Kin 55* Kék Elektromos Sas* 09. 10

vulkánA Sas ma új távlatokat nyit meg számunkra, azáltal, hogy rámutat arra, hogy amit szeretnénk, az egyezik az Isteni Akarattal és Felettes Énünk céljaival. Bízzunk megérzéseinkben, hogy a Sas megmutathassa a kivezető utat a kétségeinkből.

A Sas jegye arra figyelmeztet, hogy tartsuk meg az egyensúlyt mások és önmagunk szolgálata között. Engedjük el félelmeinket és a kétségeket, hiszen már tudjuk, milyen képességeink vannak. Ha mégis elbizonytalanodnánk, álljunk meg egy percre és képzeletben szárnyaljunk fel, mint egy sas madár, hogy lássunk, hogy emlékezhessünk, mi is a mi utunk. Fókuszáljunk ezekre a vízióra, lássuk megvalósulásukat. Képzeljük el, hogy milyen már benne élni, elérni a célunkat. Lássuk meg azt is, hogy mindezért mit kell tennünk és esetlegesen mit kell feladnunk, változtatnunk életünkben. Használjuk ehhez az Égenjáró támogató energiáit, hogy legyen bátorságunk és kíváncsiságunk mindezt felfedezni! Ne feledjük, teremtő erőnket. Mindent lehet, csak akarni kell!

Mantra:
Aktiválok, hogy teremtsek,
Megkötve az elmét.
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon.

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Kin 54* Fehér Lunáris Varázsló* 09. 09

TvyamNb-BivtNwcoxtkc5xGBuGkIMh_nj4UJHQKuor2J1sJNu-3L-waE9UF3oCfkoALepGauBR6TFgA Varázsló ma a mágiát hozza el számunkra, mely segít, hogy megtaláljuk és felvállaljuk személyi erőnket. A Lunáris tónus felhívja figyelmünket az úton rejlő bukkanókra, melyeket fel kell dolgozzunk ahhoz, hogy előrébb jussunk.

Figyeljük meg, hogyan jelenik meg életünkben a kontroll, az irányítás? Mi irányítunk, vagy minket irányítanak? Ha mi irányítunk, akkor mi a motivációnk: személyes érdek vezet, vagy a nagyobb, a magasabb eszmét szolgáló érdek? Ahhoz hogy véghezvihessük a varázslatot, előbb tisztában kell lennünk képességeinkkel, majd ügyelnünk kell arra, hogy tetteinket csakis a tiszta szándék vezesse!

Engedjük el az Egót, és a kontroll iránti vágyat és hagyjuk csak megtörténni az eseményeket. Nézzünk szembe félelmeinkkel, kétségeinkkel, melyek szabotálják utunkat és engedjük el őket. Higgyünk Önmagunkban és a bennünk rejlő varázslóban, hogy megtörténhessen a Varázslat!

Mantra:
Polarizálok, hogy varázsoljak,
Stabilizálva a befogadó készséget.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a halál ereje vezet utamon.

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Kin 53* Vörös Mágneses Égenjáró* 09. 08

keyholeA mai nappal megkezdődik a Vörös Égenjáró Hullámvarázs, mely új utakra, új tapasztalatokra ösztökél bennünket. Arra kér, hogy tágítsuk ki a látóterünket és vegyük észre az ezen kívül eső kalandokat, lehetőségeket.

Az Égenjáró szoros kapcsolatban áll, – mondhatni egy összekötő kapocs – a „Földi” és az „Isteni” között, mely felébreszti bennünk az Isteni tudatosságot és le is földeli azt bennünk. Engedjük, hogy energiái bátorsággal töltsék fel kíváncsiságunkat, hogy elmerjünk indulni az eddigi „ismeretlen” felé, az ébredező Tudatosság útján. Követve ezt a hajtó erőt, előfordulhat, hogy nem csupán kellemes dolgokra lelünk, de ne ítélkezzünk ezek felett. Figyeljünk inkább és dolgozzuk fel ezeket az információkat, keressük meg a kiváltó okokat, mert ezek lesznek azok a dolgok, melyekkel a következő néhány napban dolgoznunk kell.

Mantra:
Egyesítek a felderítés érdekében,
Vonzva az éberséget.
Lepecsételem a tér kimenetét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 52* Sárga Kozmikus Ember* 09. 07

MINOLTA DIGITAL CAMERAA Sárga Ember ma elhozza számunkra a szabad akarat kérdéskörét, míg a Kozmikus tónus segít nekünk lezárni a Nap hullámvarázs tanításait.

Az elmúlt napokban Önnön fényünk csiszolásával, kiterjesztésével foglalkoztunk. Rálelhettünk belső értékeinkre, képességeinkre, melyek eddig rejtve voltak tudatunk elől, vagy akár csak nem mertük elhinni, hogy mi rejlik bennünk. Felbukkanhattak olyan régi minták, személyek, melyek a múltban elhitették velünk, hogy nem vagyunk „elég jók”, „elég ügyesek”, ne adj Isten „értéktelenek” vagyunk. A Nap új világításba helyezte ezeket a szituációkat, „bálványokat” és megláthattuk hamisságukat. Megtanultuk, hogy nem másokhoz kell mérjük magunkat, nem mástól kell várnunk a megerősítést, elismerést, hogy valamit jól csinálunk. Önmagunkban kell hinnünk és csakis magunkból meríthetünk erőt a Ragyogáshoz, hogy ezt megoszthassuk környezetünkkel, ezzel is növelve értékét. Fájdalmas emlékek, sebek kerültek felszaggatásra, és ma eljött az ideje, hogy a Szabad akarat erejét arra használjuk, hogy elengedjük ezeket a sérelmeket, megbocsássunk Önmagunknak és másoknak is.

