KIN 221* Vörös Kozmikus Sárkány* 12.25

221-imix-13Az Érzelmi megtisztulás Hullámvarázsát, mi mással is lehetne jobban zárni, mint a Bizalmat és Biztonságot hozó Vörös Sárkány minőségével. Így Karácsony Ünnepén különösen hajlamosak lehetünk önfeláldozásra, önnön igényeink háttérbe szorítására mások boldogsága miatt, vagy akár túl komolyan is vehetjük teendőinket. A Kozmikus Sárkány ma arra kér, hogy nézzünk végig az elmúlt 2 hét eseményein és vonjuk le a megfelelő tanulságokat.

Az elmúlt időszak érzelmi hullámzásai igen intenzívek voltak, nem beszélve az ünnepek előtti szokásos hajtásról, így teljesen normális, ha most úgy érezzük, hogy energiatartalékaink végét járjuk. Érdemes ma megállni, megpihenni és picit átélni a Csendet, a Békét és Áhítatot, melyet ez a Keresztény Ünnep hoz magával. A mai nap vezető jegye a Vörös Kígyó, mely az ösztönökre és az intuíciókra hívja fel a figyelmet. Figyeljünk testünk jelzéseire és adjuk meg neki, amit ma kér. Pihenjünk, töltődjünk, méregtelenítsünk, meditáljunk. Kinek mire van éppen szüksége. A lényeg, hogy ma figyelmünket picit önmagunk igényeire fordítsuk. A Maja szinkronáriumban a Sárkány minden kezdete, maga a Forrás. Ősanyai bátorításával segít mozgásba hozni a legképtelenebb szituációkat is. Felszítja hitünket, bátorít és támogat, hogy mindenből a lehető legjobbat hozhassuk ki, így van ez ma a Hold hullám utolsó napján is. Mindaz, amit az elmúlt napokban felbukkant és távozott életünkből az beindított egyfajta tisztító folyamatot. Érzelmeink szabadon kezdtek áramolni, ami miatt érzékenyebbé, feszültebbé és olykor sebezhetőbbé válthattunk. A Sárkány ma segíti a lezárást, az elfogadást és az elengedést, hogy mindezen tanítást és tanulságot a Szél Hullámvarázsban –és az Újévben- egy újabb szintre emelhessük.

Mantra: 
Kitartok, hogy tápláljak
Túlhaladva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mundrát (kézmozdulatokat) itt nézheted meg: https://youtu.be/tDCZX0vGknk

Meditáció: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Megerősítés: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.

KIN 218* Fehér Planetáris Tükör* 12.22* Galaktikus Aktiváló Portálnap

A Vörös Hold Hullámvarázs csúcspontja, a Planetáris Igazság napja, melyet a Fehér Planetáris Tükör képvisel. Az elmúlt napok, az érzelmi határaink meghúzásáról, azok megerősítéséről és megtartásáról szólt. Felfedeztük és elengedtük régi beragadt mintáinkat, belénk nevelt képzeteket, régi sérelmeinket. A 10. napon mindig érdemes felidézni a kiindulás napját, a célkitűzésünket, hogy láthassuk hová jutottunk el.

A Planetáris Tükör ma szembesít bennünket a még megmaradt árnyrészeinkkel, elengedésre váró gondolati mintáinkkal, melyekkel még dolgoznunk kell. A mai nap vezető energiája a Fehér Világáthidaló, mely segít ezen minták elengedésében, „meghalasztásában”. A mai nap arra kér, hogy fejezzük be a halogatást, a kifogások keresését és ragadjuk meg a kínálkozó lehetőséget, hogy manifesztálódhasson mindaz, amivel az elmúlt napokban dolgoztunk. Ne ítélkezzünk, vagy ostorozzuk magunkat, ha ma mégsem tartunk ott, ahol lennünk kellene, hanem megbocsájtva a tévelygésünket, most lépjünk a tettek mezejére!

