Kin 69* Vörös Önálló Hold* 09. 24 Galaktikus Aktiváló Portálnap

buhddamoonA Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével tör be hozzánk ma a Hold jegye, mely elhozza számunkra az érzelmi szintű felpezsdülést.

A Világáthidaló hullámvarázsban megjelenő Hold jegy segítséget nyújt, hogy feldolgozzuk, elengedjük a gyermekkori sérüléseinket, ezzel meggyógyítván belső kritikus Énünket. Figyeljük meg, hogy mely szituációkban leszünk ma érzékenyebbek, mert azzal a területtel kell ma dolgoznunk. A Hold megtanít bízni belső folyamatainkban, és segít „meghúzni” a határainkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy falakat kell, húzzunk magunk köré! Csupán annyit jelent, hogy meg kell tanuljuk a visszajelzéseket meghallani, meglátni és nem a véleményekre hallgatni. A mai napon hajlamosak lehetünk kissé a túlérzékenységre, az érzelmek vagy akár az indulatok kiáradására. Ne oldódjunk fel mások problémáiban. Tartsuk meg saját terünket, belső stabilitásunkat. Maradjunk empatikusak, hallgassuk meg, de ne vigyük a hátunkon mások terheit is! Ezzel sem nekik sem önmagunknak nem segítünk, sőt; tőlük elvesszük a lehetőséget a fejlődésre, magunktól pedig értékes időt és energiát megtagadunk meg, melyet akár önmagunk fejlesztésére is fordítatnánk.

Ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy ez által az érzelmi gyógyulás által, megtervezzük, hogy hová szeretnénk eljutni, és ehhez milyen energiákra, potenciálokra van szükségünk. Engedjük, hogy a Hold fénye megvilágítsa, majd elmossa az utunkban álló akadályokat.

Mantra:
Meghatározok, hogy tisztítsak
Megszabva az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
“Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.”

Kin 68* Sárga Elektromos Csillag* 09. 23

Royal_starfish_(Astropecten_articulatus)_on_the_beachA mai napot a Csillag szépsége és harmóniája ragyogja be, megmutatja számunkra az arany középutat, mely elvezet célunkhoz.

A Csillag jegye arra kér, hogy bízzunk önmagunkban, tegyük fel a kérdést magunknak; kivé szeretnék válni, mit szeretnénk a világban látni. Kövessük szívünk útját, miközben maradjunk nyitottak a kívülről érkező tanításokra és ezeket építsük be életünkbe. Törekedjünk tudatosan a harmóniára a kapcsolatainkban, életünkben és önmagunkban is. Mindenki egyéni múltja, fejlődése és tapasztalatai alapján határozza meg önmaga számára ideális életét, és ezt tiszteletben kell tartanunk. Nem ítélkezhetünk felettük és nem is kényszeríthetjük rájuk saját nézeteinket. Lássuk meg a világunkról alkotott „idealizált” képet, melyet mi teremtettünk és engedjük, hogy a Világáthidaló segítségével ez távozzon életünkből. A látszólagos diszharmónia mögött vegyük észre a RENDet. Tartsuk fókuszunkban, hogy Tökéletes soha semmi nem lesz. Mindig, mindent lehet fejleszteni, változtatni. A Mi feladatunk, hogy meglássuk a Tökéletlenségben, a diszharmóniában is a lehetőséget!

Használjuk a Csillag kreatív energiát arra, hogy valami szépet alkossunk, esetleg dekoráljunk, barkácsoljunk, rendezzük át az otthonunkat. Engedjük át magunkat a szépségnek és az eleganciának. A lényeg hogy tiszta szívvel alkossunk.

Mantra:
Aktiválok a gyógyítás érdekében
Megkötve a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”

Megerősítés:
“Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”

Kin 67* Kék Lunáris Kéz* 09. 22

LettingGo-detail-smallA Lunáris tónus a hullámvarázs kihívását mutatja meg számunkra. Ez a nap kétséget, sőt esetenként akár félelmet is ébreszthet bennünk. Előhozhatja mindazon külső dolgokat és bennünk rejlő akadályokat, amelyeket nem tudunk lezárni, befejezni, attól tartván, hogy a végkimenetel számunkra nem lesz kedvező, vagy érzelmileg megvisel.