Az Élet tele van lehetőségekkel és Nekünk, mint Embereknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtennünk azért, hogy boldoggá és kiteljesedetté váljunk! Fogadjuk el, hogy csakis tapasztalat által növekedhetünk és bár ez néha fájdalmas lehet, mint minden, ez is elmúlik. Tudatosítsuk, hogy eső után mindig frissebb a levegő, a sötét és rideg éjszaka után pedig minden reggel beköszönt a napfény! Tanuljunk hát a múlt hibáiból és békéljünk meg vele!

Mantra:
Kitartok, hogy befolyásoljak,
Túlhaladva a bölcsességet.
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását,
A jelenlét kozmikus tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 51* Kék Kristályos Majom* 09. 06 Galaktikus Aktiváló Portálnap

Upside-Down-SwingEgy újabb Galaktikus Portálnapra ébredtünk, melyet a Majom játékos ereje színez be. A Kristályos tónus és a Majom jegy együtt egy új és letisztult képet varázsol elénk.

A Majom híres/hírhedt arról, hogy az általunk vélt „rendet” a feje tetejére tudja állítani, és kifordítva életünk legeldugottabb csücskeit is, jól felrázz minket. Mégsem haragudhatunk rá sokáig csíntevései miatt, mert ezeket a gyermeki játékosság és a jó szándék vezeti; valamint mert mindig, MINDIG egy új nézőpontot, új utat mutat meg számunkra. Éppen ezért, hagyjuk, engedjük el mindazt, ami ma „kihullik zsebünkből”, hiszen valószínűleg már nincsen rá szükségünk. Megtanultuk a Nap hullámvarázs által hozott leckéket, fókuszunk most már inkább erre az irányra helyezzük, engedjük, aminek mennie kell.

Nézzünk hát bátran ma szembe, bármit is hozzon el számunkra a mai Galaktikus Aktiváló Portálnap. Fogjuk fel játékosan, bízzunk és higgyünk Önmagunkban és az Univerzum, támogató útmutatásában. A mai napot szenteljük a barátokra, szórakozzunk, játszunk, nevessünk sokat, hogy újra könnyedén, tiszta boldogsággal éljük meg a pillanatot.

Mantra:
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”

Kin 50* Fehér Spektrális Kutya* 09. 05 Galaktikus Aktiváló Portálnap

unicafe.hu-a-szeretet-szabadsaga-001A mai napon a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével köszön ránk a Fehér Kutya napja, mely az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeket helyezi előtérbe.

Az elmúlt napok során sokszor jöttek fel azon régi sérelmek, gyerekkori rossz emlékek, melyek az önmagunk szeretetét szabotálták életünk során. A Nap hullámvarázsban megjelenő Kutya jegy felhívja figyelmünket arra, hogy leváljunk a régi mintákról, engedjük el a régi sebeinket és töltsük fel helyüket a feltétel nélküli szeretet erejével. A Nap hullámvarázs segítségével együtt, ha végre elfogadjuk és szeretjük önmagunkat automatikusan ragyogni fogunk, mely, mint a fény, vonzani fogja a hasonló gondolkodású és úton járó személyeket, akikkel együtt mehetünk tovább utunkon.

Mantra:
Feloldok a szeretet érdekében,
Szabaddá téve a hűséget.
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

10.Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés:
“Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

Kin 49* Vörös Planetáris Hold* 09. 04

vizesesA Planetáris tónussal ma kiteljesedik a Nap hullámvarázs témája. Ma bátran megmutathatjuk a Világnak milyen belső fényünk ragyogása.

Hold ma elhozza számunkra az érzelmi megtisztulás lehetőségét, ezáltal egy igen érzelmes nap elébe nézünk. Figyeljük meg hogy mely szituációban, helyzetekben törnek ránk érzelmi fellángolásaink, vagy akár hevesebb indulatok. Érdemes megállni és egy picit akár hátrébb lépve ránézni ezekre a helyzetekre, mert egy új nézőpontot világíthatnak meg, esetleg ráláthatunk azon hiányosságokra, melyek ezeket kiválthatják. Engedjünk hát szabad folyás érzelmeinknek, de ne merüljünk el az Önsajnálatban! Észleljük, tudatosítsuk az okokat és engedjük el! Ániccsa!

Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a belső középpontunkat és innen cselekedjünk. Ne a hiányt lássuk meg, hanem a jelenben rejlő lehetőségeket és a bennünk rejlő értékeket, mert ezek támogatják növekedésüket, kiteljesedésünket. Ebben ma a Nap is támogatásunkra siet.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy tisztítsak,
Előállítva az áramlást.
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem a navigáció ereje vezet utamon.

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
„Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”