Kin 137* Vörös Rezonáns Föld* 12.01 MAG nap

Vito Loli-カイ-10Helló December! Egyre közelebb kerülünk a Fény megszületéséhez, hiszen minden rendszer, mindennel összefügg; mindegy, hogy az Maja, Katolikus, Zsidó, vagy csupán a Természet rendje, ez az időszak mindig a befelé fordulással, önmagunkkal tisztába kerülésével függ össze. Az Amerikai ünnepek közt szereplő Hálaadás is arról szól, hogy végig vesszük az Életünket, miért vagyunk hálásak, mi az a minőség, ami jó hogy körülvesz bennünket.

Így nem meglepő, hogy most a mai jegy is arra szólít fel bennünket, hogy álljunk meg egy percre és vegyük észre a Jelen pillanatot Életünkben. Az elmúlt napokban felfedezett képességeinkhez célt párosítottunk és megszületett a döntés, IGEN, ezt választom és elindultunk utunkon! Ma ezt a szándékot, ezt a döntést feltölti az Univerzum támogató energiája, segítvén az előremozdulást. A Rezonáns tónus az abszolút középpontja a hullámvarázsnak, ez az a nap amikor „Befelé és Felfelé” kell koncentráljunk. Ma ehhez a Föld jegye külön támogatást nyújt azáltal, hogy segít bennünket leföldelődni az ITT és MOSTban. Arra kér, hogy most már ne hátra tekintgessünk, de ne is a jövőbe révedezzünk, hanem lássuk meg a bennünket körülvevő lehetőségeket, a kiaknázatlan területeinket, melyek már türelmetlenül várják, hogy az Ő útjukra lépjünk. Ez a nap egy óriási lehetőség arra, hogy itt és most tudatosan IGEN-t mondjunk az életünkre, annak minden kihívásával, nehézségével, örömével és kalandjával együtt. Amennyibe ezt meg tudjuk tenni elengedve az elménk által kreált valóságokat, az előítéleteket, az érzelmi harcokat, akkor megtapasztalhatjuk a Vörös Föld egy óriási ajándékát: a szinkronicitást. Ilyenkor könnyedén előfordulhat, hogy valamilyen „véletlen folytán” éppen azt kapjuk, vagy valami olyan esemény történik, amire már régóta vágyunk, netán véletlenül olyan emberre futunk össze, aki segítségünkre lehet célunk előremozdításában. Ezen szinkron események a jelzőfények az utunkon. Ha sok ilyenben van részünk, az azt jelenti, hogy a saját utunkon haladunk, a megfelelő irányba, és a Szellem is támogat minket, hiszen úgy alakítja a világot, hogy az segítségünkre legyen mindig a kellő pillanatban.

Ma álljunk meg és figyeljünk a körülöttünk történő eseményekre. Maradjunk semlegesek, hagyjuk, hogy a dolgok kissé leülepedjenek és így vizsgáljuk meg őket. Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, ne essünk a túlmagyarázás hibájába. Érezni fogjuk, ha egy Jel megszólít bennünket, ha Tudatunkat a Jelenben tartjuk.

Mantra:
Levezetek a fejlődés érdekében
Ösztönözve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

7. Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Kin 136* Sárga Ritmikus Harcos* 11.30 MAG nap

For_AdventureA mai MAG nap a Sárga Harcos jegyében telik, aki bátorsággal tölt fel, hogy merjünk belső hangunk szerint cselekedni és támogat bennünket, hogy a Ritmikus tónusban meghozzuk a döntésünket.

A Harcos ma feltölt bennünket erővel és bátorsággal, hogy „harcba” indulhassunk célunkért. A tegnapi nap folyamán feltérképezhettük az odáig vezető utat és rálelhettük „fegyvertárunkban” a célunkhoz szükséges képességekre, eszközökre. Most elérkezett a döntés ideje, az elhatározásé, hogy nekivágunk-e. Bár a nap energiái cselekvésre késztetnek, most mégis álljunk meg egy pillanatra és találjunk rá belső stabilitásunkra, belső várunkra ahová mindig visszatérhetünk feltöltődni, erőt meríteni. Tudjuk, hogy ez a hely mindig hazavár bennünket, akár vesztes, akár nyertes volt csatánk. Gyűjtsük össze bátorságunkat és döntsünk úgy, hogy belevágunk az új kalandba. A félelem és a kételkedés az, amely leginkább blokkolja a kapcsolatunkat Magasabb Részünkkel. Bízzunk képességeinkben, önmagunkban és a Szellemi útmutatásban! Ez a bizalom elengedhetetlen ahhoz, hogy meghalljuk az isteni gondviselés hangját, mely végigkísér bennünket utunk során.

