Kin 159* Kék Elektromos Vihar* 12.23

SONY DSCA mai napon a Vihar segít bennünket, hogy rátaláljunk a célunkhoz vezető útra. Tekintsünk a Viharra úgy, mint egy tisztító zivatarra, mely után édes az újjászületés. Engedjük, hogy a Vihar magával ragadja mindazt, ami hátráltat, ami kétségeket ébreszt bennünk, hogy ne maradhasson utána más, mint az arany középút. Az út melyen könnyedebben elérhetjük célunkat.

A Vihar jegye a hullám elején abban támogatnak minket, hogy letegyük mindazokat az illúziókat, akadályokat, melyek blokkolják a kibontakozásunkat. A kérdés csak az, hogy vajon készen állunk e arra, hogy mindazt ami látszólag vagyunk, feláldozzuk azért akivé válhatnánk? Vajon mi az amiért legbelül ellenállunk az átalakulásunknak, beérésünknek, fejlődésünknek? Vajon melyik régen berögzült félelmünk, hiedelmünk az, mely elhiteti velünk inkompetenciánkat? Ma lehetőséget kapunk arra, hogy ezen elmélázzunk, és ha úgy döntünk, akár el is engedjük ezeket. A Döntés csak rajtunk áll. Ne felejtsük el azonban azt, hogy általában mindig az az út, az a választás visz előre melyért szembeszállunk és legyőzzük félelmeinket. A Vihar ma mindezeket lebontja életünkből, ha nyitottá válunk a segítő rombolására. Nem szükséges, hogy ezek tragédiák vagy látszólagos veszteségek legyenek. Ha készen állunk az elengedésre, bármi legyen is az, akkor a Vihar támogat bennünket abban, hogy újjászülethessünk.

Tudatosan fedezzük ma fel elakadásaink gyökér okát, hogy mi hajthassunk fejet a Vihar tombolása előtt, így meggátolva az ártó pusztítás. Így csupán azt veszi el tőlünk, amitől már amúgyis szívesen megszabadulnánk. Igen, a Vihar ma alázatra tanít! Tudatosan adjunk fel mindent, ami az elszakadás vagy korlátozottság illúzióját állandósítja bennünk. Engedjük, hogy a Vihar földig rombolja a hamisságot, hogy helyébe az új Igaz valónk léphessen.

Mantra:
Aktiválok, hogy katalizáljak
Megkötve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció:
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

Kin 158* Fehér Lunáris Tükör* 12.22

1209860-bigthumbnailA mai napon visszatükröződnek azok a dolgok, hiányosságok, melyek visszatarthatnak bennünket a fejlődésünkben. A Lunáris tónus által megjelenik a kihívása a hullámvarázsunknak, jelen esetben, a Föld hullámvarázsnál az, hogy mennyire tudunk stabilnak maradni, „két lábbal állni a földön”.

A Tükör ma rákényszerít arra, hogy szembe nézzünk azon árnyékoldalunkkal, félelmeinkkel, melyek leblokkolnak, megrekesztenek. A kulcsszavak a mai napon az elfogadás, elengedés és a bizalom a Rendben. A félelmeink eltorzítják a valóságunkat, általuk másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. Nem szabad, hogy ezek leblokkoljanak bennünket! Nincs semmi, ami végleges, minden folyamatosan változik, átalakul, elmúlik. Vizsgáljuk meg mi az, amitől félünk, mennyire reálisak ezek az érzelmek. Segít, ha visszalépünk egyet és nem engedjük át magunkat a kétségbeesésnek. Használjuk a Föld energiáit és merítsünk nyugalmat, bátorságot a belső központunkból. Tudjuk, hogy mindennek meg van az ideje és Rendje, ne szaladjunk nagyon előre, kár előre azon rágódni „mi lesz ha..”!

Ma olyan visszajelzéseket is kaphatunk mások által, ami éppen az árnyék oldalunkkal szembesít bennünket. Ha például valaki a mai napon érzelmileg megérint, vagy felkavar bennünket, nézzünk rá arra, hogy melyik tulajdonsága az, ami ennyire kibillentett bennünket, mert az biztosan bennünk is megtalálható. El kell fogadjuk, hogy ez a részünk is hozzánk tartozik, meghatároz bennünket, ezért szeressük ezen én-részünket is.

