A Tzolkin csúcspontján már túllendültünk, és most az utolsó két hullámvarázs (Kék Majom és Sárga Mag) terében járunk. Bár a beáramló energiák még mindig tiszták és intenzívek, a minőségük lassan változni kezd; az eddigi felfelé törekvő, építő erőket fokozatosan felváltja egy oldottabb, levezetőbb áramlás. Ez azonban nem gyengülést jelent, sokkal inkább egyfajta integrációt, ahol a megszerzett tapasztalatok elkezdenek összeállni bennünk. A mai nap egy különleges kapunyitás a Tzolkin ciklusában, itt kezdődik a Kék Majom hullámvarázsa, amely a játékosság, a varázslat és az illúziók felismerésének ideje. A mágneses hang minősége összegyűjt, bevonz és kijelöli a célt — ma tehát nemcsak elindul valami, hanem irányt is kap.
Kék: Belső átalakulás, az Én megerősítése, előző nap integrálása, az elmélyülés színe.
Mágneses tónus: Egység ereje. Feltétel nélküli szeretet, az egy szív, oszthatatlan esszencia, magrezgés, új kezdetek, a végtelen kelyhe. „Minden, ami Van”.
Majom: Az Istentől eredő gyermek ereje. Ártatlanság, spontaneitás, belső gyermek, humor, művészi érzék, majom, szélhámos, szemléletváltás.
A következő 13 nap a Kék Majom hullámvarázs tere, mely a kreativitás, a humor, a nézőpontváltás és a belső szabadság időszaka. Ez az energia finoman – vagy néha egészen váratlan fordulatokkal – kibillent a megszokott kereteinkből. Amit eddig stabilnak hittünk, most kaphat egy új nézőpontot, mintha a világunk egy pillanatra a feje tetejére állna. De mindez nem véletlen. A cél, hogy rálássunk azokra a régi mintákra, sérülésekre és berögződésekre, amelyek eddig beszűkítették a látásmódunkat. És ha már úgyis minden megfordulni látszik, érdemes megállni egy pillanatra, venni néhány mély lélegzetet és ebből az új perspektívából is szemügyre venni az életünket. A zseni átlát a káoszon, a Kék Majom pedig egy igazi zseni. Engedjük neki, hogy megmutassa másként is lehet. Most különösen hangsúlyos felismerés lehet: minden okkal történik, és nincsenek véletlenek. A következő napok eseményei tanítanak, terelnek és finoman irányítanak – a kulcs a hozzáállásunkban rejlik. A Majom energiája a gyermeki minőséget hívja elő bennünk: az őszinteséget, a tiszta szándékot, a könnyedséget, a játékosságot és a spontaneitást. Ha ezeket tudatosan alkalmazzuk konfliktusok vagy kihívások idején, sokkal könnyebben átlendülhetünk a nehézségeken. A Kék Majom arra bátorít, hogy merjük teljes mélységükben megélni az érzéseinket, és kapcsolódjunk újra az álmainkhoz, belső képeinkhez. Ebben a térben minden szent – és éppen ezért természetesen átszövi a humor, az öröm és a felszabadultság. Itt az idő, hogy komolyan vegyük azt, ami örömet ad, és játékosan közelítsünk ahhoz, amit eddig talán túl nehéznek hittünk.
Még néhány napig velünk van a Mag energiájának támogató jelenléte is, így különösen kedvező időszak ez az átalakulásra és a megvalósításra. Amit most elindítasz, mélyebb rétegekben is gyökeret verhet.
A belső gyermek gyógyítása ebben az időszakban kiemelt szerepet kap. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de megadhatjuk magunknak mindazt, ami egykor hiányzott: figyelmet, szeretetet, elismerést. Érdemes tudatosan keresni azokat a tevékenységeket, amelyek valódi örömöt hoznak – legyen az alkotás, mozgás, zene vagy egyszerű jelenlét.
