Kin 188* Sárga Ritmikus Csillag * 05. 06

00000055A Csillag jegye ma rávilágít a külső és belső Harmónia fontosságára. A Ritmikus tónus pedig döntéshozatalra, célirányos cselekvésre sarkall bennünket. Az elmúlt időszakban igen sok új tapasztalás ért bennünket, sokat tanulhattunk a történtekből, de az csak rajtunk áll, hogyan integráltuk be ezen bölcsességeket, az Életünkbe. Legyünk hát továbbra is nyitottak a tanításokra és kövessük továbbra is szívünk útját.

A Csillag ma arra kér bennünket, hogy teremtsünk egyensúlyt Életünkben. Tartsuk fókuszban a céljainkat és ne komplikáljuk túl a dolgokat. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy megtörténjenek. Teremtsük meg a Harmóniát Önmagunkban, környezetünkben és kapcsolatainkban is. Manapság sajnos gyakran összekeverik a Harmóniát az Ideállal. Ebből számtalan csalódás és keserűség születik, mely elégedetlenséghez, önmagunkban való kétkedéshez vezethet.
Számomra a harmónia nem valami elképzelt példa-, vagy eszménykép, hanem sokkal inkább valami, ami ugyan nem tökéletes, de összhangban van Velem, és a számomra fontos értékekkel. A Harmónia a Belső békét és a kiegyensúlyozottságot jelenti számomra.

Vizsgáljuk ma meg képességeinket, tehetségeinket. Harmóniában vagyunk e a Lelkünkkel, vagy csak Ideálokat kergetünk? Szabadítsd fel gondolataidat, önkritikus természetedet. Légy önmagad! „Ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent.” Ha Lelkedben Rend van, akkor egyszerűen sugárzol.

Mantra:
Szervezek, hogy megszépítsek,
Kiegyenlítve a művészetet.
Lepecsételem az elegancia tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.

Megerősítés:
Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.

Kin 187* Kék Felhangos Kéz * 05. 05

night treeA Felhangos tónussal ma elkezdődik a hullámvarázs témájának, megvalósulási folyamata. A Kéz ma segíti a befejezését azon dolgoknak, melyeket mindeddig halogattunk, valamint begyógyítja az elmúlt napok sérüléseit.

Ma kisebb nehézségekbe ütközhetünk. Úgy érezhetjük, hogy egy mókuskerékben vagyunk, ugyanazok a dolgok történnek újra és újra életünkben. Mindez azért is lehetséges, mert valamiért képtelenek voltunk befejezni, lezárni dolgokat. Lehetséges, hogy túlzottan ragaszkodunk a „régi jól bevált” dolgokhoz, értékekhez, vagy módszerekhez? Használjuk ma a szív bölcsességét, és a Kéz gyógyító energiáit, mellyel kiteljesedhetünk, és ezáltal végre lezárhatjuk ezt a körben járást. A Kéz a megvalósítás és a tudatos véghezvitel napja. Ne felejtsük el, hogy Sorsunk irányítása a MI kezünkben van! Az, hogy csak „sodródunk az árral”, „ lesz, ami lesz alapon” szintén a Mi döntésünk: úgy döntöttünk, hogy NEM döntünk. Ezért pedig szintén mi tartozunk Felelősséggel! Minden, ami az Életünkben történik, a Mi felelősségünk. Vizsgáljuk ma felül, hogy Életünk mely területén van szükség elengedésre, gyógyulásra.

Mind az Éjszaka, mind a Kéz jegye, a befelé fordulásra és az Én megerősítésére hívja fel a figyelmünket. Lévén Kék árnyalatú mindkettő, ez igen erős érzelmi töltetet is ad a mai napunknak, így fontos, hogy ma szánjunk időt egy rövid meditációra, helyezkedjünk a belső középpontunkba, hogy onnan meríthessünk erőt az előttünk álló napokra.

Mantra:
Megerősítek, a tudás érdekében
Irányítva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A kisugárzás ritmikus tónusával
Engem a látomás ereje vezet utamon

5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.

