Egy Omniverzum diák gondolatai
Váradi Andrea beszél a Bach-virágterápia mindennapos használatáról, és a képzési lehetőségekről.
Spiritualitás és ezotéria egy fogorvos nézőpontjából, és a saját útjának tapasztalatai alapján. Érdemes megnézni!
Ma belépünk az új Maja hónapba, amely az idei, Kék Rezonáns Vihar év energiáinak betetőzését hozza el. Tavaly nyár óta rengeteg minden történt velünk. Mindenkinek sok egyéni tapasztalatban, élményben, és munkában lehetett része. Ez a hónap megmutatja, mit értünk el a Vihar év alatt.
A Planetáris, 10-es tónus mindig egy folyamat kiforrásának időszaka. Manifesztálja életünkben az előző 9 lépés során megtett cselekedeteink eredményét. Így ez a hónap megmutatja, hogy mindaz, amit az elmúlt 9 hónapban tettünk, mire volt elég.
Ez a hónap sok újdonságot, változást hozhat, bármilyen irányban. Mivel a Kék Kristályos Majom nappal indul, mely ráadásul még Galaktikus Aktiváló Portálnap is, várhatóan több olyan élményben lehet részünk, amelyre egyáltalán nem számítunk. A Majom energiái jellemzően a feje tetejére állítják a dolgokat, ezzel késztetve minket új nézőpontok és új igazságok megismerésére és beépítésére. Lehet, hogy olyan véleményt, visszajelzést kapunk, amelyre nem is gondoltunk volna. Figyeljünk ezekre, mert úgy mutatkoznak meg, hogy erős érzelmi reakciót váltanak ki belőlünk. Ezek mentén megvizsgálhatjuk, hogy az út, amit önmagunk számára kijelöltünk, elvisz-e a céljainkhoz. Ha negatív a visszajelzés, lehet, hogy egy kicsit változtatni kellene az irányunkon, de az is lehet, hogy teljesen új utakat szükséges feltárnunk ahhoz, hogy megérkezzünk oda, ahova szeretnénk.
Természetesen pozitív visszacsatolás is érkezhet felénk a környezetünkből, akár személyek, akár események által. Ezek, véleményem szerint, megerősítések, melyek azt hivatottak jelezni, hogy jó irányba haladunk. Ekkor érdemes megnézni, hogy milyen módon tudnánk még több energiát szánni mindarra a tevékenységre, amelyet folytatunk, hogy ezzel is segítsük a folyamatok előrehaladását.
Elevenítsük fel magunkban azokat a célokat, amelyeket az elmúlt, közel egy évben kijelöltünk életünkben, és amelyek elérése érdekében energiáinkat is megmozgattunk, cselekedtünk, változtunk. Fókuszáljunk ezekre, és nézzük meg, milyen visszajelzéseket hoz számunkra ez a hónap ezekkel a témákkal kapcsolatban. A világunkban minden bizonnyal megjelennek majd a válaszok tetteinkre. Mivel ez a hónap a megmérettetés időszaka is, tapasztalataink azt fogják megvilágítani, hogy megfejlődtük-e mindazokat a dolgokat, amelyeken a Vihar év alatt dolgoztunk. Így saját bőrünkön érezhetjük cselekedeteink okozatát.
Energetikailag is érdekes hónap ez, és nem csak a kezdő nap miatt. A Tzolkin palotáiban elérkezünk a második, Fehér teremhez, amely az információ befogadásáról, az új felfedezésekről, az elengedésről és leválásról szól. Figyeljünk az első hét napban a kívülről érkező impulzusokra, fogadjuk be az új információkat. Ezek mentén később lesz lehetőségünk arra, a Spektrális hónap során, hogy új összefüggéseket lássunk meg, új felismeréseket tegyünk önmagunkra és életünkre vonatkozóan. Ez az időszak tökéletes arra, hogy figyeljünk, mit értünk el mindazzal, amit 9 hónap alatt tettünk. Használjuk bölcsen ezt az időszakot, mert nagy tanításokat kaphatunk a környezetünkből önmagunkra nézve, és ezek beengedésével, és önmagunkba való beépítésével nagy lépéseket tehetünk a fejlődésünkben. Csak tőlünk függ, hogy ajándékként felhasználjuk-e ezeket az új nézőpontokat, vagy elfogadás és megismerés nélkül eltaszítjuk magunktól. Ha nyitottak maradunk, és megvizsgálunk minden visszacsatolást, új irányban és hatékonyabban, tökéletesebben cselekedhetünk. Fejlődni és változni soha nincs késő, ezt tartsuk tudatunkban, hiszen mindig dönthetünk úgy, hogy változtatunk, és így az események is máshogy alakulhatnak. A fókuszunk önmagunkon legyen, mert a változások mindig belőlünk indulnak. Ahogy mi változunk, úgy változhat a környezetünk, az események és a visszajelzések is.