Figyeljünk meg ma minden olyan eseményt, találkozást, mely szélsőséges érzelmeket vált ki bennünket és ássunk a kiindulási ok mélyére. Engedjük ezeket ma át a Hold és a Tükör szűrőjén, hogy letisztult és objektív képet kaphassunk. Öntsünk ma tiszta vizet a pohárba és realizáljuk a VALÓSságunkat! Használjuk és tanuljunk az új felismerésekből! Senki sem tökéletes! Engedjük el a túlidealizált Énképünket. Használjuk helyesen ítélőképességünket és lássuk meg, ismerjük be, ha hibáztunk. Nagyon fontos, hogy bocsássunk meg Önmagunknak és másoknak is, hiszen csakis így léphetünk tovább!

Mantra:
Tökéletesítek, hogy visszatükrözzek,
Előállítva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon
Én egy galaktikus aktiváló portál vagyok… Lépj be!

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.

Meditáció: 
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

KIN 217* Vörös Szoláris Föld* 12.21

Light in darknessA Téli Napfordulóval elérkeztünk a befelé fordulás időszakához, ugyanis ezen a napon a legrövidebb a nappal. Azonban belső munkával megszületik a Fény lelkünkben. Ez a csendes, sötét, kuckózós nap tökéletes alkalmat biztosít arra, hogy visszatekintsünk az évre és akár elkezdjünk picit tervezgetni. A Hold Hullámvarázsa miatt eleve érzékenyebb időket élünk, melyen a mai nap sem fog sokat lendíteni, sőt. A mélyen elrejtett vagy elfojtott érzések könnyebben törhetnek felszínre, az örömet és a bánatot is intenzívebben élhetjük meg. Érdemes ezen a napon kicsit lazítani, és a napot egy rövid meditációval kezdeni. Picit ki kell kapcsolni modern Világunk „Tökéletes Karácsonyi” pörgéséből! Minden a legnagyobb Rendben lesz! Engedd el a streszt!

Az Érzelmi túláradásunknak ma a Vörös Szoláris Föld szab gátat. Jelenlétével picit leföldeli, lenyugtatja túlzsizsegő lelkünket. Ahogy már hozzászokhattunk a Föld napokkor, ma is váratlan és véletlenszerű események történnek, melyeknek elsőre nem tulajdonítunk jelentőséget, de később fontos momentumokká válhatnak. Nagyon fontos, hogy adjunk időt ezeknek a történéseknek és ne olvassunk bele más jeleket. Legyünk ma nyitottak, befogadók és engedjük, hogy ezek a véletlennek tűnő események kibontakozhassanak előttünk. A Hold Hullámvarázsban megjelenő Föld minőségétől a olyan útmutatókat kaphatunk, melyek nagyban megkönnyítik érzelmeink megértését, a gyökér-okok beazonosítását és feldolgozását. Ezzel megkönnyítjük az elengedés folyamatát és így kerülhetünk közelebb célunkhoz: az érzelmi megtisztuláshoz. Ma tudatosan földelődjünk le! Tegyük ezt akár úgy, hogy a négy elemmel (föld, víz, tűz, levegő) lépünk kapcsolatba, vagy akár meditáció útján. Kapcsolódjunk rá Gaia, a Földanya középpontjára, érezzük, ahogy feltölt energiáinak lüktetése. Fontos a koncentráció, az összpontosítás, mert így, ezek az energiák együtt tudnak működni velünk.

A lényeg, hogy tiszteljük és támogassuk Földanyánkat! https://youtu.be/XAi3VTSdTxU

Mantra:
Lüktetek a fejlődés érdekében
Megvalósítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Meditáció: 
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Megerősítés: 
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

KIN 216* Sárga Galaktikus Harcos* 12.20

216-cib-8Ma visszatér közénk az előző Hullámvarázsunk témája. A Sárga Harcos arra kér, hogy vezettetésért forduljunk befelé, hallgatva a belső hangunkra. Az előző hullámvarázsban már elsajátított módon hangoljuk össze szívünk és elménk rezgését és innen merítsünk ihletet a tovább lépéshez. Bízzunk a felső vezettetésben és önmagunkban.