A Kéz jegye elhozza számunkra az érzelmi gyógyulást, a megnyugvást. Segítséget nyújt ahhoz, hogy lezárjuk ezeket a dolgokat. Vizsgáljuk meg az „ellenérveket”fedezzük fel, hogy honnan erednek ezek az érzések? Tegyük fel önmagunknak a kérdést, mi az, amire igazán vágyunk? Vegyük észre, hogy mi az, ami ezt meggátolja, hátráltatja, és engedjük azt el életünkből. Hiába vágyunk valami újra, valami másra, ha az életünkben nincs meg hozzá a kellő tér, idő vagy energia… Csináljunk hát teret ezeknek az új energiáknak. Készítsünk leltárt, esetleg írjuk össze, mik azok a dolgok, szokások, szerepek, amiket az elkövetkező napokban szeretnénk elengedni.

Érzelmileg elég érzékeny időszak előtt állunk, jó, ha megőrizzük belső stabilitásunkat. Ehhez segítséget nyújt, ha meditálunk, tudatosan fókuszáljunk céljainkra, terveinkre. Kiegészítésként további támogatást nyújthat, a hónap energiáinak megfelelően összeállított Bach-virágesszencia is, mely segít az érzelmeink harmonizálásában.

Mantra:
Polarizálok a tudás érdekében
Stabilizálva a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem az öngerjesztés ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”

Megerősítés:
“Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”

Kin 66* Fehér Mágneses Világáthidaló* 09. 21

1450832_10151817778942909_50868572_n-300x300A mai nappal egy új hullámvarázs veszi kezdetét, a Fehér Világáthidalóé. Ez a jegy az átváltozást hordozza magában azáltal, hogy felhívja a figyelmünket azon szituációkra, személyekre, vagy szokásokra, melyeket az elkövetkező időszakban el kell, hogy engedjük Önmagunk érdekében.

A Világáthidaló képviseli a megbocsátást és az alázatot is. Ez azt jelenti, hogy most jött el az idő, hogy szembenézzünk az elmúlt hónapokban felbukkanó történésekkel és megbocsátva önmagunknak és másoknak, elengedjük és alázattál átadjuk az irányítást az Univerzum felsőbb erőinek. Ne engedjünk a ragaszkodás és/vagy az irányítás vágyának. Ebben az időszakban, amiben most járunk, mindaz eltűnik, aminek nincsen már helye életünkben. A kérdés csak az, hogy felkészülve ér e bennünket ez a drasztikus változás, vagy sokk-hatásként… Tudatosítsuk magunkban, hogy a változás jár némi áldozattal, de a nyeremény, a sikerélmény szintén ott vár csak ránk. Ne felejtsük, hogy a világon minden változik, semmi sem marad állandó.

Váljunk kissé passzívvá és engedjük, hogy a dolgok kirajzolódjanak, az események csak megtörténjenek. Tudatosítsuk, hogy így van REND. Ez a körforgás az élet minden területén megtalálható: ahogy az évszakok változnak, a természet úgy követi ezt a rendet; fák rügyeznek, virágoznak, majd lehullajtják leveleiket és megpihennek a hosszú téli napok alatt, hogy erőt gyűjtve tavasszal újra kezdhessék, előröl.

Mantra:
Egyesítek, hogy kiegyenlítsek
Vonzva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
“Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”

Kin 65* Vörös Kozmikus Kígyó* 09. 20

1622242_722603471140486_2628783347782413510_nA Kozmikus Kígyó jegyével zárul a Vörös Égenjáró hullámvarázsa. Eljött az idő, hogy az elmúlt napokat összegezzük és megbékéljünk tanulságaival.

