Az elmúlt időszak eseményeire, ma a Kék Kéz nyújt gyógyírt és enyhít szorult helyzetünkön. A Szoláris tónussal ma a befelé fordulásra, elmélyülésre ösztönöz bennünket, hogy emlékeztessen céljainkra, felerősítse lelkesedésünket és új ötletekkel lásson el.
A Kéz a lezárásokat szorgalmazza, hogy általa új erőre kaphassunk. Törekedjünk hát ma pontot tenni minden olyan dolog végére, amit az elmúlt napokban elkezdtünk. Engedjük el a halogatást és a kifogások keresését. Nézzünk szembe az akadályozó tényezőkkel, az esetleges félelmeinkkel és gyűrjük le őket. Ne feledjük, hogy a Vihar hullámvarázsban minden felesleges sallang leszakad rólunk, csak az nem mindegy, hogy átadjuk, vagy elviszik erővel… Jobb, ha önként elengedjük. Így vagy úgy, de ma újra mozgásba lendülnek az elakadt helyzetek. A Kéz arra kér, hogy ne ragaszkodjunk, dolgokhoz, helyzetekhez, mert minden véges. Van, amikor véget ér egy periódus, és le kell zárnunk, hogy egy új lehetőség, akár egy új minőségű Élet vehesse kezdetét. Ne berzenkedjünk az újtól, hiszen az a helyzet, amiben most vagyunk, és amit olyannyira nem tudunk/akarunk elengedni, eleinte szintén új, furcsa és félelmetes volt. „Ma van az a holnap, amitől tegnap még féltél” (Popper Péter)
Ma gondoljuk végig tiszta fejjel, hogy mindaz, amihez ragaszkodunk vajon valóban szükséges-e? Lássuk meg, ha életünk valamely területén túlvállaltuk magunkat és állítsunk fel prioritást. Tudatosan válasszuk ki azt, amit elengedünk és mi az, amit végig viszünk. Tanuljunk meg ma Nemet mondani másoknak és Igent mondani Önmagunknak! Első sorban engedjük el maximalizmusunkat.
Mantra:
Pulzálok a tudás érdekében
Megvalósítva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A 8-as, vagyis a Galaktikus tónus a Harmonikus Rezonancia. Az egyensúly, az igazságosság és a megújulás száma. A Hullámvarázs témáiban, ez a nap egy magasabb szinten történő újrakezdést jelent. A Galaktikus tónusú napokon, mindig egyfajta megmérettetésben lesz részünk. Eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket eddig meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen minket utunkon. Ha kevésnek bizonyul, lehetőséget kapunk a további gyarapodásra, ha viszont elértük azt a szintet, ahol a Mindenség össze tud velünk kapcsolódni, megtapasztalhatjuk a sikert és a könnyed tovább haladást.
Az érzelmileg felkavaró Vihar Hullámvarázs felénél járunk. A Rezonáns tónusú napok/hónapok/évek, mindig az energiával való töltekezésről, ráhangolódásról szólnak. Ilyenkor lehetőséget kapunk arra, hogy inspirációt merítsünk a Forrásból, így összehangolódva a felsőbb aspektusainkkal, álmainkkal, víziónkal. Ehhez ma a Vörös Kígyó elemi ereje és ösztönös megérzése nyújt támogatást, hogy feltankolja érzelmileg megviselt lelkünket. Így újult erővel nézhetünk szembe mindazzal, amit a Vihar tartogat még számunkra. Ahogy mondani szokás, innentől, már csak „felfelé” vezet az utunk, -vagyis esetünkben inkább lefelé- hisz a Hullám hátralévő részében érkezik a kiteljesedés, majd a differenciálódás, leválás. De ne szaladjunk ennyire előre!
A Ritmikus tónus, akárcsak a száma -a 6-os,- egy csodálatos óra-rugóra emlékeztet és úgy is funkcionál minden hullámvarázsban. Egyesíti az ellentéteket, egyensúlyt hoz, erőt gyűjt, majd kilő. Ez a nap a döntéshozatalé, melyben ma, a Sárga Mag előtörő lehetőségeivel nyújt nekünk segítséget.
Az Éjszaka energiáival ma elmerülhetünk mélységeinkben. A Vihar Hullámvarázs felkavar és letisztít, hogy kimozdítson minket megrekedtségünkből. A Kék Felhangos Éjszakával összefonódva mindez a bensőnkben is elindítja ezeket a változásokat. Ebben a felfokozódott érzelmi hullámvasutazásban, ma a Felhangos tónus hoz egy kis megnyugvást, mely (ahogy ebben a hullámvarázsban erősen javasolt,) a belső erőközpontunkra irányítja figyelmünket. Tudatosítsuk, hogy ebben a biztonságos belső várunkba mindig visszatérhetünk ha lecsendesedésre, vagy egy kis „ventilálásra” van szükségünk.
Az Önálló Szél napjával ma kezdetét veszi a 7. Maja Holdhónapunk, mely a Ráhangolódás Rezonáns Majom Hava (01.10-02.06-ig). A következő 28 napban közvetlen kapcsolatban állunk majd a Galaktikus erőkkel, mely elhozza számunkra a változások idejét és a 7es szám misztériumát. Ez az időszak az erővel való feltöltekezés időszaka lesz, nem véletlen, hogy a 7-es napokon/hónapokban/években mindig azt javasoljuk, hogy adjuk meg magunkat a változásnak és töltekezzünk. A Majom szokásához híven megkeveri körülöttünk az állóvizet, hogy egy új látásmóddal dsegítse mindezt és kimozdítsa energiáinkat. A legjobban akkor cselekszünk, ha nem „belefeszülünk” ebbe a ránk kényszerített változásba, hanem rugalmasan és humorral állunk hozzá. a Spontaneitás a kulcs a következő 28 naphoz! Mindehhez a hónap első napja a Fehér Szél nyújt segítséget, mely segít tudatosan kapcsolódnunk a Szellemi energiákhoz.
A 6. Maja holdhónapunk utolsó napján, a Vörös Elektromos Sárkány látogat el hozzánk, magával hozva a biztonságot nyújtó szerető gondoskodást. Vörös Sárkány, az új kezdetek, a bizalom és a biztonság képviselője. Így nem meglepő, ha a Vihar Hullámvarázs csendes moderátoraként működik ma közre, kiegyensúlyozva az elmúlt napok pro és kontra érveléseit. Megteremti számunkra azt az egyensúlyt, mely rávezet bennünket a helyes útra.