Energetikai támaszként használhatunk magas rezgésű módszereket, hogy megtámogassák ezeket a folyamatokat. Ilyenek a Kristály Fény Esszenciák és a Bach-virágok tiszta rendszerei.
Életünk folyamatos fejlődés. Ebben különböző nézetek, módszerek és utak lehetnek segítségünkre. Önmagunk új szintre emelésében útmutatóul szolgálhat a Maja Naptár rendszere. Ez a szinkronárium a Gergely naptár 12:60-as osztottságával szemben 13:20-as rendszert használ. E két szám közül pedig leginkább a 13-as egység, a tónusok sora az, amellyel tökéletesen leírhatóak életünk fejlődési szakaszai. A 13 tónus egy hullámot ad ki, mely vonatkoztatható 13 napra, 13 évre, vagy a Maja Naptár 13 hónapjára is.
Egy ilyen hullám során mindig egy-egy újabb szintet fejlődhetünk meg, egy új feladat meglépésével, így biztosítva önmagunk számára a folyamatos tágulást, az állandó mozgást és változást. A hullám során minden tónus más-más energiát hordoz, és egymással összekapcsolódva megalkotják a fejlődés tökéletes mintáját. A folyamatban helye van a célnak, a kihívások felismerésének, az elmélyülésnek és a cselekvésnek csakúgy, mint az energiák lecsendesedésének, a tapasztalatok levonásának és a végső, könnyed elengedettségnek.
Mint minden Vízöntő-kori rendszer, a Maja Naptár is összefűzhető más, magas rezgésű módszerekkel. Ez az összerendezés pedig arra ad lehetőséget, hogy mindaz, ami a hullám során energetikailag mozog a térben és az életünkben, más, fizikai, érzelmi, mentális és szellemi szinten is támogatást kapjon.
A tónusok energiáit megtámogathatjuk a hozzájuk kapcsolódó Kristály Fény Esszenciákkal, így tovább tágíthatjuk a tapasztalásokat. Ezek a rendszerek azért csodálatosak, mert nem oltják ki egymás hatását, hanem ellenkezőleg: tovább mélyítik és erősítik az energiákat, így stabilizálva és harmonizálva a bennünk zajló folyamatokat.
A Maja Naptár 13-as hulláma olyan, mintha egy lépcsősoron szeretnénk feljutni a következő emeletre, ahonnan lenézve többet látunk az alattunk elterülő tájból, és még az éghez is közelebb jutunk. Így felvetődik a kérdés: ki ne szeretne egyre feljebb és feljebb haladni, hogy végül akár még a csillagokat is megérinthesse.
2012.Július 26-án elindult az új év a maja naptár szerint, amely sok lehetőséget tartogat számunkra.
A színek, mint szimbolikus energiák, egyértelműen összehozhatóak a Maya szimbolikával, így egy teljesen új nézőpontot nyerhetünk. A színek, mint finom rezgések, szimbolikusan megmutatják azokat az energiákat, amivel dolgozni tudunk adott évben, hónapban vagy napon.
Kék év kezdődött.
A mostani Maya évünk Kék év lesz, és miután ez egy 7-es év, így áthatja a Lila szín is egész évben. Ez azt jelenti röviden, hogy a 2013. július 24-ig tartó időszakra jellemző lesz egyértelműen a spiritualitás, a befelé fordulás és az Önmagunkon való munka. Ezek a színek elvezetnek önvalónkhoz, megmutatják számunkra, hogy kik is vagyunk valójában, elvezetnek egy spirituális kapuhoz, ahol átléphetünk egy új minőségű valóság küszöbén.
Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, le kell tennünk dolgokat, amik már nem szükségesek számunkra, illetve meg kell tanuljuk azokat a törvényszerűségeket ahogyan a másik, a küszöbön túli világ működik. Ehhez tudatos munka szükséges, tanulnunk kell. Meg kell tanulni a Mindenség és a természet törvényeit, az energiák működését és a szimbolikus gondolkodás és látásmód alapjait. Törekednünk kell a dolgok és miértek megértésére, a bölcsességre.