A Galaktikus tónusú Harcos egy nagyon pedáns és intelligens minőséget képvisel. Minden lehetőséget górcső alá vesz, hogy a lehető legoptimálisabban határozza meg következő lépését. Mára ez hát a mi feladatunk is. Hozzuk összhangba szívünk és elménk útját, hogy eljuthasson hozzánk belső harcosunk vezettetése. Bízzunk önmagunkban és képességeinkben. Használjuk az előző hullám során kiépített belső várunkat, hogy ebben a biztonságos környezetben feltöltekezhessünk erővel és kitartással, hogy szembe nézhessünk a múlt árnyaival melyek fogva tartanak. Itt tegyük fel a minket foglalkoztató kérdéseket és engedjük, hogy a belső hangunk megsúgja számunkra a választ. Használhatjuk a Harcos bátorságát és erejét, hogy a legrejtettebb belső blokkjainkat is elkezdhessük feloldani. Miközben pedig ezt a belső munkát végezzük, felszabadítjuk eddig elnyomott energiáinkat, és képessé válunk önmagunk erejének felvállalására. Engedjük, hogy a felmerülő félelmeket elmossa a Hold ereje. Ne felejtsük el, nem az a bátor, akinek nincsenek félelmei, hanem az, aki ennek ellenére is cselekszik! Bízzunk hát a Harcos vezetésében. Tisztázzuk helyzetünket a környezetünkkel és tegyük meg a szükséges lépéseket! Vegyük kezünkbe Sorsunk irányítását!

A mai nap vezető ereje a Sárga Nap, mely a türelem és az elfogadás minőségével segít ki bennünket szorult helyzetünkből. Arra kér, hogy vállaljuk saját belső Fényünket és elfogadva a múlt történéseit egyszerűen emelkedjünk felül sérüléseinken

Mantra:
Harmonizálok, hogy kérdezzek
Formálva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
Az osztatlanság galaktikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.

Meditáció: 
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Megerősítés: 
„Felveszem személyi erőm botját.”

KIN 215* Kék Rezonáns Sas* 12.19

215-men-7Kék Rezonáns Sas: A reménnyel való töltekezés napja. Adjunk magunknak ma időt és teret arra, hogy megpihenjünk, hogy átgondoljuk az eddigi eseményeket, és ha szükséges tervezzünk újra. Az elmúlt 6 napban érzelmeink voltak (és még lesznek is) porondon. Ma elérkezett az idő, hogy az eddig cipelt terheinken könnyítsünk. Szabadítsuk fel magunkat az Önbíráló és lekicsinylő gondolatainktól!

A Sas ma segíti eltávolodni egy kicsit a Hullámvarázs témájától, eseményeitől, hogy ezzel is segítse tisztánlátásunkat, tovább inspirálva érzelmi megtisztulásunkat. Ezt a „távolságot” most használjuk fel arra, hogy felismerjük és elengedjük mindazt az érzelmi kötődést, belénk nevelt félelmet/mintát, mely beragasztott bennünket egy adott érzelmi mókuskerékbe, mely elhitette (eddig) velünk, hogy nem vagyunk elég jók/hatékonyak/okosak/szépek és a többi, és a többi… Elég vagy! Jó, hogy itt vagy! Ismerjük fel és el, hogy mindeddig ezek hozzánk tartoztak, formáltak de elérkezett az idő, hogy leváljunk róluk. Köszönjük meg nekik a tanítást, gondoljunk rájuk hálás szívvel és engedjük őket útjukra. Adjuk át helyüket pozitív megerősítéseknek, melyeket akár mantrázhatjuk is:

„Szeretem magamat és biztonságban vagyok.”
„Szeretem az Életet és az Élet szeret engem.”
„Hálásan elfogadom mindazt a jót, ami jelenleg az életemben van.”

A mai nap vezető ereje a Kék Kéz, mely tovább támogatja ezt az elengedést és kreatív energiáival segít hogy mindazt, amit az elmúlt napokban elkezdtünk, azt ma véghez is vigyük!  Emlékezzünk kitűzött céljainkra és lépésről lépésre kezdjünk neki a megvalósításának. Még mindig nincs késő! Ahogy teret engedünk neki, a Mindenség kipótolja erőfeszítésünket. De ehhez az kell, hogy tisztán lássunk és valóban elengedjünk! Bízzunk előérzeteinkben és engedjük, hogy ez irányítsa cselekedeteinket. Higgyünk álmainkban és Önmagunkban! Ha céljaink szolgálják a nagyobb Mintát, ma megkapunk minden lehetséges segítséget ahhoz, hogy mindezt be is teljesítsük!

Mantra:
Levezetek, hogy teremtsek
Inspirálva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.

Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.