Kin 186* Fehér Önálló Világáthidaló * 05. 04

elengedni20valamitA mai Világáthidaló napjával elérkezett a megadás és elengedés ideje. El kell, hogy engedjük az irányítást és megadni magunkat a magasabb Eszme érdekében. Ehhez az Önálló tónus ma megteremti az egyensúlyt és a stabilitást.

Az Éjszaka rámutatott álmainkra, vágyainkra, de ugyanakkor előtérbe kerültek a félelmeink is, melyek visszatartottak attól, hogy elérjük ezeket. Távolodjunk el a félelmeinktől, lássuk meg mennyire reálisak, vagy hogy éppen mennyire csak a régi berögzült szokások kreálják őket. Ne felejtsük el, hogy ami ellen harcolunk, az ellenállásunkkal együtt növekszik. A Világáthidaló ma ahhoz nyújt támogatást, hogy elengedjünk az irányítást az Életünkből. Haljunk szimbolikus halált és adjuk fel azon hiedelmeket melyek csak korlátoznak minket. Tegyük mindezt alázattal!

Legyünk készek feladni mindazt, ami már nem szolgál minket, mert a Világáthidaló mutathat olyan új dolgokat, melyeket eddig észre sem vettünk, zártságunk és a régi dolgokhoz való ragaszkodásunk miatt.

Mantra:
Meghatározok, hogy kiegyenlítsek
Megszabva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés:
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Kin 185* Vörös Elektromos Kígyó * 05. 03

The-Kind-Spirit-Jeremiah-KetnerA mai Kígyó nap az Elektromos tónussal egybekötve, kiváló alkalom a cselekvésre. A Kígyó a Test üzenetére hívja ma fel figyelmünket és arra, hogy ennek is meg van a maga tudatossága.

A Kígyó az Életerő, a szenvedély és az Ösztön megtestesítője, így nem meglepő, hogy megjelenhet a mai napon a szexualitás témája is. Figyeljünk a testünkben megjelenő érzetekre, információkra, mert ezek is fontos üzenetet hordoznak. A testünk tükrözi elménket, érzelmeinket és szellemünket. A test emlékszik mindenre, amit átélt, és magában hordja a múlt tudatosságát, beleértve a traumákat és a sebeket is. Ha így tekintünk testünkre, megmutatja, mely területen vannak még elakadásaink, melyeket el kell engednünk.

A Kígyó arra hívja fel a figyelmet, hogy minden pillanatban legyen bennünk az élet élvezetének érzése, a hála, a szenvedély, mert így tudjuk elérni azokat a változásokat, amelyekre vágyunk. Ebből az állapotból tudjuk kisugározni magunkból mindazt, amit szeretnénk, ha világunk része lenne. Ehhez pedig belső egyensúly, egység, lelkesedés és életerő szükséges.

Mantra:
Aktiválok, hogy túléljek,
Megkötve az ösztönt.
Lepecsételem az életerő tárházát,
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés:
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét

Kin 184* Sárga Lunáris Mag * 05. 02 Galaktikus Aktiváló Portálnap

creationA Sárga Mag nappal kezdetét veszi a 11. Maja hónap is, mely a tavaly nyáron célul kitűzött témáról való leválást is jelenti. Az elmúlt hónapok fejlődése során „kinőttük” önmagunkat. A régi önmagunkból kilépve, és azt hátrahagyva, most az új tapasztalatokkal és képességekkel felvértezve, kell előre induljunk, célunk beteljesítése felé.

A hullámvarázs második napja megmutatja azt a „hiányt”, ami a célunk eléréséhez szükséges, így jelen esetben a Sárga Mag által képviselt, belső képességeinkre hívja fel a figyelmet. Ezeket a képességeket, lehetőségeket kell a felszínre hoznunk. Ehhez mai Galaktikus Aktiváló Portálnap, nyújthat segítséget. Teremtsünk magunknak időt és teret a befelé forduláshoz. Használjuk fel az Éjszaka energiáit arra, hogy elmélyülve Önmagunkban, rálelhessünk a belső kincses ládánkra, mely újra és újra meglepetéssel szolgál számunkra. Ha ráleltünk, válasszuk ki azt, amelyik a legjobban szolgálja célunkat, fejlődésünket. Vállaljunk érte felelősséget, gondozzuk és töltsük fel a Szeretet energiáival.

