KIN 038* Fehér Kristályos Tükör* 11.27

b87cd3a96f7298c16d9441cc383aac0e--wiccan-art-wiccan-symbolsA Fehér Kristályos Tükör napjára ébredtünk, mely magával hozza a szükséges felismeréseket. A Kéz hullámvarázsban megjelenő Tükör, ma ráébreszt, az elmúlt napok tanulságára, az okokra melyek miatt addig halogattunk, sérültünk. Elérkezett az idő, hogy ezen tanulságokat beépíthessük mindennapjainkba, így ezt a hibát még egyszer ne kelljen elkövetnünk. Ezzel egy utolsó lépést tettünk a gyógyulás létráján. Ahogyan már megszokhattuk, a hullámvarázsok utolsó napjaiban már be-bekúszik a következő hullám témája, mely esetünkben a Sárga Nap-é, így előkerülhetnek önértékelési kérdések, valamint a feltétel nélküli szeretet.

A Tükör ma felszínre hozza az ideák és illúziók valamint az ítélkezés témáit. Az Igazság és tisztánlátás kétélű fegyver és sokszor nem vagyunk felkészülve arra, amit elénk tár. Érdemes mégis tudatosan foglalkozni mindazzal, ami ma szembejön velünk, mert azáltal, hogy kibillent lelki középpontunkból, fontos feladatra figyelmeztet. Első körben engedjük el az ítélkezést és önostorozást; most nem ennek jött el az ideje! Figyeljük meg, hogy életünk mely területét érintette ez a visszajelzés, esetlegesen milyen elakadás, érzelmi blokk az, ami miatt efelett eddig átsiklottunk. A Tükör egy lehetőség, hogy meglássuk, minden a mi választásunk eredménye, és ha most másként választunk, akkor egészen mást fogunk látni, visszatükröződéseinkben. Fontos szem előtt tartani, hogy bár a múlt már nem létezik csak a jelen pillanat, mégis a múltbeli döntéseink és cselekedeteink azok, amelyek a jelen pillanatunkat létrehozták. Fogadjuk el és tanuljunk belőle!

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Szentelek, hogy visszatükrözzek
Egyetemessé téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

KIN 037* Vörös Spektrális Föld* 11.26

037-caban-11A Vörös Spektrális Föld ma a véletlen egybeesések és szinkron eseményeken keresztül segít leválnunk a Kék Kéz témáiról. A szinkronicitás nem annyira mentálisan értelmezhető, inkább érzelmi élmény – egy szokatlan egybeesés, vagy „aha” élmény, ami visszaigazolja, hogy mi is részei vagyunk a hatalmas egésznek.

A Felhangos Varázsló évünk 5. hónapjának felénél járunk, Mely arra hivatott ösztönözni, hogy forduljunk belső erőközpontunk felé ha kérdéseink, kétségeink vannak, hogy belülről, felfelé haladhassunk.. Az elmúlt 10 napban azon dolgoztunk, hogy befejezzük, lezárjuk a múltat. Régi énünk mintái leváltak rólunk, felszabadultunk, helyet teremtve új minőségeknek és kicsit egy új magasabb minőségű énünknek. Éljük meg szenvedéllyel ezt az átalakulást. Ahogy azt Föld napokon megszokhattuk, ma a véletlenek sorozata igazít el bennünket. Olyan váratlan események, találkozások részesei leszünk ma, mely szembesít és utat mutat. Ne kapkodjuk el ezekre a reakciót. Éljük meg ezeket az eseményeket nyugodtan, ítélkezés és címkézések nélkül. Adjunk időt és teret, hogy kibontakozhassanak és felfedhessék üzenetüket. Összpontosítsunk, figyeljük meg jelen helyzetünket, hol akadhat még lezárásra, elengedésre váró szituáció, gondolat vagy érzés. Most jött el az idő, hogy hazatérjünk önmagunkba és a Kéz hullám alatt tanultakat beintegráljuk mindennapjainkba.