Mantra:
Polarizálok, hogy visszatükrözzek,
Stabilizálva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Kin 156* Sárga Kozmikus Harcos* 12.20

08gral1A tegnapi nappal véget ért a Galaktikus Aktiváló napok sora, ma pedig a Kozmikus tónussal lezárjuk a Mag hullámvarázst! Tisztán, új képességgel, lehetőséggel telve állhatunk a most kezdődő új időszak előtt. De ehhez el kell engednünk a múlt terheit, melyek a Mag hullámvarázs alatt felgyülemlettek.

Ma alkalmat kapunk arra, hogy megvizsgáljuk, hová is sikerült eljutnunk az elmúlt 52 nap alatt és hogy milyen értékeket, képességeket és új tulajdonságokat találtunk meg magunkban. Eljött az ideje, hogy számot vessünk az elmúlt napok tanulságaival és békességgel elengedjük az elmúlt 52 nap történését. A Harcos ma összehangolja a szívet és elmét, így alkotva Egységet bennünk. Az elmúlt időszak fejlődése, melyet Önmagunkban megéltünk egy nagyszerű eszköz volt arra, hogy kialakuljon bennünk a Harcos által hordozott minőség: a kegyelem és az együttérzés.
Fogalmazzuk meg magunkban, – de akár ki is mondhatjuk hangosan-, hogy a jelenlegi képességeinkkel milyen új célt szeretnénk kitűzni magunk elé, hogy a holnap induló Föld hullámvarázzsal ezt stabilizálni tudjuk majd. Bátran bízzunk képességeinkben, hiszen ez bizalom a feltétele annak, hogy hozzáférhessünk az isteni útmutatáshoz.

Ha van egy kis időnk, reggel üljünk le – akár csak pár percre is – Kelet felé, és kérjük az előttünk járó vezetőink segítségét, kegyelmét. Hagyjuk, hogy feltöltsön bennünket Fénnyel és Szeretettel. Így bátrabban vághatunk neki a mai napnak, mert tudjuk, a segítség belőlünk érkezik, a belső középpontunkból. A belső stabilitásunkhoz pedig nincs szükségünk másra.

Mantra:
Kitartok, hogy kérdezzek
Túlhaladva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 155* Kék Kristályos Sas* 12.19 Galaktikus Aktiváló Portálnap

spirituc3a1lis-lc3a9lekgyc3b3gyc3a1sz-kc3a9pzc3a9sEgy hosszúnak tűnő időszak lezáró napjához érkeztünk. A Mai nappal véget ér az a közel 50 napos időszak, mely során kétszer 10 Galaktikus Aktiváló Portálnap és 20 Mag nap követte egymást. Ha belegondolunk, úgy vélem, mindannyian rengeteg tapasztalattal, tanulsággal és céllal lettünk gazdagabbak. Mindannyiunkban átíródtak a tervek, a célok, az elképzelések, mindazok, amiket önmagunk és az életünk kapcsán kigondoltunk.

A Kék Sas mai megjelenése egy igazán nagy lehetőségre irányítja figyelmünket. Ez a jegy a látomás, a vízió hordozója, ő az aki az önmagunkba, álmainkba és látomásainkba vetett hitünkkel dolgozik. Fogalmazzuk meg, mi az a nagy látomás, álom, amellyel dolgozunk önmagunkban. Milyennek képzeljük el azt a világot, amelyben élni szeretnénk? Milyenek benne az emberek, a kapcsolatok, az egymáshoz való odafordulás minősége? Ennek alapján értékeljük a jelenlegi környezetünket, munkánkat, kapcsolatainkat és döntéseinket. Vajon ezek jól szolgálják a látomásunkat? Vajon az, ahogyan élni szeretnénk, mennyire megvalósítható a mostani időkben? Vajon mi magunk mennyire tudjuk képviselni azt, amiben hiszünk, amit szeretnénk megtapasztalni.

