Ahogy egyre közeledünk a Tzolkin feléhez, egyre jobban besűrűsödnek az energiák, és kezdenek megfeszíteni bennünket. Kissé fáradtnak, tanácstalannak, melankolikusnak is érezhetjük magunkat. Ez ellen sajnos csak annyit tehetünk, hogy tudatosan felkészülünk az előttünk álló időszakra és valóban cselekszünk, nem csupán ábrándozunk.
Rezonáns Tónusú Tükörrel ma elérkeztünk a Sárga Ember Hullám feléhez, így megkezdődhet a felismerések általi töltekezés. Gondoljunk vissza az elmúlt napok eseményeire, lássuk meg mi az, ami valójában inkább visszahúz, mintsem előre vinne, hogy életünk mely területei azok, ahol még mindig nem vagyunk képesek tisztán látni, ahol még mindig a hiány-minták irányítanak bennünket. Vizsgáljuk meg, mely részünket, aspektusunkat helyezi ez előtérbe? Figyeljük meg a ma felbukkanó érzéseinket, találkozásainkat, gondolati mintáinkat ítélkezés és önostorozás nélkül. Használjuk a mai nap vezető erejét, a Fehér Kutyát arra, hogy mindezt szeretettel és elfogadással vehessük körül, hogy ebben feloldódva, ezt végre letehessük és egy másik síkon, indulhassunk tovább. Fogadjuk el, hogy akármi is az, tanítói célzattal van/volt jelen életünkben, és immáron feladatát teljesítve (hisz felismertük), szabadon távozhat. Az Ember hullámvarázsban már megtanulhattuk, hogy minden vesztesség egyben valami új kezdete, így az ezáltal felszabadított energiák helyére is valami új, friss érkezik. Kapcsolódjunk ma össze a Mindenség Forrásával és kérjük segítségét. Töltekezzünk fel, hogy legyen erőnk és kitartásunk a további úthoz, ugyanis a következő Hullámvarázzsal kezdetét veszi a Tzolkin középső szakasza, mely igen erőteljes energiákat mozgat majd meg.
Fontos, hogy ne a veszteséget lássuk meg ma a Tükör nap fényében, hanem a Lehetőségeket, melyet az Ember hullámvarázsban most el is érhetünk! Engedjük el a halogatást és zárjuk le régóta cipelt terheinket, hogy a holnap érkező Vihar erejére bízva, újjászülethessünk.
Mantra:
Levezetek, hogy visszatükrözzek,
Ösztönözve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”
Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”
A Hullámvarázs 6. napja mindig egységbe rendezi az eddigi tapasztalatokat, eseményeket és döntésre sarkall. Mindehhez ma a Vörös Föld ad stabilitást, és eltökéltséget. A mai nap tehát egyensúlyt hoz és elindítja a célirányos, aktív cselekvést. A Sárga Ember Hullámvarázsban megjelenő Ritmikus Föld minősége emlékeztet arra, hogy itt és most érkezett el az idő arra, hogy önnön kiteljesedésünkért elkezdjünk megdolgozni. Ne várjunk a fanfárokra, a tökéletes időre, a majd-ra, (uram bocsá’) valaki másra, hogy megoldja életünket. Ebben az időszakban a felelősségvállalás a feladatunk. Hát rajta!
A Felhangos tónus segíti az összpontosítást, ezáltal ma egy új szintre emeli célkitűzéseinket, beindítva a cselekvést. A Sárga Harcossal karöltve, kérdések mentén segít összegyűjtenünk a szükséges erőforrásokat.
Az Önálló tónusú Sas ma a Látomások ajándékát hozza el nekünk. Segítségével ma kibontakozik előttünk az az út, melyet a következő napokon, be kell járjunk. A Sárga Ember hullámvarázsban megjelenő Kék Sas minősége, ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett, miközben az Önálló tónus segítségével megteremtjük a biztos alapokat célunk eléréséhez.
A mai nap minőségei: teljesség, átláthatóság, szív-bölcsesség és kreativitás. A mai naphoz igazából elegendő lenne az alábbi megerősítés: „Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az isteni akarathoz.” Ez a megoldás, mely kivezet bennünket a tegnap dilemmázásából. Ma ne akarjunk mindent „agyból” vagy erőből csinálni. Legyünk nyitottak az elénk tárulkozó lehetőségekre és lássuk meg a mögöttük rejlő Igazságokat. Ehhez hathatós segítséget nyújt a mai nap Vezető jegye a Fehér Tükör.
A GAP napok támogató erejével érkezik ma hozzánk a Vörös Lunáris Égenjáró. Mind a Lunáris tónus, mind az Égenjáró minősége kettős érzéseket kelthet bennünk. Egyfelől már mennénk, indulnánk, felfedeznénk az új célkitűzéseinket, másfelöl azonban visszatartanak a kihívások, a bizonytalanságok. Ezt a szélsőséges érzést csakis úgy hidalhatjuk át, hogy ha megismerjük mindkét végletet.
Május 2-a óta a 11. Maja Holdhónapban járunk. Feladatunk ebben a 28 napban a felszabadulás az év feladatai alól. Ez azt jelenti, hogy az eddigi energiáktól (év energiája) teljesen ellentétes minőségeket élhetünk meg, mely segíti átalakulásunkat. Vörös Önálló Hold Évében járunk, tehát az eddigi kissé érzelmes, határ-talan, ámbár stabil évünk után, most kissé elengedhetjük a gyeplőt. Hagyjuk, hogy a hónap gyógyítson bennünket. Hamarosan elérkezünk a Tzolkin feléhez és mint tudjuk ez a Palota/4 hullámvarázs/52 nap igen intenzív erőket tartogat majd számunkra. Jobb, ha kicsit tudatosabban is felkészülünk rá!