A Sárga Spektrális Csillag harmonikus és rendező energiáira ébredtünk ma. Segít beintegrálni az eddig tanultakat, tapasztalatokat, hogy ezzel is megkönnyítse a leválásunkat a Tükör Hullámvarázs témáiról. A Csillag ma rávilágít arra, hogy minden bukkanónak, a Tükör Hullámvarázsban pedig a leleplezett illúzióknak meg van a maga szerepe életünkben. Az élet folytonos körforgásában, minden változik, átalakul, akkor és úgy lép be az életünkbe, amikor és ahogyan készen állunk rá. Ebben az „átmeneti időszakban” lévő valóságunk éppoly igaz, mint a következő. Ahogy megérünk a változásra, ezen „igazságok” megfakulnak, megrepedeznek. Jó esetben elkezdjük felülvizsgálni régi hitrendszerünket, valóságunkat. Amikor felismertük „tévedésünket”, elismerjük felelőségünket és a régiből tanulva egy újat építünk fel. Tehát önostorozás helyett, ismerjük és fogadjuk el az elmúlt napok eseményeit, tanulságait, pedig raktározzuk el. Tartsuk fókuszban a céljainkat; ne bonyolítsuk, ne agyaljuk túl a történéseket. Egyszerűen fogalmazzuk meg az új irányvonalat és haladjunk afelé. Hagyjuk, hogy az energiák csak úgy áramoljanak. Minden értünk van. Minden, amit szeretnénk, a rendelkezésünkre áll, nekünk csak meg kell állni, és teret adni ezeknek az életünkben. A semlegességgel és a nyitottsággal tudjuk a legegyszerűbben beengedni a változásokat, amelyekre annyira vágyunk. Erre tökéletes napot biztosít a mai Csillag MAG nap!
A Csillag energiáit támogathatjuk azzal, ha ma rendet teremtünk környezetünkben, ügyelünk a harmónia fenntartására. Esetleg ma kicsit jobban kicsinosítjuk magunkat, színesebb öltözködünk, vagy csak megcsodálunk valami számunkra szépet, legyen ez egy kép, a rügyező fák, vagy nyíló virágok. Oldódjunk fel a természet szépségében és élvezzük a harmóniát, amit a szemgyönyörködtető alkotások keltenek bennünk.
Mantra:
Feloldok, hogy megszépítsek
Szabaddá téve a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A MAG napoknak és a Tükör hullámvarázs együttes erejének köszönhetően, igen érzelmes és tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött. Mint azt már tudjuk, minden hullámvarázs 10. napja a megoldókulcs az adott témához. A Planetáris napokon/időszakban mindaz beérik, megvalósul, melynek megtermelésére az adott folyamat elindult. A mai napon, a Kék Planetáris Kéz hoz gyógyírt és tisztánlátást az elmúlt napok eseményeire.
A mai nap a változásé. A Szoláris tónus tónus mindig felerősíti a szándékot, hogy megtegyük azt a bizonyos utolsó lépést, mely szükséges ahhoz, hogy holnap átszakíthassuk a célszalagot. Lehetőséget ad arra, hogy meghozzuk döntéseinket saját belső összhangunk által, hogy így a megakadt helyzetek újból sodrásba kerüljenek. A Világáthidaló ma segíti leválásunkat a megszokottról, a „biztonságosról”, elősegítve/engedve, hogy az eddigi munkánk elhozhassa számunkra a változást. Engedjük ez az irányítási vágyat, a kontrollt és hagyjuk, hogy a dolgok ma megtörténhessenek.
Ma visszatérnek az előző Hullámvarázs energiái, hogy felmérjék mennyire tudtuk beültetni testtudatosságunk, intuíciós képességünket mindennapjainkba. A Tükör Hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége ma felhívja figyelmünket arra, hogy hol vette át életünk felett az rutin és a megszokás az irányítást.
A mai napon belépünk a 7-es szám misztikus világába. A tökéletesség és a teljesség, a bőség és a beteljesülés száma ez, hisz az isteni hármasból és a földi négyesből áll, egyesítve magában Istent és a világot. Mint ilyen, a Rezonáns tónus arra kér, hogy hangolódjunk egy magasabb szintre. A Sárga Rezonáns Mag ma visszacsatol bennünket a mindenség energia hálózatába, így ez a nap a feltöltődésről a pihenésről és az eddig tanultak integrálásáról szól. Arra sarkall, hogy fogadjuk el a valóságot és önmagunkat. Mindez a Tükör Hullámvarázsban mindig a Sárga Mag minőségével társul, mely az új lehetőségek és ezek kibontakozását, a felelősségvállalást sürgeti. Arra bíztatva, hogy merjünk kilépni a biztonságosnak hit jelenünkből, hogy ezen új tapasztalásokkal, tovább fejlődhessünk.
A Fehér Tükör Hullámvarázs hatodik napján, a Kék Éjszaka lép színpadra, mely egy belső utazásra invitál bennünket, hogy felfedezzük az illúziók és belső félelmeink mögött rejlő valós értékeinket. A mai egy „húzd meg-ereszd el” nap lehet, hisz egyszerre van jelen a befelé fordulás (Éjszaka) és a sürgető, döntéshozatal felé terelő (Ritmikus tónus) kifelé áramlás energiája. Ahogy azt a MAG napoknál már érzékelhettük, energiái többszörös erővel hatnak ránk, így fontos, hogy megtartsuk belső erőközpontunkat és onnan indítsuk immáron célirányosan a cselekvést.
A Fehér Tükör Hullámvarázs ötödik, Felhangos napja, a Szél minőségét hozza el számunkra. A Tükör, ma segít letisztáznunk az esetlegesen felmerülő konfliktusokat, melyet az elmúlt napok szembesítései okoztak, legyen az belső monológ, vagy környezetünkkel kapcsolatos nézeteltérés.