Engedd meg magadnak az egyszerűséget: játssz, alkoss, táncolj, énekelj, nevess a következő napokban! Ezek nem csupán kikapcsolódások, hanem kapuk a belső szabadság és az önkifejezés felé. A Kék Majom emlékeztet arra, hogy a varázslat mindig ott van az életedben – csak akkor válik láthatóvá, amikor nyitott szívvel és könnyed lélekkel közelítesz hozzá.
Mantra:
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”
Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”
A mai nap, a Fehér Tükör hullámvarázs tizenharmadik, lezáró pontja, ahol minden összeér és kitágul. Amit az elmúlt napokban felismertünk, megtisztítottunk és elengedtünk, most magasabb szinten rendeződik bennünk. A Tükör megtanított bennünket az igazságra és a tisztaságra – a Kozmikus Kutya pedig ezt az igazságot átemeli a szív időtlen terébe. A Tükör tanítása a tisztaság, a tisztánlátás volt: levágni a feleslegeset, meglátni az igazat, szembenézni azzal, ami van. A Kutya ma ezt a tisztaságot szívvel tölti meg. Mert az igazság önmagában lehet hideg, de szeretettel átitatva gyógyítóvá válik. A Tzolkin nehezén már túl vagyunk, innentől kissé enyhül a „szorítás”, de még mindig érdemes odafigyelni minden útmutatókra, ami szembe jön velünk! Még hátra van 10 MAG nap és (5 nap szünet után) 10 GAP nap, de ehhez már megedződtünk.
A Tzolkin legintenzívebb, Lángolás Kék Nyugati Palotájának 52 napos ciklusának feléhez érkeztünk. Ez az időszak a belső átalakulás, az elengedés és a halál-újjászületés helye a Tzolkin rendszerében. Az átalakulás, a megtisztulás és az alázat energiáit hordozza, és azt a képességünket fejleszti, hogy elengedjük, ami már nem szolgál minket, és nyitottak maradjunk a folyamatos megújulásra. A Vörös Kígyó és a Tükör Hullámvarázs tanítása átlengte a mindennapokat. Most, a tegnapi elengedés és feloldódás után most lehetőségünk nyílik érzelmileg kicsit letisztulni és a kollektív bölcsesség megélésére.
A Fehér Tükör hullámvarázsának tizenegyedik napján a Sárga Spektrális Csillag energiája finoman, mégis határozottan oldja fel mindazt, ami eddig formát adott utunknak. A tegnapi tökéletesítés és megvalósítás után ma megnyílik a tér az elengedésre – arra, hogy lehulljon minden felesleges réteg, és felszínre kerülhessen az eredendő, tiszta szépség.
A mai nap a kiteljesedés kapuja számunkra: az a pont, ahol mindaz, amit az elmúlt napokban felismertünk, végre formát ölthet a fizikai valóságban. A Fehér Tükör hullámvarázsának ereje eddig arra tanított minket, hogy lássuk meg az igazságot, nézzünk szembe az illúziókkal, és tisztítsuk meg a belső terünket. Most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol mindezt meg is élhetjük, meg is valósíthatjuk.
Ahogy egyre mélyebbre haladunk a MAG napokban, úgy a Tükör hullámvarázs is egyre több felismerést hoz el számunkra. Ezek fel- és elismeréséhez azonban alázatra és megbocsátásra van szükség. A múlthoz való ragaszkodás, korlátozza lehetőségeinket. A Világáthidaló ma segíti leválásunkat a megszokottról, a „biztonságosról”, elősegítve/engedve, hogy az eddigi munkánk elhozhassa számunkra a kívánt változást.
A Vörös Galaktikus Kígyó napja a belső erő, az életenergia és az ösztönös bölcsesség finomhangolásának ideje. A Galaktikus tónus minősége ma az integritást, a belső igazság szerinti működést helyezi fókuszba: összehangolni azt, amit érzünk, gondolunk és teszünk. A Kígyó energiája az életösztön, a vitalitás és a test mély bölcsességének hordozója, amely most felerősödve segít visszatalálni önmagunkhoz.