A mai nap energiáit elősegíthetjük meditációval, vagy például ha tudatosan összekapcsolódunk a természet energiáival. Ha tehetjük, kertészkedjünk, vagy csak ültessük át szobanövényeinket. A lényeg, hogy kapcsolódjunk össze Földanyácskánkkal, hogy feltöltekezhessünk erejéből és stabilitásából.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “

Megerősítés: 
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

KIN 036* Sárga Planetáris Harcos* 11.25

036-cib-10A Kéz Hullámvarázsban megjelenő Sárga Harcos minősége ma segít lezárnunk a múlt terheit, félbehagyott munkáinkat, így gyógyítva sebeinket. A Planetáris tónusú napokon, mindig érdemes felidézni eredeti célkitűzéseinket, ezzel nem csupán megerősítjük a szándékot, de akár észre is vehetjük, ha kisebb módosításokat kell tegyünk célunk pontosítása végett. A planetáris energia elhozza a megvalósulás tökéletes időpontját.

A Sárga Harcos belső erejével és kitartásával segíti a felelősségvállalást, hogy célunk mellett a legvégsőkig kitarthassunk, hisz csakis így érhetjük el a kívánt eredményt. Erősítsük meg hitünket önmagunkban és képességeinkben; abban, hogy mindaz, amit a külvilágban kerestünk, valójában mindig is bennünk volt csak felfedezésre várt. Most, hogy végre leváltak rólunk a régi berögzült mintáink és kijutottunk a túlagyalás, túlaggódás labirintusából, használjuk fel a mai nap, gyógyító erejét arra, hogy feltölthessük új Énünket erővel és bátorsággal! Tegyük fel magunknak a kérdést; Hogyan tovább? Mi az, amire igazán vágyunk, amit el szeretnénk még érni? Maradjunk nyitottak a Szellemi támogatásra, legyen bátorságunk bízni Önmagunkban, új képességeinkben és hallgassunk a Belső hangunk hívó szavára, mely tovább vezet utunkon.
Minden, ami a mai napon szembejön velünk egy-egy megoldandó feladat. Szánjunk elegendő időt ezek elvégzésére és kiteljesítésére. Így lesz teljes a Kéz hullámvarázs.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kérdezzek
Előállítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Megerősítés:
“Felveszem személyi erőm botját. “

Meditáció:
“Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

KIN 035* Kék Szoláris Sas* 11.24

035-men-9A Kék Kéz, aktív, gyógyító energiákat hozó Hullámvarázsának finish-ébe értünk. Ezek a napok már azok a bizonyos „utolsó méterek”, melyek köztünk és céljaink között állnak. Vértezzük hát fel magunkat. A Sas ma elhozza számunkra a Víziók erejét. Megmutatja, hogy milyen lehet a jövőnk, ha felszabadítjuk magunkat a régmúlt terheitől, sérüléseitől és a régi, berozsdásodott szokásoktól.

Használjuk ki a Sas energiáit és szabadítsuk fel lelkünket az eddigi terhei alól. A Sas hátán szárnyalva, egészen más kép tárulhat elénk, megláthatjuk a nagyobb rendező elvet, és tetteinket még inkább, célirányosan vezethetjük. A Szoláris tónus az az állomás, amely egyrészt magában hordozza a lezárást, a befelé fordulást, másrészt támogatja a változást, az új felé tett lépést azzal, hogy segít újra felfedezni az belső szándékainkat, és elengedni mindazt, ami céljainkat már nem szolgálja. Ezeken a napokon buzog bennünk az energia arra várva, hogy kitörhessen. Mindehhez ma a Sas biztosítja a Víziók erejét. Megmutatja, hogy milyen lehet a jövőnk, ha felszabadítjuk magunkat a régmúlt terheitől, sérüléseitől és a régi, berozsdásodott szokásoktól. Vizsgáljuk meg, mit szükséges magunkban átalakítanunk, elengednünk ahhoz, hogy elérjük ezeket a célokat. Tanuljunk meg újra hinni Önmagunkban, álmainkban!