A Mayák naptárrendszere a Tzolkin, a természetesen előforduló energia-ciklusokon alapul és szoros kapcsolatban áll a Föld Anyával és a Nappal. A Mayáknak voltak olyan információik, amiket ők még tudtak birtokolni, minket viszont hiedelmeink elzártak ezek elől. Tudatunk be lett zárva a Gergely naptár szűk kalitkájába. Sajnálatos az a tény, hogy ma a Földön az emberek jelentős többsége még mindig a Gergely naptárhoz van kötve, hiszen minden törvény és pénzügyi tranzakció ehhez van időzítve. Így komoly erőfeszítést kell tegyünk, hogy ki tudjunk lépni ebből, de nem lehetetlen!
A Mayák felismerték az energia 13 napos ciklusát, ez lett a hullám, és ez a Galaktikus Forrásból származik. Ismerték a 20-napos energia ciklust is, ami a Napból származik, ezek lettek a Maya jegyek. Ha tanulmányozzuk a ciklusokat és az egymással lévő összefüggéseket, olyan megismeréshez juthatunk, ami messze működőképesebb, mint az eddigi „modern” hiedelmeink. Ha használjuk a mindennapokban ezeket a rendszereket, általuk visszatérhetünk a természet, az energia és az idő harmóniájához, saját Univerzális ritmusunkhoz.
A szinkronárium működése túl van azon, amit egy naptárról gondolunk. Ez nem csupán egy módszer arra, hogy kiszámolhassuk azt, hogy bizonyos esemény milyen napra esik, hanem gondosan megalkotott térképe a Természetes időciklusoknak, és a ciklusokon belüli ciklusoknak. Rendszer, a rendszerben.
A Szín-szinkronárium úgy tekinthető, mint ami segít átmenni a Gergely naptár mesterséges idejéből, a Természetes idő rezgésébe, és a napi energia ciklusokba. Segít, hogy a 3. dimenzióból átlépjünk a 4. dimenzióba.
Milyen lesz a 4. dimenzióban, ha a természettel újra harmóniába kerülünk?
• felébredetté válunk, nem „alszunk” többé
• individuális tekintélyünk lesz
• morális és szociális feltételeink megjavulnak
• a bioszféra és a bolygó békéje stabilizálódik
• az „idő művészet”, az „idő alkotás” szemlélet lesz a domináns az „idő = pénz” helyett!
• kibontakozik a telepátia és a feltétel nélküli szeretet képessége
• tudatosan megéljük, hogy a bolygó mindannyiunké, és azért van, hogy szeressük és vigyázzunk rá és egymásra
• ráébredünk, hogy az anyag és a Szellem egy és ugyanaz
• megszabadulunk a félelmektől és ezáltal a betegségek jelentős részétől
• visszaemlékezünk „küldetésünkre”
• újból szinkronicitásba kerülünk az Univerzummal
• visszakerülünk az idő természetes ritmusába
• új, magasabb szintű tudatossági állapot alakul ki
Az idő nem lineáris, ami egyik pontból a másikba halad. Gondoljunk rá úgy, mint egy spirálra, mint ciklusokra. Szabadítsuk fel tudatunkat a lineáris idő zártságából, lépjünk ki a megszokott időkép fogságából.
A Maya szinkronárium és a Szín-szinkronárium segíti, támogatja ezt. Lehetővé teszi a megértést és a megértésen keresztüli elfogadást, kiemelkedést, Felemelkedést.
Váradi Andrea * www.kristalyfenyesszencia.hu
Egyre közelebb van december 21-e, a dátum, mely mindenkit foglalkoztat. Duális világban élünk, így a dátummal kapcsolatos nézetek is megoszlanak a két véglet között. Egyrészt ott van a „sötét”, vagy negatív oldal, amelynek hívei úgy gondolják, az elmúlt évek természeti katasztrófái szoros kapcsolatban állnak a végső, mindent elsöprő kataklizmával, mely ezen a napon fog bekövetkezni. Vannak, akik azért rettegnek, mert félelemmel tölti el őket a világban tapasztalható zavargások sorozata, az újabb háborúk, és látni vélik, amint a világ egy nukleáris vagy természeti katasztrófa során megsemmisíti önmagát.