KIN 214* Fehér Ritmikus Varázsló* 12.18

214-ix-6Ma a Ritmikus Varázsló teszi látogatását nálunk, hogy emlékeztessen, a bennünk lévő Fényért csakis mi vagyunk felelősek! Ne engedjük kihunyni! Tápláljuk lángját, az Isteni akarattal összhangban, hisz az igazi varázslat, szívünk megismerésének teljességéből származik, melyet már nem vezet az elismerés és hatalom iránti vágy.

Ahogy egyre mélyebbre hatolunk a Hold hullámvarázsban, egyre jobban felkavarodik életünk állóvize, egyre több érzelem, érzés kerül a felszínre. A hullámvarázs okozta „kiáradást” nem csupán érzelmileg, de az időjárásban is megfigyelhettük. Ebbe a látszólagos káoszba ma a Ritmikus Varázsló hoz egy kis megnyugvást. A Ritmikus tónus maga az egyensúly, a tettek és tervek között. Erőssége a döntések meghozása, hogy meghatározzuk önmagunk számára a pontos irányokat. A Varázslóval karöltve, ma segít felkapcsolódnunk belső vezetőnkhöz, a pontos instrukciókért. A Hold hullámvarázsban megjelenő Varázsló arra kér, hogy csendesítsük el zizegő, sistergő elménk és kalapáló szívünk hangjait és ma csak legyünk! Ne akarjunk irányítani, kontrollálni, megérteni semmit! Csak figyeljünk, hogy elérhessen hozzánk belső Mágusunk hangja. Húzódjunk be egy meleg és biztonságos helyre (belső várunk) és csak nézzük az eseményeket az ablakból. Csodáljuk a természet erejét, lássuk meg a kavarodásban az apró csodákat, melyeket a villámlás világít meg! Majd holnap eltakarítjuk a romokat!

Mantra:
Szervezek, hogy varázsoljak
Kiegyenlítve a befogadó készséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés: 
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

KIN 213* Vörös Felhangos Égenjáró* 12.17

213-ben-5Elérkeztünk a Hullámvarázs egyik forduló pontjához, a Felhangos tónushoz. Mától az eddigi elméletet, át kell ültessük cselekvéssé, hogy elháríthassuk azokat az érzelmi blokkokat melyek köztünk és céljaink között állnak. A Vörös Felhangos Égenjáró üzenete a mai napra, hogy fedezzük fel belső középpontunkat és ott horgonyozzunk le, hogy ebben az érzelmekkel túlfűtött időszakban meg tudjuk őrizni stabilitásunkat. Mind a Hold (hullámvarázs) mind az Égenjáró jegy a határok kérdéskörével foglalkozik.  A Hold arra kér, hogy kilépve a függő kapcsolatokból, a múlt fájdalmaiból tartsuk meg az ÉN-határainkat; az Égenjáró pedig a személyiségünk határait, feszegeti, arra ösztönözve, hogy hátrahagyva a biztonságost, lépjünk egy nagyot az ÚJ felé.

Az elmúlt napok eseményeit számba véve, vizsgáljuk meg, összegezzük milyen erőforrásokkal rendelkezünk és hogyan használhatjuk ezeket fel a továbblépéshez. A Felhangos tónus a Lélekcsillagunkhoz vezérel ma bennünket, hogy ott horgonyt vetve, stabilak tudjunk maradni de mégis élvezhessük a Hold ringatását. Tudatosítsuk önmagunkban értékeinket és ne kívülről várjuk a visszajelzéseket. Figyeljük meg, hogy azok az érzelmek melyek bennünket most körül-vesznek, honnan eredhetnek és hogy valóban ezek határoznak-e meg bennünket? Az Égenjáró segít, hogy felkutassuk érzelmeinket, hogy felderíthessük, melyek azok a régi tapasztalások, sebek, amelyek újra és újra előhozzák belőlünk ezeket az érzéseket. Minden régi sérülés blokkot képez bennünk, melyekre minden hasonló szituáció újra emlékeztet. Hagyjuk, hogy a Hold elmoshassa ezeket a blokkokat, hogy a hegekre gyógyír kerülhessen és tovább léphessünk!

Mantra:
Megerősítek, hogy felderítsek
Irányítva az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
A sugárzás felhangos tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”

Megerősítés:
“A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”