A mai Sárga Mag nap rávilágíthat egy régóta dédelgetett vágyunkra, melyet az eddig a berögzült hiedelmek, korlátok vagy bizonytalanságunk miatt nem is mertünk észrevenni. Ne engedjünk az Árnyak suttogásának, melyek, kétséget akarnak ébreszteni bennünk! Ők még a régi Énünkhöz beszélnek, melyet a berögzült mintákkal már hátra hagytunk! Legyünk célirányosak és állhatatosak. Ez most nem egy aktív időszak, használjuk ki arra, hogy feltöltekezzünk, erőt gyűjtsünk.

Mantra:
Egyesítek, hogy célozzak,
Stabilizálva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

Kin 183* Kék Mágneses Éjszaka * 05. 01

hari-deepti04A mai nappal elkezdődik az Éjszaka hullámvarázsa, mely egy belső utazásra invitál bennünket, hogy felfedezhessük a bennünk rejlő ajándékokat. A Mágneses tónus ma felszínre hozza azon területeket, amelyekkel a következő 13 napban dolgoznunk kell.

A mai napon forduljunk kicsit befelé, hallgassunk a Belső megérzéseinkre, melyek különböző érzésekkel, álmokkal, látomásokkal szólítanak meg bennünket. Tapasztaljuk meg a belső nyugalmat. Előfordulhat, hogy a mai napon kissé szomorkásabbak, eltúlzott esetekben akár kissé depressziósabban is lehetünk. Ne mélyedjünk el ebben, hiszen tudjuk, hogy bármily árnyékkal szembe tudunk nézni, ha tudatosan fókuszálunk a bennük rejlő lehetőségekre, adományokra. Nincs olyan, hogy rossz, vagy jó döntés. Lássuk meg a „rosszban” a lehetőséget, és tudjuk, hogy az Univerzumban minden okkal történik.
Merjünk álmodni, tervezni, hinni! Bízzunk intuíciónkban, és engedjük, hogy vezessen bennünket az utunkon.

Mantra:
Egyesítek, hogy álmodjak,
Vonzva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Kin 182* Fehér Kozmikus Szél * 04. 30

in breez bg watermark 3fghMa a Szél napjával, lezárul a Kutya hullámvarázs. Eljött az idő, hogy levonjuk a tanulságát az elmúlt napok tapasztalatainak és megbékéljünk velük. A Szél ma az inspirációra, a Lélek mondandójára hívja fel figyelmünket, ezért válogassuk meg szavainkat.

Figyeljük meg, hogyan kapcsolódunk másokhoz, hogyan kommunikálunk a környezetünkkel. A mai napon kapcsolódjunk össze a Lelkünkkel és onnan kommunikáljunk. Ha úgy tetszik, ez a nap lehet a tökéletes félreértések napja. Éppen ezért, fokozottan figyeljünk oda mondandónkra! Törekedjünk arra, hogy tisztán, egyszerűen és érthetően fogalmazzunk, és ami még ennél is fontosabb, hogy szavaink igazak, őszinték legyenek. Ne feledjük, hogy szavainknak teremtő ereje van. A régi időkben a kimondott szó Kötelezett, akkor még nagyon is megválogatták az Emberek mit és hogyan kommunikáltak.

A Szél ezen felül a Belső útmutatásra hívja fel a figyelmünket, arra kérvén, hogy ne elemezgessük, csak hagyatkozzunk rá. Légy nyitott, tudatos, és ami a legfontosabb, légy a Jelenben. Érezd, ahogy a Szél Életet lehel a benned rejlő Szellemi létezőbe. Csendesedj el, szabadítsd fel és engedd el a Lelkedet. Neked mit súg a Lelked?

Mantra:
Kitartok, hogy kommunikáljak
Túlhaladva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés:
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.