A Kígyó a test bölcsességére, az Életkedvre hívja fel figyelmünket. Vegyük észre, mit súgnak ösztöneink és a szerint cselekedjünk. A Kígyó ma feltölt bennünket és életünket lelkesedéssel és szenvedéllyel. Vizsgáljuk meg életünk mely területére férne rá leginkább ez a pezsgő energia és engedjük át magunkat ennek. Tudatosítsuk ezen felfedezéseket: hol engedünk a megszokásoknak, a rutinnak..? Hol maradt bekapcsolva a „robot-pilóta”? Váljunk ma nyitottá ezen üzenetekre, legyünk spontának, figyeljünk megérzéseinkre, mert üzenetet tartogatnak számunkra.

Ünnepeljük az Életet és a benne lévő szépséget! Ha az idő engedi, menjünk ki a szabadba, töltekezzünk fel az őszi napsugár energiáival. Élvezzük, érezzük át, ahogy felébred életerőnk, életkedvünk! Ma kényeztessük magunkat finom étellel, masszázzsal, vagy egy jó forró fürdővel!

Mantra: 
Kitartok a túlélésért
Túlhaladva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát,
A jelenlét kozmikus tónusává
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
“Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Kin 64* Sárga Kristályos Mag* 09. 19 Galaktikus Aktiváló Portálnap

1902218A Kristályos tónus ma segíti az elmúlt napok tanulságának felismerését, a Sárga Mag nap pedig a felfedezett értékeinkre és az ezekből adódó lehetőségekre hívja fel a figyelmünket. Mindezek mellett a mai egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is, mely felerősíti a Mag nap energiáit.

Az Égenjáró felfedezésével, az elmúlt napokban rálelhettünk olyan esszenciákra, MAGokra önmagunkban, melyek készen állnak a változásra! A GAP nap erejével ma csakis rajtunk áll a döntés, hogy mihez kezdünk ezzel a nagyszerű lehetőséggel: megelégszünk e azzal a tudattal, hogy ezek a kincseknek már úgyis a birtokukban vannak, vagy pedig felelősséget vállalunk értük és segítségükkel megtesszük az első lépéseket céljaink felé.

Teremtsünk magunknak időt, és teret a befelé forduláshoz. Gondozzuk, ápoljuk ezeket az új ajándékokat, hogy segítségükkel valami többé válhassunk, mellyel egy nagyobb érdeket szolgálhatjuk. Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük!

Mantra:
Szentelek, hogy célozzak,
Egyetemessé téve az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával.
Engem az intelligencia ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
“Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
“Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Kin 63* Kék Spektrális Éjszaka* 09. 18

belső csillagA Spektrális tónussal, ma elkezdődik a leválás az Égenjáró hullámvarázsról. Az Éjszaka egy belső utazásra invitál bennünket az álmok országába.

Az elmúlt napok kutakodásában felfedezhettünk olyan rejtett részeinket, melyekkel nem szívesen szembesültünk. A mai napon az Éjszaka energiáinak segítségével a mélyére hatolhatunk ezeknek, hogy meglássuk a bennük rejlő ajándékokat. Ezek lehetnek régi sérülések, negatív érzelmek vagy gondolatok, de hogyha jobban megvizsgáljuk őket, könnyen megérthetjük, mire hívják fel figyelmünket. Azáltal, hogy immáron nem félünk tőlük, és nem elnyomjuk őket; a fénybe emelhetjük, és a beépíthetjük tanításukat.

Igen érzelmes nap lesz ez a mai, ne hagyjuk, hogy a szomorúság vagy a depresszió úrrá legyen rajtunk! Engedjük el félelmeinket, kétségeinket, és mindig lássuk meg a dolgok pozitív oldalát: „Sosem veszítek; vagy nyerek, vagy tanulok belőle!” Ma csendesedjünk el egy picit, forduljunk magunk felé szeretettel és nyugalommal. Hagyjuk, hogy az Égenjáró megmutassa a bennünk rejlő kincseket. A mi felelősségünk az, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük!

Mantra:
Feloldok, hogy álmodjak,
Szabaddá téve az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az elengedés spektrális tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés:
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”