Vállaljunk felelősséget képességeinkért, a lehetőségeinkért és a döntéseinkért is. Ma is, mint mindig a döntés a mi kezünkben van: cselekszünk azért, hogy fejlődjünk és jobb legyen életünk, vagy megmaradunk a „boldog tudattalanság” állapotában, megelégedvén azzal, hogy tudjuk mire lehetnénk képesek, de mégsem cselekszünk mert a „fejünkben” már ezt régen előre lejátszottuk.
Ne engedjük, hogy félelmeink, kishitűségünk lekorlátozzon bennünket! Rántsuk elő kardunkat és induljunk a csatánkba!

Mantra:
Szervezek, hogy kérdezzek
Kiegyenlítve a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”

Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Kin 135* Kék Felhangos Sas* 11.29 MAG nap

bigthinkA mai MAG napon a Sas és a Majom új távlatokat nyit meg előttünk, melyet a Felhangos tónus, lendületével támogat. Elérkeztünk a hullámvarázs cselekvés szakaszába, így most már a tetteké a szó.

Használjuk ki a mai napot arra, hogy végiggondoljuk, hogyan tudnánk a legjobban meghatározni célunkat, mi legyen a következő lépés és azt is, hogy milyen eszközeink vannak „fegyvertárunkban mindezek eléréséhez. Hagyjuk szárnyalni ma vágyainkat, látomásainkat, engedjünk nekik szabad áramlást. Most, hogy a Majom ránk kényszerített egy új nézőpontot, lássuk meg, hogy is néz ki ez „madártávlatból”. Távolodjunk el a szituációtól, vonódjunk ki belőle érzelmileg és lássuk meg higgadt fejjel, amit a Sas mutatni akar. A Sas felrepül, és látja, hova vezet az út, amin haladunk. Látja előre a kanyarokat, az elágazásokat és a tévutakat is. Azonban az égből, saját nézőpontjából látja azt a célt is, amerre tartunk. A mai MAG nap energiáját használjuk fel arra, hogy megerősítsük magunkban a kitűzött célt. Lássuk magunk előtt, ahogy elérjük, ahogy megünnepeljük a beteljesülést! Ma este lefekvéskor gondoljunk erre, érezzük, ahogy eltölt a sikerélmény és a bizonyosság és ebből merítsünk erőt. Használjuk a Sas erejét és kitartását, hogy mindezt véghezvihessük.

Mantra:
Megerősítek, hogy teremtsek,
Irányítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
„Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Kin 134* Fehér Önálló Varázsló* 11.28 MAG nap

6a00d83452056669e201a3fd1177b0970b-500wiA Majom hullámvarázs felkavarta az állóvizet, amiben voltunk azáltal, hogy az eddig biztosnak hitt valóságunkat alapjaiban rázza meg. Az Önálló tónus ma segít stabilizálni a hullámvarázs alatt kitőzött céljainkat és bennünket is. A Varázsló jegyével a mai nap arra kér, hogy tűzzünk ki részcélokat, és higgyünk a bennünk rejtőző Mágus, teremtő erejében.