Sokan bizalomra, biztonságra és szeretetteli kapcsolódásra vágyunk, de vajon mi oda tudjuk-e adni magunkat a másik embernek anélkül, hogy ő bebizonyítaná, hogy érdemes rá. Vajon mi meg tudunk-e nyílni bárkinek úgy, hogy őszintén kifejezzük igazságunkat, szeretetünket, sérülékenységünket, mindazt, ami mi vagyunk? Vagy arra várunk, hogy a világ megváltozzon, és akkor majd mi is alkalmazkodunk, és végre úgy viselkedünk, közeledünk másokhoz, ahogy azt mindig is szerettük volna. De vajon, ha mi magunk nem tudjuk behozni a mindennapjainkba azokat a minőségeket, tulajdonságokat, melyeket oly nagymértékben szeretnénk megtapasztalni a világban, akkor ki fogja azt behozni? Ha mi nem tudjuk képviselni tetteinkkel, szavainkkal és hitünkkel azt, amire vágyunk, és ha ezt minden ember így teszi, akkor hogyan fog megváltozni a világ?
Az átalakulás, a fejlődés, amit a világban szeretnénk megtapasztalni, saját magunknál kezdődik. Itt az ideje, hogy elkezdjünk hinni önmagunkban, abban, hogy mindaz, amivel dolgoztunk a Mag hullám során, most már nem egy begubózott mag, hanem egy aranytojássá formálódott ajándékcsomag, melyet mi hoztunk el születésünkkel a Föld számára, hogy általa segítsük a Felemelkedés folyamatát.

Hozzuk létre az együttérzés elixírjét, mely segít, hogy meglássuk, nemcsak nekünk nehéz alkalmazkodni ehhez a világhoz, hanem minden embernek. Legyünk bátrak, és merjünk sasokként szárnyalni az égen, akik csőrükben viszik ajándékaikat a világnak, hozzuk be mi azokat az értékeket a világba, amelyeket szeretnénk, ha egyetemessé válnának. Legyünk bátrak és bizakodóak, higgyünk álmainkban és önmagunkban!

Mantra:
Szentelek, hogy teremtsek
Egyetemessé téve az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

Kin 154* Fehér Spektrális Varázsló* 12.18 Galaktikus Aktiváló Portálnap

Elérkeztünk ennek az igen erőteljes és felkavaró időszaknak az utolsó előtti napjához, melyet a Fehér Spektrális Varázsló színez át, felerősítve az Isteni tudatossághoz való kapcsolódásunkat. A Spektrális tónussal megkezdődik a leválásunk a Mag hullámvarázsról; segít minket leválni mindarról, akik eddig voltunk, hogy felszínre törhessen az új énünk, akiért a hullám első 10 állomása alatt aktívan dolgoztunk.

A Varázsló ma felveti a becsület, a személyi erő és az irányítás kérdéskörét. Mennyire vállaljuk fel személyi erőnket, használjuk ki képességeinket, és vajon tényleg az Igaz cél érdekében tesszük-e mindezt? Mindaz, amire valóban vágyunk az kinek a vágya? Miért ragaszkodunk oly nagyon az irányításhoz? Mi motiválja akaratunkat: az elismerés, státusz vagy hírnév utáni vágy? Néha valami külső indíttatás, esetleg önös érdek vezeti tetteinket; de ez az akarat, nincs összhangban az Istenivel, ezért önmagán kívülre tekint válaszokért és erőért. Pedig az igazi erőnk az önelfogadásból, és fejlődésünk iránti elkötelezettségből ered. Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhanghoz és érzékenységhez.

Sokszor elfelejtjük, hogy mindenkiben megtalálható a Mágus, (vagy a Jó boszorkány :o), önálló Teremtők vagyunk. Mint minden jó Mágusnak, erőnket csakis a tiszta szív, és a jó szándék vezetheti! Vállaljuk fel személyi erőnket, azokat a képességeket, melyeket felfedeztünk magunkban, anélkül, hogy külső elismerésre, státuszra vagy hatalomra szeretnénk szert tenni általuk. Engedjük el az irányítás vágyát, meditáljunk és halljuk meg belső Mágusunk hívó szavát!

Mantra:
Feloldok, hogy varázsoljak
Szabaddá téve a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Kin 153* Vörös Planetáris Égenjáró* 12.17 Galaktikus Aktiváló Portálnap

385760_439494929430755_1328217959_n1A mai napon a Planetáris tónussal kicsúcsosodik a Mag hullámvarázs. Ma a formát ölt mindaz, amin az elmúlt napokban dolgoztunk. Az Égenjáró ezen új minőségnek, lehetőségnek az új Én-minőségünk felfedezésére buzdít bennünket.