A spektrum másik oldalán az emberek ezt az időszakot egy nagy változásnak látják, mely a tudatunkban következik be. Néhányan azt gondolják, hogy ez a változás egy különleges pillanatban fog bekövetkezni, melyet követően mindannyian egy új valóságra ébredünk majd. Vannak, akik úgy látják, már évek óta a változás folyamatán megyünk keresztül, melynek csak egy állomása ez a nap. Mégis jól látszik, hogy a két pólus kétféle valóságot hoz létre: egyrészt a félelemmel és haraggal teli negatív képet, valamint a szereteten és az együttérzésen alapuló, fénnyel telített oldalt.
Drunvalo Melchizedek, számos olyan könyv szerzője (Az élet virágának ősi titka I-II., Élet a szívben, A Fény Kígyója), melyekkel nagy mennyiségű és rendkívül hasznos tudást osztott meg az emberekkel, hogy önmaguk felfedezésére ösztönözze őket. Munkássága támogatja az emberi potenciálok és az egyéni képességek tágítását, valamint bemutatja a világ azon dimenzióit, melyek ismeretlenek voltak számunkra. Kapcsolatban áll rengeteg ősi törzzsel, ismeri tanításaikat, így a Maják tudásának is birtokában van. Novemberben jelent meg a legújabb könyve angolul, mely a 2012-vel kapcsolatos félreértéseket is tisztázni kívánja. Emellett olyan tudást, népcsoportokat és történeteket mutat be benne, melyek kitágíthatják a világról alkotott elképzeléseinket.
A könyv bevezetőjében néhány sorban összefoglalja a Téli Napforduló energetikai eseményét:
2012. december 21.
Este 11:11 (Mexikó, Chitzen Itza városában)
Ebben a pillanatban a Föld, a Nap
és a Galaktikus Központ
egyenes vonalba kerül. Ez az esemény nem ismétlődik meg még 25 625 évig.
Ebben a pillanatban a Föld Szíve, A Nap Szíve,
a Galaxisunk Szíve és az élő Létezők Szíve szorosan összekapcsolódik egymással.
A Születés elengedhetetlen.
12/22/2012
2222
Ez a pár sor nagyon jól kifejezi, hogy miről is szól a Téli Napforduló: egy ritka asztrológiai esemény történik, melynek spirituális hatása van az egész Világegyetemre. Ennek előzményeként és természetesen hatásaként lehetővé válik, hogy megszülessen az új emberiség, melynek tagjai szívükön keresztül összekapcsolódnak egymással. Drunvalo már korábbi könyveiben is ír a Szív Terének fontosságáról, egy olyan helyről, mely mindenki szívében ott lakozik. Ezen a helyen összekapcsolódhatunk önmagunkkal, más dimenziókkal, saját sorsunkkal, a Mindenség végtelen tudásával és szeretetével. Ez a tér az Élet és a Teremtés Forrása.
Drunvalo is megerősíti, hogy elérkezett az idő, hogy ráébredjünk: jóval többek vagyunk egyszerű emberi létezőknél. Végtelen lehetőség lakozik bennünk, melyekre mindenki egyénileg lelhet rá önmagában. A spirituális úton járók közül egyre többen ráébrednek arra, hogy nem számít, találkoztak-e már egy másik emberrel fizikálisan, mert enélkül is képesek összekapcsolódni egymással. Rendelkezésünkre áll egy finom, spirituális háló, mely összeköti az embereket, áramlik benne az információ, és ez mindenki számára elérhető. Ennek tudatosítása által egyre tisztábban láthatjuk, hogy az egyénben megszülető gondolatok, érzelmek és cselekedetek az egész bolygó tudatosságát befolyásolják. Ha a cselekvés szeretetből fakad, akkor hatása még nagyobb.
Ez a dátum nem a vég, hanem egy régi ciklus lezárása, és egy új időszak kezdete. Drunvalo arra szólít fel, hogy szeretettel kapcsolódjunk össze egymással, mert itt az idő, hogy az emberiség új világot álmodjon önmaga számára.
Mindannyian mélyreható változásokon megyünk keresztül, és ennek folytatásaként megválaszthatjuk, hogy a szeretet vagy a félelem ösvényén haladjunk előre. A szeretet az Univerzum útja, az erő, mely megteremti mindazt a világot, amelyet ismerünk. A szeretet felébresztése szívünkben lehetővé teszi, hogy a Változás Korából átlépjünk az Új Emberiség Születésének korszakába.