A Varázsló MAG nap a Szellemünkkel a bennünk élő mágussal veszi fel a kapcsolatot. A Majom hullámvarázzsal együtt pedig emlékezetünkbe idézi azt az időt, amikor gyermekként hittünk a Csodákban, a „Boldogan éltek míg meg nem haltak”-ban, a Happy End-ben! Arra kér, hogy váljunk ma mi magunk azzá a szegény vándorrá, aki önzetlenségével és hitével kiérdemli a bizalmat, rálel az útmutatókra, legyőzi a távolságot, a sárkányt és végül elnyeri méltó jutalmát! Tehát a mai napon, a hitünkön kell dolgozni. Vállaljuk fel erőnket, képességeinket, mely az önelfogadásból, és fejlődésed iránti elkötelezettségből ered. Nézzünk szembe félelmeinkkel, bizonytalanságunkkal, és használjuk tanításukat, integráljuk őket életünkbe. Higgyünk Önmagunkban, abban, hogy ha valamit szívvel, lélekkel akarunk és megtesszük érte minden tőlünk telhetőt, akkor belép az Univerzum támogatása és átsegít bennünket a nehézségeken.

A Hit hegyeket mozgathat meg, ez minden harcművészet egyik alapja, erről szól minden sikerkönyv. Tudatosítsuk magunkban, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja, az bennünket is csak előre vihet! Engedjük el a személyiség akaratát, az irányítási vágyat, hogy minden a lehető legkönnyebben és lehetőleg csak a mi javunkat szolgálja. Amint elkezdünk egy nagyobb EGYségben gondolkozni, megtörténik a Csoda! Itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a csodákat életünkbe, és újra elhiggyük, hogy a varázslat létezik, csak mi nem éltünk vele eddig.

Mantra:
Meghatározok, hogy varázsoljak
Megszabva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A forma önálló tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Kin 133* Vörös Elektromos Égenjáró* 11.27 MAG nap

science-110912-001-617x416Az Égenjáró MAG nap energiái ma támogatást nyújtanak abban, hogy felfedezzük önmagunk határait, tágítsuk nézőpontunkat, és hogy kimerészkedjünk a komfort zónánkból.

A Majom hullámvarázs alázatra szólít fel bennünket, ha nincsen meg az alázat, akkor bizony térdre kényszeríthet. Ma az Égenjáró segítségével felfedezhetjük a kiutat azáltal, hogy megadjuk magunkat ennek az erőnek. Bármi is jön, bármilyen nehéz is a helyzet, tudatosan figyeljük meg a szituációt és lássuk meg hogy ez mit vár tőlünk. Még a legkisebb változtatási hajlam, a szándék és a tett együttes ereje is segíthet, hogy egy kissé kiemelkedjünk az ingoványból, és megláthassuk az utat! Az nem visz előre, ha kapálódzunk, kétségbe esünk, mert ezzel csak még mélyebbre süllyedünk. Használjuk az Égenjáró támogatását ma abban, hogy felfedezzük a lehetséges kiutat. Nem kell, hogy lássuk a lépcső tetejét ahhoz, hogy felérjünk oda, elég, ha egyszerre csak egy lépcsőfokra koncentrálunk és annak a leküzdésére törekszünk. A mostani felerősödött energiák, próbálnak bennünket a komfort zónánkból kitessékelni. Hol finoman, hol erélyesebben. Ne felejtsük el, hogy minden nagyszerű dolog, a komfortzónánkon kívül található! Tanuljunk a régmúlt eseményeiből, hibáiból és most döntsünk másként! Ezek az események, körülmények, melyekkel nem tudunk mit kezdeni, amelyek spontán módon, váratlanul és készületlenül érnek minket megmutatják életünk és bensőnk azon területeit, amelyeken érdemes tovább dolgoznunk.

Nem most van itt az ideje, hogy visszahúzódjunk a csigaházunkba, hogy nyalogassuk a sebeinket. Használjuk ki a következő 8 MAG nap erejét a fejlődésre, változtatásra, a VÁLTOZÁSRA! Soha nem késő elkezdeni és most hatalmas lépést tehetünk önmagunk és boldogságunk felé, ha magunkra fordítjuk ezen energiákat!

Mantra:
Aktiválok, hogy felderítsek
Megkötve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 132* Sárga Lunáris Ember* 11.26 MAG nap

the-three-monks-carol-mclaganMa a Lunáris tónussal és az Ember MAG energiáival kiéleződnek az ellentétek életünkben azon területekkel kapcsolatban, amelyet a Majom megbolygatott a tegnapi nap folyamán. Ez megnyilvánulhat abban, hogy érzelmi és gondolati világunk két külön irányba húz és nem tudjuk melyiket is kövessük.