A Sas segít, hogy ma újra döntsünk az utunk mellett, amelyen haladni szeretnénk. Tartsuk észben, hogy a Mindenség támogatásáért, előbb mi magunknak kell megtennünk az első lépéseket, ehhez pedig nagy lendületet adhat az, ha a szemünk előtt lebeg az elérendő cél.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Lüktetek, hogy teremtsek
Megvalósítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

KIN 034* Fehér Galaktikus Varázsló* 11.23

034-ix-8Ma visszatér hozzánk a Varázsló minősége, mintegy emlékeztetőként, az előző hullámvarázsra. A Varázsló a képességeinkért való felelősségvállalást, az Isteni akarattal való összehangoltságot szorgalmazza. A Galaktikus tónus pedig emlékeztet, hogy a sikerhez való út, gyakorlással és szabálykövetéssel van kikövezve.

A Galaktikus tónusú napok mindig egyféle visszacsatolás az előző hullámvarázshoz, összekötve az aktuális hullámvarázs témáival. Így fűzi fel hullámról hullámra a tanításokat, ezzel is elősegítve, a fejlődésünk sikereit. Ma tehát a Varázsló témakörét vesszük górcső alá a Kéz minőségeivel. A Varázsló hullámban megtanultuk, hogy felelősséget kell vállanunk önnön képességeinkért és erejét a nagyobb Akarattal össze kell hangoljuk. Ami a nagyobb mintát szolgálja az bennünket is csak előre vihet! Most a Kéz hullámvarázsban a befejezés (vagy lezárások), az alkotás, és ezen keresztüli gyógyulás van porondon. A két minőség együtt segít összpontosítanunk energiáinkat, hogy erősítse kapcsolatunkat a Mindenséggel.  Emlékezzünk, hogy milyen világot álmodtunk meg magunknak, mi az, amire szívünk mélyén vágyunk. Tudatosítsuk, hogy ahhoz, hogy ez valóra is váljon, Nekünk kell megtenni az első lépéseket. Álljunk ki nap, mint nap a kitűzött céljaink mellett, ezzel is megerősítve döntésünket. Vállaljuk fel személyi erőnket, azokat a képességeket, melyeket felfedeztünk magunkban, anélkül, hogy külső elismerésre, státuszra, irányításra vagy hatalomra szeretnénk szert tenni általuk. Figyeljük ma meg, hogyan jelenik meg életünkben az irányítás és a személyes hatalom kérdésköre. Hajlamosak vagyunk-e úgy kontrollálni, akár manipulálni környezetünket – érzelmi befolyásolással, hogy a dolgok a kedvünk szerint alakuljanak? Mi motiválja akaratunkat? Legyünk őszinték és igazak önmagunkkal és másokkal szemben is. Merjünk szembe nézni a valós okokkal, és használjuk a Kéz energiáit, hogy ezen területek sebeit begyógyítsuk és véget vessünk ennek habitusnak.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Harmonizálok, hogy varázsoljak
Formálva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”

Meditáció:
Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés: 
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

KIN 033* Vörös Rezonáns Égenjáró* 11.22

033-ben-7Elérkeztünk a Kéz hullámunk feléhez, eljött hát az idő, egy kis visszatekintésre és töltekezésre. Rezonáns tónus, ma arra kér, hogy vizsgáljuk felül hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk. Az Égenjáró ma felfedezésre hív, arra, hogy nyissunk a változás, az ismeretlen felé, hogy megismerhessük ajándékait. Engedjük, hogy a kíváncsisága vezessen bennünket, hogy megláthassuk mi vár ránk, ha elengedjük a régi batyukat, érzelmeket és ragaszkodásokat, melyet a Kéz hullámvarázs jelölt ki számunkra.

