogy tisztábban ragyoghasson az igaz önvalónk.
A mai nap üzenete egyszerű, mégis mély: hangolódj rá a saját középpontodra, tisztítsd meg a tükröt, amelyen keresztül a világot látod, és engedd, hogy a benned rejlő lényeg valósággá formálódjon.
Mantra:
Levezetek, hogy célozzak
Inspirálva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.
Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.
Ahogy a Tükör hullámvarázs a MAG napok hatására erősödik, egyre inkább tisztul a látásunk is. A Ritmikus Éjszaka, ma az elmélyülést és a mérlegelést hozza életünkbe. Egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között, beindítva a célirányos cselekvést. Arra kér, hogy mielőtt döntést hozunk, hallgassunk inkább a szívünkre. Szóval ez a mai nap, egy „húzd meg-ereszd meg” nap lehet, hisz egyszerre van jelen a befelé fordulás (Éjszaka) és a sürgető, döntéshozatal felé terelő (Ritmikus tónus) kifelé áramlás energiája.
A Fehér Szél a tisztaságot, a finomítást, a spirituális átalakulást és a kommunikációt jelképezi. Ez az energia segít megtisztítani gondolatainkat és kommunikációnkat, valamint támogatja a spirituális átalakulás folyamatát. A Fehér Tükör hullámvarázs terében járunk, ahol minden visszatükröződik: a szavak, a szándékok, az igazság. A Felhangos Szél napja ebben a térben arra hív, hogy tisztán, őszintén és tudatosan kommunikáljunk. Nemcsak másokkal – hanem önmagunkkal is. Ez a nap erőt ad ahhoz, hogy hangot adj annak, ami benned él. A kimondott szó most teremtő erővel bír. Érdemes figyelni: vajon amit közvetítesz, az valóban a belső igazságodból fakad? Vagy csak visszhangja valaminek, amit máshonnan vettél át?
A Fehér Tükör hullámvarázs negyedik napja, a MAG napok kapuja, mely különleges energetikai minőséget hordoz. A Vörös Önálló Sárkány ereje találkozik a Fehér Tükör hullámvarázsának tisztító, igazságfeltáró rezgésével. Ez a nap nemcsak a stabilitás és az önmeghatározás ideje, hanem egy új, mélyebb ciklus nyitánya is. Elérkeztünk a Tzolkin középső oszlopához, ahol a 20 napos MAG sorozat bontakozik ki. A következő napokban, mind a 20 napjegy energiáját egymás után tapasztaljuk meg, tisztán, torzítás nélkül. Ilyenkor a Föld és a Galaktikus Központ energetikai tengelye egyvonalba kerül, megnyílik egy közvetlen csatorna a Fény és a Szeretet magas rezgései felé. Ez a 20 nap egyfajta kozmikus „hangolás”, ahol lehetőséget kapunk arra, hogy újrastrukturáljuk belső világunkat, és mélyebb kapcsolatba kerüljünk önmagunk igaz lényegével.
A mai nap a Sárga Elektromos Nap minősége által áthatott, amely a fény, az életenergia és az egyetemes szeretet tudatos kibontakozását hozza el számunkra. Az Elektromos hang a szolgálat rezgése: arra hív, hogy felismerd, hogyan tudsz kapcsolódni másokhoz, és miként válhatsz a közösség hasznára saját belső fényed által. A Fehér Tükör hullámvarázsában járunk, amely az igazság, a tisztánlátás és az illúziók feloldásának ideje. A harmadik nap energiája különösen erős abban, hogy rámutasson: mi az, ami valódi, és mi az, ami csupán tükröződés. A Sárga Nap ma megvilágítja mindazt, amit eddig nem akartál meglátni – de nem ítél, csak fényt hoz.
A Fehér Tükör hullámvarázs második napján, a Kék Lunáris Vihar hozza el a megtisztulás és az átalakulás erőteljes energiáit. Miután tegnap a Fehér Mágneses Tükör energiájával tiszta szándékokat fogalmaztunk meg és elköteleződtünk a tisztánlátás mellett, most a Vihar energiája által lehetőségünk nyílik szembenézni azokkal a kihívásokkal és polaritásokkal, amelyek a megfogalmazott szándékaink megvalósításának útjában állhatnak. Ma minden, ami már nem szolgál, felszínre kerül, hogy elengedhesük és ezáltal egy új minőség születhessen meg.
Ez a nap egy új ciklus nyitánya, ahol minden az igazság köré rendeződik. A Mágneses hang összevonzza az energiákat, kijelöli az irányt és megfogalmazza a szándékot. A Fehér Tükör minősége pedig könyörtelen tisztasággal mutatja meg, mi az, ami valódi – és mi az, ami csak illúzió.