Az újonnan felfedezett és mára már kiteljesedett tulajdonságainkkal ma eldönthetjük, milyenek is szeretnénk lenni. Az Égenjáró energiája ma megadja nekünk azt a bátorságot, mellyel kitágíthatjuk nézőpontunkat, határainkat, és beléphessünk az ismeretlenbe, hogy a legtöbbet hozhassuk ki új önmagunkból! Vágjunk hát bele bármilyen új feladatba vagy folyamatba, mely talán most még nehéznek és kényelmetlennek látszik az újdonságok miatt, de tudjuk, hogy minden erőfeszítésünk, amit fejlődésünkért teszünk, megduplázódik az idővel. Adjunk magunknak ma teret és időt, hogy feltérképezhessük valódi vágyainkat, melyek ezekkel az új minőségekkel ismét elérhető közelségbe kerültek. Engedjük el kételyeinket, félelmeinket és higgyünk vágyaink kiteljesedésben és az Univerzum, támogató erejében. Nem vagyunk egyedül ezen az úton!

Használjuk az Égenjáró által kapott kíváncsiságot, mely felfedezésre ösztönöz! Tapasztaljuk meg, mire vagyunk képesek, ha hiszünk önmagunkban és az Univerzumban! Lépjünk Tudatosan erre az új ösvényre! Ne felejtsük, hidak vagyunk Ég és Föld között!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy felderítsek
Előállítva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”

Kin 152* Sárga Szoláris Ember* 12.16 Galaktikus Aktiváló Portálnap

d68560a8d76ad1b20d20513bff6a0f5eA mai napon a Sárga Ember érkezik közénk a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével, és elhozza számunkra a bőség erejét. Ez a végtelen bőség és szeretet kelyhe, mely minden pillanatban ontja ránk ajándékait. Ahhoz, hogy ezt érezzük, tudatosan rá kell kapcsolódnunk, ki kell nyitnunk magunkat az energiáinak, hogy feltölthessen, segíthessen minket.

Ezen a napon egy újabb fordulatot vesz a Sárga Mag hullám energiája, és lassan elérkezik a betetőzéséhez. A bennünk lévő mag eközben arra vár, hogy megadjuk számára a teret, az időt az életünkben, hogy kibontakozhasson. A Sárga Ember azt üzeni, hogy ezt a napod szenteld annak, hogy megtisztítod magad a fölösleges gondolatoktól, az elvárásoktól, a hiánytól. Vizsgáld meg, életed mely területein érzel hiányt, ürességet, hol érzed azt, hogy a pohár inkább félig üres, mint teli. Ha rátaláltál, akkor kutasd fel, milyen érzéseid vannak ezzel a hiánnyal kapcsolatban. Esetleg másokat hibáztatsz érte, úgy véled, rajtad kívülálló okok tehetnek arról, hogy nincs meg benned a teljesség érzése? Ha ez így van, akkor itt az ideje, hogy felvállald a saját felelősségedet. Minden hiány, ami bennünk megszületik, azt jelzi, hogy hol hanyagoljuk el saját magunkat. Senki nem képes arra, hogy teljesen betöltse a bennünk lévő ürességet, erre egyedül mi magunk vagyunk képesek. Fedezd fel, hogy mi hozza el számodra az örömöt és beteljesülést. Amitől úgy érzed, kiáradsz, és általa eltölt a teljesség, a kielégültség érzete. Légy fogékony, és találd ki, mit tehetsz Te azért, hogy megtöltsd saját magad energiával. Nyisd meg magadat, és fogadd be a Mindenségből érkező szeretetet és fényt, hogy feltöltődhess általa. Ezt a szeretetet tudatosan azon területekre irányíthatod, ahol hiányt érzel, hogy általa feltöltsd az űrt, és teret engedj a benned rejlő képességek kibontakozásának.

A Sárga Ember elérhetővé teszi számunkra a fényűző ürességet, a szenvedélyes bőséget, miközben elhozza számunkra a legmélyebb igazságot és legtisztább szeretetet. A mi feladatunk pedig „csak” annyi, hogy megtisztítjuk magunkat, kitárjuk szívünk kapuját, és beengedjük rajta ajándékait.

Mantra:
Pulzálok, hogy befolyásoljak
Megvalósítva a bölcsességet
Lepecsételem a szabad akarat feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Karok kinyújtva a fej fölött; majd a kezek a fejcsúcson „V” alakot formálnak, egy kaput a mennyekbe.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus bőségszaru, örökké énekelem rajtad keresztül a spirálisan pörgő galaxisok adományait.”

Megerősítés:
„Nyitott kehely vagyok. Én vagyok a világegyetem bőségének örömteli megnyilvánulása.”