Az Égenjáró mint mindig, most is elhozza a felfedezések izgalmát, ám ez ma egy belső felismerés, utazás lesz. Felismerhetjük, hogy milyen új utakat, lehetőségeket járhatnánk be, ha elengednénk és begyógyítanánk régmúlt sérüléseinket. A Vörös Rezonáns Égenjáró, ma megteremti azt a biztonságos teret, ahol mindezt megtehetjük. Kapcsolódjunk ma össze belső erőközpontunkkal, hogy feltöltekezhessünk erejéből, bátorságából, hogy el merjük engedni a biztosnak tűnő korlátjainkat és elinduljunk végre saját utunkon! Legyen hitünk önmagunkban, a jövőnkben! Higgyük el, hogy csodák várnak ránk a komfort zónánkon kívül! Ne féljünk a kudarctól, mert az is csak egy újabb lépcső a fejlődésünkben. Nem történhet „rossz” velünk, ha meglátjuk mindenben a tanítást. Merjünk elindulni, engedjük el a remeteségre hívó késztetést, és hallgassunk az ösztöneink, kíváncsiságunk hívó szavára! Éljük át a felfedezés érzését és bátran vágjunk bele az ismeretlenbe!

A mai napon tisztítsuk meg tudatunkat, engedjük el az ítélkezést. Biztosítsunk Tiszta teret a beáramló információnak. Ha tehetjük, kezdjük a napot egy rövid meditációval és kérjük a kapcsolatot, és a tisztán látás képességét.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Levezetek, hogy felderítsek
Inspirálva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.

Meditáció:
Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.

Megerősítés:
A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.

KIN 032* Sárga Ritmikus Ember* 11.21

032-eb-6A Sárga Ritmikus Ember napjára ébredtünk, mely a felelősségvállalást és döntéshelyzeteket hozza életünkbe. Az Ember a Szabad akarat, a bőség és a végtelen lehetőségek tárházát sorakoztatja fel előttünk. Úgy ítélhetjük meg, hogy a mi edényünk félig üres, ahelyett, hogy félig telinek látnánk. Hiányoljuk a szeretetet, a támogatást vagy a pénzt? Ezek önkorlátozásunk problémái, a múltunkból táplálkoznak, gyógyulásra várva. Bennük rejtőzik a bőségszaru kulcsa.

A mai nap arra kér, hogy lassuljunk le. Legyünk fogékonyak, mentesek minden elvárástól. Akkor is, ha éppen nehéz idők járnak ránk, nyissuk ki szívünket, hogy befogadhassunk. Söpörjük tisztára az időbeosztásunkat, tisztítsuk meg az elménket a fölösleges gondolatoktól. Ugyanis senki nem tudja megadni nekünk mindazt amire vágyunk, csakis mi magunk! Gondoskodjunk önmagunkról. Senki más nem tudja megtölteni saját kelyhünket. Ehhez ma hathatós segítséget nyújt a Ritmikus tónus, mely egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között. Egyfajta férfienergiát képvisel, mert a célirányos cselekvések megtételére ösztönöz. Tudatosítsuk magunkban, hogy ami volt már elmúlt, ezen keseregni kár, azonban csakis rajtunk áll, hogy ezt a hiány-érzetet itt és most kitöltjük-e. A Kéz hullámvarázs segítségével ma mindezt az ürességet bőségre válthatjuk, begyógyítva a régmúlt tátongó sebeit. Ne vesztegessünk energiáinkat arra, hogy azon siránkozunk, amink nincs, vagy, hogy éppen bűnbakokat keressünk. Vegyük kezünkbe a gyeplőt és használjuk ki teremtői potenciálunkat! Hozzuk ki a legtöbbet abból a készletből, ami jelenleg rendelkezésünkre áll. Váljunk nyitottá, és engedjük el az elvárásainkat, hogy a Szellem beléphessen Életünkbe. Minden ajándék, vagy mindaz, amire vágyunk, a legváratlanabb időben jelenik meg az életünkben. Koncentráljunk inkább arra, amink van és adjunk ma hálát mindenért, még a legapróbb dologért, tulajdonságért, eszközért is, ami jelenlegi életünket megszépíti, vagy komfortot nyújt.

Novemberi Akció: Komplex személyes elemzés ára november 30-ig csak 8000 Ft!
Jelentkezés: majaharmonia@gmail.com

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Szervezek, hogy befolyásoljak,
Kiegyenlítve a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.

Meditáció: 
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés: 
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”