Ne engedjük, hogy ez szétfeszítsen bennünket. Használjuk a Majom könnyedségét és játékosságát, ezáltal képesek leszünk eltávolodni a feszültségtől és más szemmel nézni az adott helyzetre. Lazuljunk el és engedjük, hogy ez a játékos könnyedség támogassa a mai Sárga Ember energiáit, mely így képes lesz felülírni az eddig rosszul működő mentális mintákat és a tudatalattinkban tárolódott hiány-mintákat. Az Ember a bőség kelyhének jelképe, ezért feszegeti a kérdést: vajon mi az, ami az öröm és beteljesülés érzetét hozza el nekünk. Engedjük, hogy ma erre ráleljünk és törekedjünk arra, hogy saját „kelyhünket” feltöltsük. Szükségünk lesz rá, ebben az egyre erősödő energiákkal teli napokban. Engedjünk ma utat a beérkező MAG nap energiáinak, nyissuk meg szívünket, hogy elvárások és hiányok nélkül beléphessen életünkbe a Szellem ereje.

A mai nap arra kér bennünket, hogy tisztítsuk meg Testünket, Lelkünket a régi mintáktól, melyek elhitetik velünk, hogy túl kevesek, vagy akár éppen azt, hogy túl nagyok vagyunk. Ha tehetjük, ma lazítsunk kicsit időbeosztásunkon, és tisztítsuk meg az elménket a fölösleges gondolatoktól. Erre tökéletes meditációs technika a Vipasszana meditáció.

Mantra:
Polarizálok, hogy befolyásoljak
Stabilizálva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A kihívás lunáris tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”

Kin 131* Kék Mágneses Majom* 11.25 MAG nap

sandbox-ka-monkey-playing-with-earth-960A mai nappal elérkeztünk mind a MAG napok, mind a Tzolkin közepéhez. A Majom jegyével kezdetét veszi egy új hullámvarázs, mely a maga trükkös módján egy új nézőpontra kényszerít bennünket. Legyünk felkészültek bármire az elkövetkező 13 napban.

A Majom az elkövetkező időszakban a belső gyermeki énünket szólítja meg, arra kérve bennünket, hogy váljunk ismét nyitottá, játékossá, érdeklődővé. Figyelmeztet, hogy ne vegyük túl komolyan az életet, legyünk könnyedek és készek a játékra. Biztosak lehetünk abban, hogy most szinte semmi nem a terveink szerint fog alakulni. Ne bosszankodjunk rajta, nézzünk rá humorral egy távolabbi nézőpontból, mert ha ez így történik, bizonyosan valami új nézőpontot, új lehetőséget szeretne velünk tudatni.
Engedjük ma el a racionalitást, a logikus gondolkodást. Ne akarjunk mindenáron végigvinni akaratunkat, hagyjuk, hogy most a cél válasszon ki bennünket! A mostani erős energiáknak köszönhetően előfordulhat, hogy túlságosan is „rágörcsölünk” egy-egy szituációra, vagy beleeshetünk a komolyság csapdájába. Ilyenkor tudatosítsuk magunkban, hogy most pont annak jött el az ideje, hogy megtanuljuk  az életünket egy új módon élni: könnyedséggel, humorral, és rengeteg spontaneitással. Engedjük el magunkat és tanuljunk könnyedén a Majomtól.

Vizsgáld meg belső gyermekedet, van-e olyan sérülése, mellyel eddig még nem dolgoztál, vagy még ott rejlik tudatalattidban, mert a Majom most kiforgatja az összes „belső zsebeinket”, belenéz minden kis „csücsökbe”. Jobb, ha erre felkészülünk és humorral orvosoljuk ezeket a sebeket. Ha valami túl keménynek és nehéznek tűnik, akkor túlozd el annyira, hogy nevetni tudj rajta. Ne feledjük a nevetés a legjobb orvosság.

Mantra:
Egyesítek a játék érdekében
Vonzva a káprázatot
Lepecsételem a mágia hasznosítását
A cél mágneses tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.”

Megerősítés:
„Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.”